Luther Márton mondásait, elmés megjegyzéseit, fejtegetéseit adta közre az interneten, a legismertebb közösségi felületen 2015-ben elindult, Luther megmondja elnevezésű oldal; ez év júliusáig mindennap egy-egy idézet vagy Lutherrel és a kereszténységgel kapcsolatos bejegyzés jelent meg itt. Az oldal anyagát az Asztali beszélgetések című kötet adta, amely a Luther Kiadó Luther Válogatott Művei című sorozatában jelent meg. Jó hír a Luther-rajongóknak, hogy a sorozatban idén ősszel napvilágot lát két újabb kötet: a Galata-levél és a Felelősség a társadalomért című munka. Összeállításunkban kedvcsináló gyanánt olyan szövegrészletek olvashatók, amelyeket Luther Márton a személyes életével kapcsolatban, házasságáról, feleségéről, Kathatrina von Boráról, családjáról, gyermekeiről mondott.
Türelemre mindig szükség van. Türelmesnek kell lennem – mondta Martinus Luther doktor – a pápával, türelmesnek kell lennem a rajongókkal, türelmesnek kell lennem a dölyfös Jankókkal, türelmesnek kell lennem az aljanéppel, türelmesnek kell lennem Käthe von Borával, és még annyi türelemre van szükség, hogy az egész életem nem egyéb, mint patientia, türelem. Ézsaiás próféta így szól: „Csöndességben és reménykedésben van a ti erőtök” (Ézs 30,15), azaz: legyetek türelemmel, bírjátok ki, reménykedjetek, és ne legyen lelkiismeretetekben kétségbeesés!
A házasságot Istennel kell kezdeni. A házasság ezekből a részekből áll: 1. az egyik természettől fogva kívánja a másikát; 2. gyermekek nemzése; 3. az együttélés és a hűség, vagyis az egyik megtartja a másiknak fogadott hitét. És mégis, az ördög úgy belerondít, hogy sehol sincs annyi gyűlölet és ellenségeskedés, mint ebben. Ez az eredménye annak, hogy vakmerőségből mindenben a magunk feje után járunk, Isten tanácsa nélkül. Pedig egy istenfélő fiatal személynek, aki házasodni akar, előbb Istennel kell beszélnie, mondván: „Én Istenem, add hozzájárulásodat!” De nem így történik, mert ők mind hebehurgya bölcsek, és vakmerőségből belevágnak a fontos dolgokba a saját fejük szerint. Ezek után a mi Urunk Istenünk mit tehet? Meghazudtolják a nevét, holott ő Mindenható és Teremtő, aki a mindenséget létrehozta. Ezért aztán, kedves cimbora, tégy úgy, ahogy én; amikor el akartam venni az én Käthémet, akkor komoly buzgalommal kértem Urunk Istenünk támogatását. Te is tedd ezt; hiszen te még sohasem kérlelted őt komoly buzgalommal!
Isten sokkal kedvesebb hozzánk, mint egy apa a gyermekeihez. Isten hozzám biztosan sokkal jobb, és kedvesebben beszél, mint az én Käthém az ő Martinkájához. Mármost Käthe vagy én nem tudjuk a gyermekünknek szántszándékkal kiszúrni a szemét vagy leszakítani a fejét. Isten sem tud ilyet tenni, ő aztán végképp nem. Mert ő a benne hívők iránt sokkal jóságosabb és kedvesebb szívű, mint az apa és az anya a gyermekük iránt, mint Isten maga mondja Ézsaiás 49. fejezetében: „Elfeledkezhet-e az anya a gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián? És ha ő elfeledkezne is róla, én rólad el nem feledkezem.” (Ézs 49,15) Isten pedig türelmes kell hogy legyen hozzánk. Mármost ő megtette a magáét, sőt egyszülött Fiát testbe öltöztette, és hagyta emberré válni, hogy a legjobbat remélhessük tőle. Úgy vélem, maga Pál is szembekerült Krisztussal, amiért képtelen volt benne úgy hinni és őt úgy szeretni, ahogy kívánta.
Mit gondol a férj a házasság elején? A házasság elején különös gondolatai támadnak az embernek. Az asztalnál ez jut eszébe: „Eddig egyedül voltál, most kettesben vagy.” Az ágyban, ha felébred, lát maga mellett két copfot, amit azelőtt nem látott. Továbbá az én Käthém az első évben, amikor egy írást tanulmányoztam, mindig odaült mellém, és nem tudván, mit is mondjon, ilyesmiket kérdezett: „Doktor úr, az a poroszországi nagymester ugye az őrgróf öccse?”
A nők okossága. Martinus Luther doktor kinevette az ő Käthéjét, aki mindig okos akart lenni, és így szólt: – Isten olyannak teremtette a férfit, hogy széles mellkasa és keskeny csípője legyen, hogy odafönt sok bölcsesség férjen belé, az a hely pedig, ahol távozik az ürülék, szűk legyen. A nőknél ez fordítva történt, ezért a nőnek bőséges az ürüléke, és szűkös a bölcsessége. Máskor pedig a doktor a sok locsogás és fecsegés miatt nevette ki az ő Käthéjét. Megkérdezte: vajon imádkozott-e legalább egy Miatyánkot, mielőtt olyan sok igét prédikálna? – Márpedig a nők – szólt a doktor – nem imádkoznak, mielőtt elkezdenek igét hirdetni, különben vagy lemondanának a prédikálásról, és maguktól elállnának tőle, vagy ha Isten meghallgatná az imádságukat, megtiltaná nekik a prédikálást.
A legszebb házasélet és közösség az igaz házastársak között van. Isten legnagyobb kegyelme és adománya, ha az ember igaz lelkű, kedves, istenfélő és házias feleségre talál, akivel békében élhetsz, akire rábízhatod minden vagyonodat és tulajdonodat, sőt a testi épségedet és az életedet is, és aki gyermeket szül neked. Isten azonban sokakat hirtelen hajít a házaséletbe, anélkül hogy meggondolnák és megfontolnák a dolgot, és jól teszi. Käthe, neked jóravaló férjed van, aki szeret téged, valóságos császárné vagy! Hálát adok Istennek. Csakhogy egy ilyen házassághoz igaz lelkű és istenfélő személy kell.
A jó és a rossz házasság. Martinus doktor a nősüléséről beszélt. – Amikor tizenhárom évvel ezelőtt meg akartam nősülni, inkább Ave Schönfeldet vettem volna feleségül, akinek most Basilius doktor, poroszországi medikus a férje. Az én Käthémet akkor még nem szerettem, mert arra gyanakodtam, hogy büszke és kevély. De Istennek úgy tetszett, és az volt a szándéka, hogy Käthén megessen a szívem. És ez, Istennek hála, jó választás volt, mert igaz és hűséges asszonyt nyertem vele, akire férjének szíve bízvást hagyatkozhat, miképpen Salamon mondja: „Ő nem visz romlásba engem.” (Péld 31,11) Jaj, mennyire szívemből vágyakoztam az enyéim után, amikor Schmalkaldenben halálos betegen feküdtem! Már azt hittem, ebben az életben többé nem látom feleségemet és gyerekeimet. Mennyire fájt nekem ez az elszakadás és különválás! Biztos vagyok benne, hogy az a fajta természet adta vonzalom és szeretet, amilyet a férj érez a felesége és a szülők a gyerekeik iránt, a végét járó emberben a legerősebb. Most pedig, amikor Isten kegyelméből ismét egészséges vagyok, még inkább szeretem a feleségemet és a gyerekeimet. Senki sem annyira hitbuzgó, hogy ne érezné az ilyen veleszületett, természet adta vonzalmat és szeretetet; mert nagy adomány a szövetség és közösség a férj és a feleség között.
A házasságtörés oka. Amikor egy wittenbergi férfi házasságtörést követett el, a doktorné asszony megkérdezte a doktor úrtól: – Kedves uram, hogyan lehetnek az emberek ennyire gonoszak, hogyan mocskolhatják be magukat ilyen bűnökkel? Felelte a doktor: – Bizony, kedves Käthe, az emberek nem imádkoznak, az ördög pedig nem henyél. Ezért szüntelenül imádkoznunk kell, hogy védekezzünk a kurválkodás ördöge ellen: „Ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg minket a gonosztól.” (Mt 6,13) És még ezt is mondta asztaltársainak: – Úgy vélem, ha Isten azt parancsolta volna, hogy a nő minden férfit magához engedjen, aki csak jön, és a férfi is összeszűrje a levet minden elébe kerülő nővel, akkor az emberek igen hamar megcsömörlenének a feslett élettől, és hevesen áhítanák a házasság intézményét. Merthogy: „Megtagadottat kívánunk, s a tilosra törünk mi”, továbbá: „Nem tetszik, mi szabad; s mi tilos, vágyunk azután tör.” Fiatal legények esetében nem lep meg a dolog, mert ahol egymás mellett a tűz meg a szalma, ott hamar felcsap a láng. Továbbá a fiatalok úgyis fiatalok, hát még ha alkalmuk nyílik paráznaságra. Annál inkább dicsérem Philippus Melanchthon magiszter egyik öccsét, aki azt mondta: „Megnősülök, és akkor nem járok a kurvák meg a más emberek felesége után.” Így kell gondolkodnia egy fiatal legénynek: legyen meg a saját felesége, és kerülje a paráználkodást!
Luther doktor gyásza, viselkedése és szavai kedves lánya, Magdalena 14. évében bekövetkezett halála és temetése után, 1542-ben. Amikor a doktor felesége szerfölött bánatos volt, sírt és zokogott, Martinus doktor így szólt hozzá: – Kedves Käthe, gondolj csak bele, hová fog jutni! Mert bizony eljut! Igaz, hogy a test és a vér csak testnek és vérnek bizonyul, ahogy azt a természetük megköveteli, de a lélek él és készen áll. A gyerekeknél minden egyszerűen megy. Meghalnak fájdalom és félelem nélkül, perlekedés nélkül, a halál kísértése nélkül, testi fájdalmak nélkül, mintha csak elaludnának. Holstein magiszterhez pedig így szólt: – Kedves magiszter, hol volt kelmed hatvan évvel ezelőtt? Hol voltam én? Honnan jöttem? Honnan jött kelmed? Bizony, nem mi magunk csináltuk magunkat, és most felkerekedünk, és az Úristennel akarunk vásárt nyélbe ütni. El akarjuk adni neki a cselekedeteinket, és cserébe a mennyországot kívánjuk tőle. Hát nem szégyenletes, ha egy teremtmény olyan magasra feltolja magát, hogy a teremtőjével ily módon merészel alkudozni? Ez már olyan, mintha nem is hinnénk, hogy Isten a mi teremtőnk; mert ha hinnénk, akkor más indíttatással mást cselekednénk. Ámde senki sem hisz benne, hogy Isten a teremtő. Még ha mondjuk is, és a lelkiismeret meggyőz is róla bennünket, hogy Isten mindnyájunk teremtője, ez mégsem vált számunkra életbe vágó bizonyossággá. Inkább annak volna hitele, hogy valaki más hozott létre és csinált minket. Ezek után odalépünk Isten elé, és így szólunk: „Úristen, becsülj nagyra a cselekedeteim miatt! Ezért jövök hozzád, és nem te csináltál engem.” Micsoda gyalázatosság, pfuj!
Forrás: www.evangélikus.hu