A vakcina

Mennyei Atyánk, köszönjük neked, hogy meghallgattad imádágainkat és megkegyelmeztél ennek a világnak. Áldunk és magasztalunk szeretetedért, hogy nem hagytál magunkra a járvány idején és védőoltással ajándékoztál meg bennünket. Köszönjük, hogy imádságot meghallgató mennyei Édesatyánk vagy és maradsz. Ámen. Elfújtam a gyetyákat. Vége az esti áhitatnak. Papocska, papocska csóválta a fejét az ördög a hátsó padban. Nem változtál semmit, amióta itt jártam. Ugyanolyan naív és hiszékeny vagy. Szánalmasan naív és idegesítően hiszékeny. Miért? Mi rosszat mondtam? Ez a zagyvaság, amit az előbb is itt elkántáltál. Nem kell ez már senkinek. Szóvirágok. Frázisok. Figyelj, a múltkor pár hónapja már elmondtam. Most itt a védőoltás és nem kell az embereknek. Igen, tudom. Válaszoltam kicsit szomorúan. Mert félnek az emberek. Bizalmatlanok. Nem tudják mi van benne. Miért, a párizsiban tudják mi van? Nem, nem tudják, szerintem. Amúgy én sem tudom. És te? Az ördög megrázta a fejét. Fogalmam nincs. De amíg te itt az öregurat ajnároztad, meg kérted a védőoltást, azt gondoltad, én majd ölbetett patával ülök és nézem? A patákat a te kedvedért vettem fel ma is, mert te olyan konzervatív lutheránus vagy. Nemde? Az vagyok. Látom, hogy nem ültél tétlenül. Rogytam le egy padba. Elcsüggedtem. Tudtam, nagyon vesztésre állok most. Éppen láttam valamelyik nap, hogy az emberek azt hiszik, az oltásban egy mikrocsip van. Attól félnek, hogy majd ezen keresztül fogják irányítani őket, meg lehallgatni. Az ördög felnevetett. Inkább felröhögött. És ez egy templomban tiszteletlenség volt. És mondd csak papocska, kit érdekel, hogy János bácsi mire kattint az interneten, vagy Mari néni mikor teregeti ki a ruhákat a drótra? Vagy mindenki a Pentagonban dolgozik itt nálad? Nem. De félnek. Azt is akartam, hogy féljenek és rettegjenek. Az én ötletem volt ez a csip. Azt mondtam nekik, a fenevad bélyege. Igen, tudom. Bólogattam. El is hitték. Fenevad…azt sem tudják mi az…Azt is tudom. Feleltem halkan. A nyomtatott áramkör képét is közölte a tévé, ami a csipben van. És kiderült, hogy egy gitártorzító. Az ördög felröhögött ismét. Igen, az! De nagyon élveztem ezt a poént. Folytatta. Én nem annyira, de mit várja a hazugság atyjától, aki azért jött, hogy öljön, lopjon és pusztítson. Végülis nem volt egy rossz ötlet ez a gitártorzító. Folytattam. Mert mindig is ezt csináltad. Eltorzítottad a harmóniát, az angyalok karát, a szférák zenéjét, mindent, ami szép, az Úr hangját. Valóban. Így csináltam a legelején, csak egy kicsit torzítottam az öregúr parancsán, és máris elcsúszott az első ember. Ahogy te mondanád, teflonnal vontam be a szívüket. Papocska, ez egy egész jó hasonlat volt. De elárulom mivel ragasztom fel a teflont. A hiúsággal. Annál jobb ragasztó nem létezik. Kitaláltam ezeket a közösségi hálókat, ahol mindenki szerepelhet egy kicsit, mindenki fontosnak érezheti magát, sőt még szakértőnek is gondolhatja magát, aztán a lájkok, az aztán nagyon jó húzás volt részemről. A siker, nézettség mértékegysége. Ők persze elismerésnek és figyelemnek gondolják. Manapság, már mindenkinek van véleménye, mindenki mindenhez ért, nem mint régebben, hogy csak a politikához és a focihoz. És a hiúság olyan betegség, ami nem gyógyítható. Itt nálatok a földön. Te is azért buktál el. Igen. Válaszolt az ördög határozottan. Ez volt a hibám. Olyan akartam lenni, mint az öregúr. Nem vártam meg, hogy olyanná tegyen, magam akartam azzá lenni. Megajándékozott volna, de én, hogy is mondjam, túl büszke voltam, ezért ez lett belőlem. Bukott. Nincs bennem jóakarat, együttérzés, csak gyűlölet és gonoszság. Semmi szánalom. Bűnbánat. Sőt bűntudat sem. Ezért még van egy kis időm magammal rántok mindenkit, akit csak tudok. Mindenkit azért nem tudsz. Azok, akik az Úrral járnak, azokat nem tudod. Így igaz. Sóhajtott az ördög. Milyen egyszerűen fogalmaztál. Az emberek elbonyolítják az egész hitet, szertartásokat, pedig csak annyit kell tenni, hogy az öregúrral járjanak. Ez volt a gondom Énokkal és Nóéval is, meg még jónéhány alakkal. Mind az Úrral jártak. Ahogy mondtad. De bevetettem a nagy torzítót. Eltorzítottam a Bibliát. Igen. Így igaz. Már nem az Isten beszédét látják benne, hanem egy vastag könyvet, amit ugyancsak emberek írtak, és mivel emberek vetették papírra, tévedhettek, és bizonyára tele van hibával, meg mesével. Elhitetted, eltorzítottad, hogy nem lehet megérteni, ezért nem is olvassák. Bezzeg régen…Gondoltam. De most minden a feje tetejére állt. Mint amikor Bach zenéjét visszafelé játszák, felborulnak a harmóniák és olyan, mintha a sátán zenéjét hallanád. A gitártorzító azért volt jó ötlet, mondom, mert egy koncerten a rocksámán a gitárjába csap és a torzítón keresztül átmenő hang több ezer embert juttat révületbe, transzba, befolyásolja őket. Pedig a zene harmónikus, mégis torzítva hallják. Harmónikusan torzított hangra, dallamra vonaglanak. Harmónikus torzítás! Ez igen papocska! Szép meghatározás. Mégsem vagy annyira kruplihaj. Volt még egy hasonló kifejezésed, mi is volt? A rendezett káosz. Na, az is. Mondd, nem akarsz inkább nekem dolgozni? Adok én is egy ilyen fekete ruhát. Kicsit paszentosabbat, de fekete az is. Nem. Jól van na. Felelte az ördög. Mondok én neked valamit papocska. Amikor ez a Jézus a pusztában volt odamentem hozzá és megkérdeztem tőle, hogy nézze meg ezt a világot, megmutattam neki a világ országait és azt kérdeztem, mindezeket neked adom, ha leborulva imádsz engem. Már nyitottam is a számat, hogy elmondjak egy jó prédikációt erről, amiben szerepelt volna: Jézus az igével válaszol a kísértésre, az ige a fegyver az ördög ellen, meg ilyenek, de az ördög felemelte a mutatóujját. Tudom papocska, hallottam ezt a zagyvaságot elégszer, de figyelj csak, Jézus nem mondta nekem azt, hogy nem úgy van, nem mondta, hogy a világ és annak országai nem az enyém, nem cáfolta meg. Gondolkodtál már ezen? He? Vagy csak lökted a rizsát? A világ az enyém, és nem fogom kímélni, mint az öregúr. Megkocogtatta a szarvait. Tudod, miért van szarva az ördögnek? Nem válaszoltam. A szarv hatalmi jelkép. Azt szimbolizálja, van hatalmam. Valamikor szolgáltam egy olyan helyen, ahol az oltárnak szarvai voltak. Tényleg, az isteni hatalmat jelképezték, hogy Istennek van hatalma a Földön. Egyébként a végítélet is azért van az öregúr kezében, mert ha a tiétekében lenne, emberekében sokkal nagyobb pusztítást végeznétek, de megnyugtatlak, az övé humánusabb lesz. Ti emberek egy pillanat alatt elpusztítanátok az egész teremtést. De az öregúr újjá akarja teremteni. Micsoda felelőtlenség! Na, de mindegy. A ti dolgotok. És mond csak papocska, te is beveszed az oltást? Igen. Nem félsz? Mitől féljek? Hogy sokkot kapsz, allergiád lehet, és tudom van is, mert ugyebár én mindent tudok rólad. Mindent éppen nem. Pontosítottam. Szóval, mi lesz, ha megáll a ketyegő? He? Mi legyen? Tudom hová megyek. Az életnek van egy ura is. Valóban? Biztos vagy abban, hogy van túlvilág? Nem abban vagyok biztos, hanem a bűnbocsánatban és Isten ígéreteiben. Hiszem, hogy az öregúr állja a szavát. Nem torzítja el. És látod a fényt az alagút végén? A látásomban nem bízok, azt a legkönnyeb becsapni, a fülemben bízok, a hit hallásból van, Isten szól a Biblián keresztül. Boldogok, akiknek szívük tiszta, mert ők az Istent meglátják! Mondtam és ezúttal én emeltem fel a mutatóujjamat. Akiknek a szíve nincs bevonva teflonnal sem kívülről, sem belülről. Azért nem látjuk Istent, mert nem tiszta a szívünk. Ezért nem járunk vele. Jézus szíve tiszta volt, ezért pattant le róla a kísértésed, pedig te bepróbálkoztál nála is. Mindvégig az Atyával járt. Nos én nem a csiptől félek, én várom, hogy elpecsételjen. Mert mindig lesz egy maradék. Aki túléli, továbbviszi. Most én mosolyogtam. Bezártam a templomot. Bementem a házba. Leültem az asztalhoz. Vacsorázunk valamit? Kérdeztem Szofiát. Igen. Válaszolta. Mi van vacsorára? Maradék. Jó lesz? Maradék? Persze. A maradék mindig jó.

Horváth Csaba (Kiskapus)