Karantén, avagy találd fel magad otthon

A Csapat.

Különleges idők, különleges helyzetek.. Ez is egy különleges írás akar lenni. Nem is tudom minek nevezzem, hiszen nem igehirdetés, nem is egy újságcikk, így hát hadd nevezzem egy „slang-elmélkedés sorozatnak.”

Egy átlagos napnak indult minden.. oh! De nem volt az egyáltalán átlagos. Felébredtem, mosakodtam, megittam a reggeli kávét, elszívtam az első cigit. Útnak indultunk hiszen, a munka nem áll le (és ez NAGYON fontos!) . Az autóban Orsi (a kedvesem) üzenetet kapott, a mai igét olvasta fel. Egy mondat „bemászott” a fülembe hadd fogalmazzak így „brainstormot” kaptam. Így szólt a mondat „egy csapat vagyunk. Egy csapat? Mindenki arról beszél, hogy otthon kell (kellene) ülni. Hogyan lehetünk mi így egy csapat?

Az elmúlt napokban jó pár kijelentésre figyeltem fel, hadd soroljak fel kettőt ezek közül:

„oááj, de jó hogy nem kell iskolába járni, azt teszek, amit akarok.

„na, bari, nem kell dolgozni többet”

Furcsállom is, de nem csak, hanem felháborítónak és idegesítőnek tartom ezeket a kijelentéseket. Guys and girls, az élet nem áll le és nem is szabad le állnia.  Mindenre lehet alternatívát keresni! Ezek a kijelentések szerintem helytelenek és nem elfogadhatóak!

Nem kell iskolába járni? Sebaj, biztos vagyok abban, hogy mindenkinek van egy hobbija, amelyre most több figyelmet lehet fordítani. Esetleg egy olyan könyv, amelyet nem volt időd még elolvasni.

Nem kell dolgozni? Hát ez az.. Éppen most kell a legtöbbet dolgozni, most kell összetartani, most kell megmutatnunk azt, hogy habár fizikailag nem vagyunk és nem szabad közel lennünk egymáshoz, lélekben ott vagyunk egymásnak! Egy CSAPAT vagyunk. Ez nem egy olyan helyzet, amelyet egyenként kell megoldanunk, hanem együtt! Hadd fogalmazzak így „csapatként vagyunk a slamasztikában” és csapatként kell kimásznunk onnan! Széchenyi István így fogalmazott: „Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen”

Hadd említsem meg, hogy lelkészjelölt vagyok, ráadásul még „papfióka” is, de amint már elmondtam nem prédikálni szeretnék most, de nem hagyhatom ki azt, hogy „ott fent”  Valaki (félreértés ne történjen, Istenre gondolok) minket szeret és vigyáz ránk!

Miközben ezeket a sorokat írom, itthon az udvaron vagyok, élvezem a napsütést, örvendek annak, hogy a családom és a szeretteim körében lehetek, de legjobban azért vagyok hálás, hogy mi már egy csapatot alkotunk!

Stay tuned and take care. Jövő héten ismét jelentkezem.

Kajcsa Lóránt