A világtalálkozó gyülekezeti, lelki, missziói alkalom

Június 29. július 2. között tartják a II. Barcasági és Királyföldi Csángó-magyarok Zarándoklatát Brassó és Hétfalu gyülekezeteiben. A világtalálkozó házigazdáját, főtisztelendő Adorjáni Dezső Zoltán püspököt és főszervezőjét, főtisztelendő Koszta István püspökhelyettest kérdeztük a részletekről.

Hogyan született meg a világtalálkozó gondolata?

Adorjáni Dezső Zoltán: Kialakult korábban egy evangéliumi jellegű mozgalmunk Háromfaluban, amelynek az volt a célja, hogy felélesszük a hitéletet, a kegyességet ezekben a tradicionális, egészséges és élő gyülekezetekben. Hankó Szilamér pürkereci lelkész azt javasolta, hogy a gyülekezetének legyen egy nyilvános napja, amelyre hívjuk meg más gyülekezetek tagjait is. A három gyülekezet – a házigazda pürkereci, a zajzoni és a tatrangi – a Zajzon hídjánál találkozott, kezet fogtunk, felsorakoztunk, és felvonultunk a pürkereci templomba istentiszteletre. Szívderítő volt látni, hogy a fél templom népviseletet öltött. A közös ünnepet megismételtük a következő években is, és ez fellelkesítette az embereket, összekovácsolta a közösségeket. Ezeknek a tapasztalatoknak köszönhetően született meg az az ötlet, hogy a kezdeményezést kibővítsük, hiszen lám, milyen jó alkalmat nyújtanak ezek a találkozók arra, hogy az emberek egymással ismeretlenül is ismerősökké váljanak. Akkoriban 2016-ra tűztük ki, hogy a barcasági találkozóvá, királyföldi, dél-erdélyi találkozóvá növesztett, többnapos rendezvényt Hétfaluban szervezzük meg. A pürkereci templom mögötti teret választottuk helyszínnek, mert ez egy csendes, elszigetelt terület, ugyanakkor elég tágas. Elkezdtük a világtalálkozó szervezését. 2014 közepén megkerestük Magyarország házelnökét, Kövér László urat, akinek vázoltuk terveinket, és arra kértük, hogy legyen a találkozó fővédnöke.

A találkozó sikeres volt, ez a siker vezetett el a világtalálkozó ötletéig?

A. D. Z.: Szinte több volt a szervezésből fakadó lelki gyümölcstermése a találkozónak, mint magának az eseménynek. Lelkesedtünk, és úgy terveztük, hogy minden gyülekezetünket meghívjuk. Már akkor azt szerettük volna, hogy a következő rendezvényünk a Barcaságon élő vagy Barcaságról elszármazott szórványmagyarok találkozója legyen, persze keresztény jelleggel, lelki tartalommal. Meghívtuk a brassói reformátusokat is, a római katolikusokat, az unitáriusokat, a szomszéd falvak, Bodola, Keresztvár képviselőit, és mindannyian eljöttek. Velünk együtt imádkoztak, együtt úrvacsoráztunk. Felemelő érzés volt, és úgy éreztem: szeretném folytatni, sőt, ezt az ökumenikus, testvéri jelleget tovább erősíteném. Fontosnak tartom, hogy érezzük, mennyire közel állunk egymáshoz, mennyire közös a hitünk. Így jutottunk arra az elhatározásra, hogy két-három évente tartsunk csángóföldi-királyföldi zarándoklatot.

A. D. Z.: Mit értsünk a zarándoklat szón?.: A keresztény életet mi úgy fogjuk fel, mint egy zarándoklatot a születéstől a halálig, miközben mindig az örökkévalóságra tekintünk. Zajzonban egy templom irányába indultunk el, amelynek a tornyán kereszt van: ez jelképezi Krisztus feltámadását, az életet. Mi ezért a templomhoz, azaz Krisztushoz megyünk. A zarándoklatunk az életet, s egy kicsit a történelmünket jelképezi, hiszen a történelem is egy népnek a zarándoklata. Viszont nemcsak mi, lelkészek, hanem nagyon sokan a híveink közül is erőteljes lelki élményt, katarzist éltek át. Nemcsak nemzeti találkozást jelentett számukra: elsősorban a lelki megtisztulás, megerősödés, megtérés, istenkeresés alkalma volt ez. Ha a világjárvány nem szól közbe, akkor most már a harmadik vagy negyedik világtalálkozóra készülhetnénk, így viszont csak a másodikra.

Mit takar a rendezvény nevében a világtalálkozó szó?

A. D. Z.: A világtalálkozó szóval azt szeretnénk jelezni, hogy sajnos innen a Barcaságról is szétszéledtek a magyarok a nagyvilágba. Úgy gondoltuk, hogy jó lenne ez az alkalom arra is, hogy visszatérjenek – még ha csak kis időre is – a szülőföldre. Ha el is költöztek rövidebb-hosszabb időre – vagy egyesek végleg –, ne szakítsák szét az őket a szülőfölddel, az egyházukkal, a rokonokkal, barátokkal összekötő szálakat. Akik elmentek, azokat nem kellene elfelejteni, netán kitagadni, hanem integrálni kell őket az itthoni életünkbe. Mostanra már nagyon sokan visszajeleztek, hogy el akarnak jönni, megvették a repülőjegyeket. Abban reménykedem, hogy ilyen értelemben is világtalálkozó lesz, sőt ennél több is: lehetnek olyanok, akik haza fognak költözni a találkozó hatására, kedvet kapnak a visszatérésre, miután megtapasztalják, hogy itt sem állt meg a fejlődés. Nehézségek vannak, ez kétségtelen, de itt is meg lehet tisztességesen élni. A világtalálkozó hozzájárulhat ahhoz, hogy az emberek úgy érezzék: nem kell végleg elhagyni a szülőföldet – elég elmenni, anyagilag megerősödni, és hazatérni úgy, ahogy az amerikás magyarok közül a két világháború közötti években sokan tették.

A Kárpát-medence magyar evangélikusságát is megszólítják?

A. D. Z.: Az előző alkalommal is meghívtuk a Kárpát-medence magyar evangélikusságát, de most még hangsúlyosabban megszólítottuk őket. A magyarországi evangélikus püspökökkel megbeszéltük a programot, és személyesen hívtuk meg őket. A Magyarországról érkező lelkészek, püspökök bekapcsolódnak majd a szolgálatokba is. Ugyanakkor nemcsak az anyaország területéről, hanem a Felvidékről, Vajdaságból is várjuk a lelkészeket, híveket. Örvendjünk együtt. Adjunk hálát együtt Istennek, mert egy Istenünk, egy Megváltónk van. És szükségünk van egymásra!

Ez azt is jelentheti, hogy egyfajta közeledés lesz a Kárpát-medencei evangélikus egyházak között, lehet ennek intézményes szinten is eredménye?

A. D. Z.: Létezik köztünk az együttműködés, hiszen működik a Magyar Evangélikus Tanácskozó Testület. Nem jutott az együttműködés olyan szintre, mint a református konvent, de állandó párbeszédet folytatunk. Ám ezeken az alkalmakon többnyire az egyház vezetői találkoznak. A világtalálkozón sokkal inkább a bázisnak kell összenőnie. Ha több száz magyarországi evangélikus eljön, és a lelkük összenő a barcaságiakkal, ez mindennél fontosabb lesz.

Koszta István: Ahhoz, amit a püspök úr elmondott, hozzátartozik az is, hogy 2011-től kezdődően évente tartottunk Brassóban szórványnapokat, és láttuk, hogy egyre nagyobb igény van ezekre a rendszeres találkozókra, arra, hogy a szórványvidéken élő magyar közösségek megmutassák magukat egy nagyobb közösség előtt. Ezekből a rendezvényekből erőt meríthetnek, feltöltődhetnek, majd anyanyelvükben, kultúrájukban gyarapodva térhetnek vissza a hétköznapokba. A népszámlálás szerint a barcasági magyarok körében még mindig relatív többséget képeznek az evangélikusok. Az egyház Krisztus teste, hivatásához hozzátartozik a példaadás. A kisebbségi lét, és ebben a nemzetiségi és felekezeti megmaradásunk arra kötelez minket, hogy az élet minden terén Isten rendjére támaszkodó, minőségi gyülekezetépítő munkát végezzünk. A más felekezetű testvér-közösségek felé nyitottsággal, befogadókészséggel, szeretettel fordulunk, hogy egymást erősítve itthon, a Barcaságon olyan közösséget alkossunk, amely büszke ősei nyelvére, hitére, hagyományaira, és tudja, hogy merre tart. A barcasági lét soha nem volt rózsás. Mégis itt vagyunk, és ezért is szeretnénk két-három évente zarándoklatot szervezni, hogy mutassunk rá a sok jóra, amit az Istentől kaptunk, ami hozzánk tartozik, és amit meg szeretnénk osztani másokkal is. Kincseinket szeretnénk felsorakoztatni.

Hogyan szolgálja a program ezeket a törekvéseket?
K. I.: A találkozó négynapos lesz. Június 29-én Tatrangon kezdünk, itt a népművészet lesz a középpontban. Felsorakoztatjuk a barcasági evangélikus falvak népművészeti értékeit, amelyek visszautalnak a múltra, de a jelenben is nagy értéket képviselnek. Lesz kerekasztal-beszélgetés, amelyen az adatközlők szólalnak meg. Eközben Bácsfaluban közéleti kerekasztalt tartunk jeles vendégekkel, barcasági, erdélyi sorskérdéseket vitatunk meg. Az első nap táncházzal zárul a tatrangi kultúrotthonban. A második napon, június 30-án 17 órától a Fekete templomban lesz az ünnepi istentisztelet, tekintettel arra, hogy 1543-ban Johannes Honterus elindította a Barcaság reformációját, éppen 480 éve. Ekkor kezdődött el a barcasági magyar elemi oktatás is, ami szintén Honterusnak köszönhető. A Fekete templomban 1542. október első vasárnapján tartották az első olyan istentiszteletet, ahol a szolgálati nyelv a német volt, és akkor, ott fogadták el, esküdtek fel Honterus reformációs könyvecskéjére. Június 30-án vesperás istentiszteletet tartunk 17 órától, azt követően Adorjáni püspök úr megnyitó beszédet mond, majd Kövér László házelnök üdvözlő beszéde hangzik el, amit ünnepi műsor követ.

A. D. Z.: Az ünnepi műsorban Koszta István püspökhelyettes tart előadást a Barcaság reformációjáról, majd az egybegyűltek Steffen Schlandt orgonakoncertjét és Csendes László kerületi felügyelő, valamint Dolores Chelariu hangversenyét hallgathatják meg.

A zarándoklatra mikor kerül sor?

K.I.: Július elsején 8:30-kor Tatrangon, a templomtéren találkozunk, onnan indulunk Pürkerecre, ahol a templomtéren lesz a szabadtéri istentisztelet, úrvacsoraosztással. Elhangzanak a köszöntések, átadjuk a Reményik Sándor-díjat. Fellépnek a barcasági és a környékbeli, valamint a meghívott tánccsoportok. Az apácaiak bemutatják a kakaslövést, az oltszakadátiak pedig a kakasütést. A háromfalusiak eljárják a boricát. Minden néphagyomány megjelenik, amely még él tájainkon.

A negyedik napon, július másodikán záró istentisztelet lesz Zajzonban, a magyar és a román kormány segítségével felújított templomban.

Hogyan sikerül majd a szakrális jellegét biztosítani a világtalálkozónak?

A. D. Z.:: Az a legfontosabb, hogy mindenki megértse: a pürkereci zarándoklat spirituális jellegű. Ezért választottuk mottónak a következőket: „Boldog az a nép, amely tud neked ujjongani, orcád világosságában járhat”, illetve „De Isten veletek lesz”.

Erre a két igére építjük fel az igehirdetéseket. Az istentiszteleteken, az imádságban, a közös úrvacsorázásban azt éljük meg, hogy Isten fényében járunk, Isten fénye erőt, célt, tartást, gerincet ad az életünknek. A „De Isten veletek lesz” jelmondat pedig arra mutat, hogy próbás idők voltak népünk történelmében, és Isten jelenléte vitt át minket ezen a zarándoklaton. A jövőben is erre az erőre, erre a jelenlétre számítunk. A jelenben és a jövőben Isten velünk van, mi ebbe az erőbe, az élet hitébe kapaszkodva tudunk szembenézni azzal, ami ránk vár. Fonákjára fordult világban élünk, senki nem tudja, hogy mit hoz a holnap, csak sejteni, számolni, spekulálni lehet, de egy biztos: hogyha nem Isten kezébe tesszük az életünket, nem Isten hordozásában bízunk, akkor az emberiség vége is eljöhet. Ha Istent a számításból kihagyjuk, akkor bekövetkezik az, amiről a Biblia csodálatosan beszél: mikor az ember a Bábel tornyát építi, amikor az ember Isten magasságát akarja elérni, félreteszi Istent. Építi a tornyot, de nem sikerül, összezavarodik a nyelv, és megzavarodnak maguk az építők is. A Bábel tornyát és a mai világot nézve azt látjuk, hogy nem az a gond, hogy nem értjük a szavak elsődleges jelentését, hanem az, hogy nem értjük a nyelv mélységét, a dolgok értelmét. Ez a bábeli zűrzavar keletkezik Isten nélkül.

De Isten veletek lesz a jövőben is. Ha Istennel építed az életet, a jövőt, akkor az be lesz biztosítva. Ha Isten nélkül építed a Bábel-tornyod, akkor az össze fog dőlni. Ezért tartom nagyon fontosnak, hogy a világtalálkozó gyülekezeti, lelki, missziói alkalom legyen, ahol meg lehet élni a keresztény életet, ahol elhangzik a keresztény igazság.

Kérdezett: Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője