„Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által.” (Pál Rómaiakhoz írt levele 10 fejezet 17)
Imre bácsinak Kawasaki motorja volt. Nem tudom, honnan vásárolhatta, de gyerekkoromban láttam utoljára, az sem tegnap volt. Fekete motorbicikli volt a benzintartályon pedig egy szárnyas koponya, ami fő látványossága volt a járműnek. Emlékszem kisiskolás voltam és hazajövet a suliból egy magyar bácsi próbálta beindítani a Kawaszakiát. Körbeálltuk és vártuk, mikor indul majd be, de csak nem akart. A bácsi azt mondta nekem, ha leveszed a sapkád és hátat fordítasz, akkor biztos elindul, mert ez olyan szégyenlős motorbicikli. Felnevettünk. Úgy tettem, ahogy mondta, és láss csodát, a gép elindult. Csak úgy dőlt belőle a kéklő füst. Lássátok, mire képes a hit?! Megengedte, hogy megtapogassuk a koponyát a benzintankon. Minden fiú fogadalmat tett ünnepélyesen, hogy, ha megnövünk (ami akkor elérhetetlen messzeségnek tűnt) mindannyian Kawasaki motort veszünk majd és együtt járjuk majd a nagyvilágot. Hát igen…Ebből a nagyvilág maradt. Mellettem pöfögött a Kawasaki. A gazdája a szomszéd faluba ingázott nap-mint nap. Volt ott egy műhely, ahol vaskerítéseket, vaskapukat készítettek rendelésre. Hegesztő volt. Többször megállt velem csevegni, én mindig megdícsértem a motorját és mondogattam, hogy azért egyszer-egyszer el kéne jönni a templomba. Lehet motorral is. Majd, ha nyugdíjjas leszek, akkor én is eljövök. Addig nem érek rá! Aztán teltek az évek és elérkezett a nyugdíj is, és már nem kellett naponta ingázni, csak otthon barkácsolt, hegesztett annak, aki megkérte. De a helye a templomban üresen tátongott. Onnan a szószék magasságából az üres helyek tátonganak. Lentről nem érzékelhető ennek a tátongásnak a félelmetes vonzása. Vékonyra borotvált bajusza volt és keskeny kecskeszakálla. Mint valami hidalgónak. Tiszteletes úr, ismeri azt a nótát, hogy: „Nem megyek én a templomba / Tisztelendő fő atyám / Mert akit én úgy szeretek / Az az enyém nem lesz már / Oda minden sóhajtásom / Elhagyott a kedvesem / Azóta nincs imádságom / Sem papom, sem Istenem. “ Büszkén repesztett a Kawasakin. A múltban élt és ott is maradt. Pedig… Nekünk egy jelenvaló élő Istenünk van! Így kezdtem a temetésén az igehírdetést. Aki elküldte a Fiát, hogy nekünk örök életünk legyen. De nem mindenkinek kell ez az örök élet. A benne való hit hallásból van, a hallás pedig az ige által. Tamás történetéből olvastam fel. Hogy éppen akkor, amikor a legfontosabb dolog történt, a feltámadás bizonyítéka lehetett volna a szeme előtt, nem volt ott. Pedig mennyi mondanivalója, mennyi üzenete lett volna Imre bácsinak is, de ő akkor nem volt ott. Mert ugyebár egyszer elnémul a Kawasaki dübörgése, egyszer le kell szállni a nyeregből, a magasról is, meg az alacsonyról is, egyszer utolsót dobban a szívünk és le kell tenni a kanalat. Mi lesz utána? Pedig volt kegyelmi idő. Nekem dolgoznom kell! Mondta, miközben megtúrázta a motort, maga ráér az ilyesmivel foglalkozni, más dolga úgy sincs. Aztán a pörgésnek is egyszer vége szakadt. Már nem húzott a motor. Valami potom pénzért adták el a járművet és rövid időn belül totálkáros lett egy balesetben. Tamás éppen nem volt ott. Ez önmagában még nem tragédia. Kapott még nyolc nap haladékot. Azután Jézus ismét megjelent, csak őérte és hagyja magát vizsgálat tárgyává tenni. Nem mindenki kap ennyi haladékot, nem biztos, hogy Isten hajlandó megismételni a nekünk személyre szóló üzenetet. Kevesen voltak a temetésen. A temető kapuban elköszöntünk. Az irodában, miközben letettem a palástot a kredométerre néztem. Itt nem volt rá szükség. Beírtam az elhunytak regiszterébe Imre bácsit. Mindez nem fontos. Adminisztráció. Statisztika. A fontos, hogy ott fent, az élet könyvében be van-e írva a nevünk, vagy sem. Szoktam mondani. De az a jó, hogy abba a könyvbe, csak az Isten írhat bele. És Ő is törölhet ki. Hol lesz a neved? A kondikában, anyakönyvben, a márványobeliszken, emléktáblán, vagy a mennyben? Messze van az még…Véltem hallani Imre bácsi hangját, s alakját végleg elnyelte a Kawasaki füstje. Jó volna, ha valami vidám dolog is történne már! Töprengtem. Amióta ez a kredométer itt van és beüzemeltem, még hívővel nem hozott tössze a sors. Csak egyháztaggal. Akiknek templomuk, papjuk, gyülekezetük, Bibliájuk és énekeskönyvük volt. Hogy Jézusuk volt-e? Na, erre voltam kíváncsi. Mert nem a pap, nem a templom, sem az egyháztagság, vagy szépen zengő zsoltár, de még a magyarnóta és kidüllesztett mellel énekelt himnusz sem üdvözít, csak egyedül Jézus Krisztus. De az kinek kell?! Különben is láthatatlan. Eképpen evődtem, amikor csörtetés hallatszott odakintről. A nagykapu csukódott, majd az iroda előtt hangos csörömpölés, mintha a kozák hadsereg érkezett volna. Kitti dugta be a fejét az ajtórésen. Itt vagy papbácsi? Igen. Mosolyodtam el. Végre, történik valami vidám dolog is! Kitti a falnak támasztotta a rollert, majd a nyalókát befejezte. Csak aztán szólalt meg. Mit csinálsz? Téged vártalak. Feleltem. Elmondod nekem a hiszekegyet? Miért? Mutatok neked valamit. Mit? Előbb mondd el, aztán…Nem, előbb tudni akarom! Nem! Deigen! De nem! Mondd, csak a végét. Jó. Kis szünet következett, míg a fájlok betöltődtek. Hiszek Jézus Krisztusban…innen? A kredométerre néztem. Hűha! Na itt van ám hit! Mondjad a szentlelkeset. Hiszek Szentlélekben…Nagyszerű eredmény! Tovább, test feltámadásában és az örökéletet. Kiváló! Mi kiváló? Az eredmény. Milyen eredmény? A hited eredménye. Azt nem lehet lemérni papbácsi. Mit? Hát, a hitet. Honan tudod? Te mondtad. Igen? Igen. Akkor…elképzelhető, hogy tévedtem. Bár nem hinném, hogy tévedtem volna. Én sem papbácsi. Akkor most mi legyen? Miért? Van egy műszer, ami leméri a hitet. Hol van? Itt az asztalomon. Megmutattam. Hű! Ez érdekes! Mi van benne? Nem tudom pontosan. Nézzük meg papbácsi! Szétszedem egy-kettő! Ácsi-ácsi! Ez nem barbibaba, hogy csak szétkapjuk és összerakjuk. Én nem tudom összerakni a barbibabát sem. Azokat nem is lehet, már eleve szétszórtak. Vicces vagy papbácsi. Igen, tudom, de most szükség is van rá. Na, lepattintottam a hátlapját. Nézzük csak, mi is van benne? Orgonitkrisztály. Az mi? Titokzatos dolog. Elmondod? Nem. Miért? Mert nem tudom. Kié ez a kütyü? Egy öreg szászé a másik faluból. Csak nem az a barnaöltönyös vén hülye? Szigorúan Kittire néztem. Ez egy lelkészi iroda. Itt nem beszélünk így. Az időseket tisztelni kell. De, az akkor is hülye. Honnan tudod? Tudom és kész. Mama mondta. Vagyis Böske néni. Akkor bizony át kell értékelnem David Swartzról alkotott eddigi elhamarkodott véleményemet. Néztük a még működő kredométert, bár a kezemben tartottam az alkatrészeket. Ekkor kopogtak. Vagyis nem kopogás volt, hanem zörgetés. Papbácsi ki zörget? Nem tudom, menj nézd meg! Kitti kiszaladt, majd amíg én összepattintottam a kredométert, vissza is tért. Azt mondja Jézus Krisztus. De, papbácsi nem úgy néz ki, mint a valláskönyvben. Nagyot fújtam. Kicsit korán volt az öröm, hogy ma valami jó is fog történni. Hívd be! Kopott ruhában érkezett. Békesség. Köszönt kissé félénken. Üljön le uram. Erős vár a mi Istenünk! Erre kicsit felkapta a fejét, hogy ez most hogy jön ide, meg, miért is mondom. Miben segíthetek? (Gondolom pénz kell, ennivaló, szállás, vagy vonatjegyre, meg ilyesmikre… Na, ki vele! Melyik lesz a nyerő?) Nem szólt semmit. Legalább mondja meg a nevét, hogy keressem meg a nyilvántartásban. Kitti közben leült egy székre az alak háta mögött, így az ismeretlen volt középen. A nevem Jézus. Örvendek. Horváth Csaba tiszteletes vagyok. De, nem szükséges a tiszteletes használata. Tudom ki vagy. Jaj, ne már! Melyik intézetből szökött vajon? Covid van, nincs elég ágy, aztán szélnek eresztették, most meg itt bolyong a falvakban, mint a gadarai megszállott. Uram, nem tudnál valami normális embert is idevezérelni?! Honnan is érkezett? Úgy érti hova valósi vagyok? Igen. Názáretből. Názáretből? Ismételtem meg a kérdést. Kitti az öklébe harapott, de így is kicsúszott a kacagás vége. Szeméből őszinte együttérzést olvastam ki. Szóval ön a Názáreti Jézus? Én vagyok. Megette a fene az egészet! Gondoltam. Ennek a napnak már annyi. A kredométerre néztem. Majdnem szétesett. Ez igen! Ilyen eredményt még nem láttam! Nem kellett volna szétszednem, biztos elromlott. Kitti észrevette a zavaromat és kíváncsian felhúzta a szemöldökét? De gondolom most nem Názáretből gyalogolt ide. Folytattam. Nem. Hanem? A mennyből. Mármint onnan fentről? Ahogy vesszük. A menny nem fent van, Isten országa tibennetek és közöttetek van. Én is ismerem a Bibliát. Gondoltam. Szóval, akkor ez már a parúzia? A szó hallatán összevonta a szemöldökét a vándor, majd csendesen válaszolt. Nem. Még nem a második visszajövetelem. Ez inkább megjelenés. Megjelenés. Igen. Az. Győzködött. Kitti a fejét fogta. Nehogy elröhögd magad te lány, mert nem tudom mit csinálok veled! Néztem rá a legszigorúbb nézésemmel. Kitti mutatta a mutatóujjával a halántékát kocogtatva, hogy ez gyagyás a javából. A műszer szerint nem. De a hitet nem lehet lemérni. Ezt ugyebár én mondtam, akkor csak lehet benne valami igazság. De, mit tegyünk most? Esetleg, próbálkoztam óvatosan, félénken előhozakodni a kérdéssel. Láthatnám a sebeket? És esetleg, ha nem gond, az ujjamat is szívesen belemélyeszteném a lándzsa okozta sebbe, ha…Semmi akadálya! Pattant fel a helyéről a vándor. A kredométerre néztem. Az extra szuper-hiper-mittudomén milyen szintet mutatta. Kittire néztem. Leesett az álla. Hát, akkor nézzük meg! Mondtam. A kézen ott voltak a sebhelyek. Hű! Ez szép munka! Hol csinálták? Itt Medgyesen a nyomdában, 3D-s nyomtatóval? Nem. Ezek eredetiek. Nem is tetoválás? Kérdeztem hitetlenkedve. Nem. Valódi sebek. Gyere nézd meg közelről. Tapogasd meg. Szóval nem trükk? Nem az. Kittire néztem. Kikerekedett szemmel nézett vissza rám. Ezek igaziak! Az Úr az! Esetleg megnézhetném az oldalsó sebet is? Próbáltam menteni magam, hátha valami vásári bűvész keveredett ide. A seb eredeti volt. A vér is. Én Uram és én Istenem! Jézus elmosolyodott. Most már hiszel? Hát, nem is tudom. Minden eredeti. Csabikám, ne légy hitetlen, hanem hívő! Boldogok, akik nem látnak és hisznek! Az. Mit mutat a kredométered? Törte meg a csendet Jézus Krisztus. Jók az eredményeid Mester. Végül is senki sincs jó az Istenen kívül. Jól mondod. Honnan van a gép? Attól a vén hülyétől! Kiabált Kitti. Jaj, bocsánat, elnézést, ez egy lelkészi hivatal és még ráadásul itt van Jézus Krisztus is, nem szabad csúnyán beszéljek. Ilyeneké a mennyek országa. Túrt bele a Mester a kislány hajába. Akik csúnyán beszélnek a lelkészi hivatalban? Nem. Akik ilyen nyitott szívűek. Te nem akartad megtapogatni a sebeket. Te azok nélkül is hittél bennem. Büszke vagyok rád Kitti! Rám nézett. Elmegyünk ehhez a…vén hülyéhez? Egészítette ki Kitti. Menjünk. Hozom az autót. Akarod, hogy én vezessek? Kérdezte az Úr. Láttál te már olyan papot, aki engedett volna téged vezetni? Még nem. De, nem akarsz te lenni az első? Kittire néztem. Megvonta a vállát. Nagy segítség. Gondoltam. Mi lesz, ha megállít a rendőr? Mit mondunk? Ez itt a Názáreti Jézus, most jelent meg és megyünk családot látogatni, megengedtem, hogy vezesse a szolgálati autót? Pontosan. Mondta az Úr. És mi van, ha nem hisz nekem? Én nem tudok hitet adni! Te nem. De én igen! Na, induljunk!
Horváth Csaba (Kiskapus)