Az istenfiúság identitása és a keresztény egység az evangélikus zarándoklat középpontjában
Csütörtökön megkezdődött a III. Barcasági és Királyföldi Csángó-magyarok Zarándoklata. A négynapos rendezvénysorozatot a Bácsfaluban megrendezett ünnepi közgyűlés keretében Ft. Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke nyitotta meg.
A július 2-ai forró délutánon már jóval 16 óra előtt ünneplőbe öltözött hívek kerestek testi-lelki felüdülést a bácsfalusi evangélikus templom hűs falai között. Rendhagyó módon a harangszó mellett fúvószenekar is hívogatta a gyülekezetet a jeles eseményre. Bármerre nézett az ember, széles mosollyal, baráti öleléssel köszöntötték egymást régi ismerősök – már ebből is látni, hogy ez a zarándoklat a találkozások ünnepe.
Csángó viseletbe öltözött asszonyok és férfiak vonultak be büszkén a templomba, és csak a szoknya alól kikandikáló szandál sejtette, hogy bizony a hőségnél a hagyományőrzés iránti vágy erőteljesebb. Zsúfolásig megtelt a templom, a cinteremben is sokan álltak. A népes lelkészi kar a Sepsi Gospel dicsőítő dallamaira vonult be.
Zelenák József sepsiszentgyörgyi esperes a zarándoklat Pál apostoltól kölcsönzött jeligéjével köszöntötte az egybegyűteket: „…ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, íme újjá lett minden.” (2Kor 5,17) Az egyházi elöljáró arra bátorította a híveket, hogy imádságos szívvel és lelkülettel gondoljanak vissza az elmúlt eseményekre, mindarra, amivel elődeink küszködtek, amiben örömüket lelték. „Jézussal visszatérhetünk eredeti rendeltetésünkhöz. Az elveszett éden benne újra megnyílt. örülhetünk a tőle kapott missziói parancsnak. Vele ujjá lehet minden, ezt a megújulást hozza számunkra a ma kezdődő ünnep” – fogalmazott.
Zenei ínyencségek is tarkították a programot, dr. Csendes László hegedűművész, egyetemi tanár, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház kerületi felügyelője Johann Sebastian Bach C-dúr szólóhegedű-szonátájának (BWV 1005) harmadik tételét, a Largot játszotta, valamint a kolozsvári püspöki székesegyház videós zenés köszöntése is felcsendült.
Hármas egység
Ft. Adorjáni Dezső Zoltán püspök megnyitóbeszédében a harmadik zarándoklat kapcsán a hármas szám bibliai és teológiai jelentőségéről beszélt. Rámutatott, hogy a keresztény hagyományban a hármas szám a teljesség, az egység és a beteljesedés szimbóluma, amely végigkíséri a Szentírást és a keresztény gondolkodást. Mint fogalmazott: „Szentháromságba vetett hitünk – az egy isteni lény három személyben való létezése – hitünk alapja, a tökéletes egység képe.”
A püspök Hamvas Béla gondolataira is utalva kiemelte, hogy a hármas szám túlmutat önmagán: az ember és Isten közötti egységet, valamint a megosztottság meghaladását fejezi ki. Ennek kapcsán hangsúlyozta: „A hármas szám a Szentháromságban Isten lényegi valóságának emberi léptékben felfogható kifejezése. A teljességet, a tökéletességet és az egységet hordozza magában. Így válhat a harmadik zarándoklat is ennek az isteni egységnek a szimbólumává és kifejezőjévé.”
Hozzátette, hogy a zarándoklat valódi küldetése az emberek közötti egység megélése és a megosztottságok feloldása. „Zarándoklatunk célja ezért a helyreállítás, a gyógyulás és az egység keresése. Az a törekvés, hogy minden kettősséget, ambivalenciát, antagonizmust és megosztottságot meghaladva újra felfedezzük a valóságot, és megtaláljuk az egységet Istenben.” Beszédében hangsúlyozta, hogy bár a rendezvény nem lehet tökéletes, a közös munka, az áldozatvállalás és az összefogás mégis az isteni egység földi megjelenítésére törekszik: „Nem állítom, hogy a mostani zarándoklatunk maga a tökéletesség. De annyi munka, törődés, szeretet, áldozatkészség, annyi igyekezet, céltudatosság és közös erőfeszítés van benne, amely valóban igyekszik kifejezni az isteni tökéletesség szentségét, és valamiképpen leképezni azt a mi emberi valóságunkban.”
Ötös egység
Ünnepi beszédében az esemény történelmi jelentőségére is felhívta a figyelmet: talán soha a barcasági evangélikusság történetében nem volt még olyan alkalom, hogy a történelmi öt egyházkerület egyszerre mind az öt püspök által legyen képviselve: „Úgy érzem, hogy ez kairotikus pillanat, különleges minőségű kegyelmi idő, valódi ajándék. Valamiképpen a történelmi magyar evangélikusság teljessége van ma jelen és képviselve közösségünkben” – emelte ki.
Az egyházi méltóság emlékeztetett: „Közös történelmünk értékes, ugyanakkor nehéz és sok terhet hordozó történelem. Összetett folyamat, amely sokféleképpen értelmezhető. De a mai együttlét által mi, magyar, szlovák, német és román nyelvű evangélikusok azt szeretnénk kifejezni, hogy felül tudjuk írni mindazt, ami a történelemben elválasztott és szembeállított bennünket. (…) Mert a mi megváltó Urunk ezért imádkozott, és folyamatosan az egység Lelkét adja nekünk. Ahogyan János evangéliumában olvassuk: <<hogy mindnyájan egyek legyenek>> (Jn 17,21–22). Így lép be a mi ötös számunk is a szimbolikus jelentések világába, az egység tartalmát hordozva, a szolgálat, a szeretet és a kölcsönös tisztelet analógiájaként” – világított rá a főpásztor az ötös szám mögötti fontos üzenetre.
Az istenfiúság identitása
Adorjáni Dezső Zoltán beszédében továbbá arról is szólt, hogy a kisebbségi felekezeti és nemzeti lét ugyan számos kihívással jár, mégsem tekinthető sem tehernek, sem kiváltságnak, hanem olyan adottságnak, amely felelősséget ró az emberre. Hangsúlyozta, hogy a különböző nemzetiségű evangélikus közösségek évszázadok óta egymást tisztelve és szolgálva őrzik közös örökségüket, és ebben a sorsközösségben találták meg az együttélés útját. Kiemelte ugyanakkor, hogy a nemzeti identitás megőrzése mellett a keresztény ember legmélyebb identitása Krisztushoz kötődik: „Természetesen mindenkinek fontos a nemzeti és kulturális identitása. Ez is adottság, hagyomány, történelmi örökség. Jó, ha megőrizzük és ápoljuk. De ne feledjük, hogy Isten adott az övéinek egy egészen új identitást is: az istenfiúság identitását. Ez olyan mély és meghatározó ajándék, amely képes átlépni korlátokat, határokat, félelmeket és ellentéteket.”
A püspök hangsúlyozta, hogy a Krisztusba vetett hit összeköti a különböző nemzetekhez tartozó híveket. Mint fogalmazott: „Mi együtt Krisztus családjának tagjai vagyunk, hitben és lélekben testvérek. Együtt vagyunk a reformáció örökösei, Luther tanítványai. Legyünk tehát egymásért, egymás javára, Isten dicsőségére és egyházunk épülésére. Mert valóban igaz: összenő, ami összetartozik” – zárta gondolatait.
Erős vár
A vesperás istentisztelet keretében igei szolgálatot Ft. Szemerei János, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke végzett a 90. zsoltár első verse alapján: „Uram, te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre.” A főpásztor a biztonságot adó hajlék témakörét boncolgatta és emlékeztette a közösséget: isteni csoda, hogy meghonosodott a reformáció evangélikus ága, hiszen Magyarországra nem akarták beengedni a lutheri tanokat.
Az elnök-püspök továbbá két történelmi eseményt is a középpontba helyezett: az 1526-os mohácsi csatát, valamint azt, hogy idén a Dunántúli Evangélikus Egyházkerület megalakulásának 450. évfordulóját ünneplik. Az egyházkerület története 1576-ban, a hegyfalui zsinaton kezdődött, amikor megválasztották első püspökét, Szegedi Mátét.
Szemerei János igehirdetését így summázta: „Függetlenül attól, hogy hol éltek az őseink, mindenhol azt tapasztaljuk, hogy az Úristen irgalma, kegyelme és szeretete őrizte meg őket. A mi evangélikus közösségeink himnusza is erre utal, hogy az Isten erős várként őrzi övéit.”
Ennek szellemében természetesen elhangzott a lelkészek és hívek ajkáról az Erős vár a mi Istenünk című egyházi ének.
140 éves a Brassói Ágostai Hitvallású Egyházmegye
Az ünnepi közgyűlés következő programpontjai az előadások voltak. Koszta István püspökhelyettes előadásában a 140 éves Brassói Ágostai Hitvallású Egyházmegye történetének legfontosabb mérföldköveit idézte fel. Rámutatott: az 1886-os esztendő a barcasági magyar evangélikusság történetének fordulópontját jelentette: ekkor valósult meg az a több mint négy évtizedes törekvés, amelynek eredményeként a magyar evangélikus gyülekezetek kiváltak a szász egyházi szervezetből, és önálló egyházmegyeként csatlakoztak a Magyarországi Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház Tiszai Egyházkerületéhez. Hangsúlyozta, hogy ez a lépés jóval több volt egy szervezeti átalakításnál, hiszen a magyar evangélikus közösségek egyházi önrendelkezésének, anyanyelvi egyházi életének és közösségi önazonosságának intézményes megerősítését jelentette.
Egyházunk püspökhelyettese részletesen ismertette azt a több évszázados folyamatot, amely az önálló egyházmegye létrejöttéhez vezetett. Felidézte, hogy a reformációt követően a barcasági magyar evangélikus gyülekezetek ugyan a szász evangélikus egyház szervezetében működtek, egyházjogi helyzetük azonban nem volt azonos a szász közösségekével. A magyar gyülekezetek nem rendelkeztek teljes önkormányzattal, lelkészeik kinevezése, a tisztségviselők megválasztása és az egyházi döntéshozatalban való részvétel is korlátozott volt. Kezdetben nem különválásra törekedtek, hanem arra, hogy a közös egyházi kereteken belül ugyanazok a jogok illessék meg őket, mint a szász gyülekezeteket. Amikor azonban ezek a törekvések évtizedeken át nem vezettek eredményre, világossá vált, hogy az egyházi és nyelvi önrendelkezés csak önálló magyar egyházmegye létrehozásával biztosítható.
Koszta István kitért az 1886-os eseményekre is: a tatrangi gyülekezet kezdeményezésére valamennyi barcasági magyar evangélikus közösség csatlakozott az önállósodási folyamathoz. Az 1886. március 25-én Brassóban megtartott konvent kimondta az önálló magyar egyházmegye megszervezését, amelyet még ugyanabban az évben a Tiszai Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyházkerület is elismert. A püspökhelyettes előadása végén hangsúlyozta: „Száznegyven évvel ezelőtt megszületett az a szervezett magyar evangélikus egyházi közösség, esperesség, amelynek történeti és jogi folytonosságát ma a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház őrzi és viszi tovább.”
Zelenák József esperes Esperesek arcképcsarnoka címmel mutatta be az elmúlt hónapokban végzett kutatómunkáját. „Régi írásokat, feljegyzéseket, jegyzőkönyveket átlapozva, tallózva bennük sikerült összeállítani, de nagyon kevés feljegyzést találtam az említett témakörben. Éreztem, hogy sokkal több kutatási időt kell szánni egy ilyen jellegű kutatási munkára. 1886-ban volt a kezdet, ahogy hallhattuk az előző előadásban. Megalakulása óta jómagam a 13. esperese vagyok a Brassói Evangélikus-Lutheránus Egyházmegyének. Név szerint a következő személyek alkotják az eltelt 140 esztendő listáját: Török József, Moór Gyula, Bohus Pál, Szórády Lajos, Nikodémusz Károly, Bíró László, Sipos András, Mezei István, Gillich Fülöp, Jakab Mihály, Raduch Zsolt, Adorjáni Dezső Zoltán, Zelenák József. Személyek, akik adott történelmi helyzetben, egyháztörténelmi kontextusban hűséges szolgái voltak a kornak. A nagy elődökre gondolva a 100. zsoltár szavai jutottak eszembe: <<Szolgáljatok az Úrnak örömmel, menjetek elé vigadozva.>> Örömmel csak akkor teszünk valamit, ha igazán, teljes odaszánással tesszük. Az előttünk járók élettörténetét tanulmányozva elmondhatom, hogy még a legnehezebb időkben is a teljes szeretet és a sziklaszilárd hit vezette őket. Ezért volt öröm és áldás az ő szolgálatuk” – avatott be a kutatómunka részleteibe az esperes, majd megköszönte lelkésztársainak, hogy segítségére voltak az anyag összegyűjtésében, és ismertette az esperesekről talált adatokat.
Közös hit, közös örökség
Keczkó Pál, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke köszöntőjében a Krisztusban megélt egység és a történelmi összetartozás jelentőségét hangsúlyozta. A jubileumi zarándoklatot élő bizonyságtételnek nevezte, amely túlmutat a történelmi megemlékezésen, hiszen – mint fogalmazott – „ahol Krisztusban emberek és közösségek találkoznak, ott a múlt nem puszta emlék, nem levéltári adat, hanem élő örökség”. Kiemelte, hogy ez az örökség egyszerre késztet hálaadásra, kiengesztelődésre és reménységre.
Beszédében felidézte, hogy a Tiszai Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyházkerület 1886-ban befogadta a barcasági magyar evangélikus gyülekezeteket, miután azok hosszú egyházjogi küzdelmet folytattak hitük, anyanyelvük és egyházi önrendelkezésük megőrzéséért. Hangsúlyozta, hogy ez a döntés nem csupán egy egyházkormányzati tett volt, hanem annak kifejezése, hogy „az egyházban a kisebbségben élő, szórványban küzdő, jogaiban sérült testvért nem elutasítani, hanem meghallani és segíteni kell”. A 140 éves jubileum kapcsán hálával emlékezett mindazokra a lelkészekre, tanítókra, presbiterekre és családokra, akik a történelem viszontagságai között is megőrizték az evangélikus hitet, a magyar nyelvet és a gyülekezeti életet.
A magyarországi püspök rámutatott, hogy a zarándoklat a múlt örökségét a jelen feladataival kapcsolja össze. Szavai szerint „a Tiszai Egyházkerület egykori befogadó gesztusa ma is kötelez bennünket”, arra, hogy az összetartozás ne csupán ünnepi beszédekben, hanem a mindennapi testvéri kapcsolatokban is megvalósuljon. Hozzátette: „A határokon átívelő magyar evangélikus közösség ne nosztalgikus emlék, hanem imádságos, szolgáló, egymást hordozó valóság legyen.” Beszédét azzal a kívánsággal zárta, hogy a jubileumi zarándoklat erősítse a közösségben az összetartozás örömét, a hálaadást és a szolgálat bátorságát, hiszen „Isten zarándok népeként együtt vagyunk úton, egyek Krisztusban”.
A köszöntések rendjén felszólalt továbbá Dušan Vanko, a szlovák egyházmegye esperese és Ambrus Izabella alprefektus is.
Dušan Vanko, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház Szlovák Esperességének esperese köszöntőjében a jubileumot a keresztény egység és a testvéri közösség ünnepének nevezte. A 140 éves Brassói Evangélikus-Lutheránus Egyházmegye jubileuma kapcsán a 133. zsoltár szavaival köszöntötte a jelenlévőket: „Íme, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor a testvérek egyetértésben élnek!” Hangsúlyozta, hogy ez az ige ma is arra hívja a keresztényeket, hogy ne azt keressék, ami elválasztja őket, hanem azt vegyék észre, ami összeköti őket Krisztusban.
Beszédében felidézte, hogy a barcasági magyar evangélikus közösség 140 éve hűségesen őrzi hitét, anyanyelvét, egyházi hagyományait és keresztény szolgálatát. Mint fogalmazott: „Nem magától értetődő, hogy mindez fennmaradt. Mindez Isten kegyelmének bizonyítéka, amelyért ezekben a jubileumi pillanatokban hálát adunk.” Rámutatott arra is, hogy az egyház egysége nem az egyformaságból fakad: „Az egyház sohasem azonos véleményű emberek közössége volt, hanem olyan embereké, akiket ugyanaz az Úr, ugyanaz a hit és ugyanaz a keresztség köt össze.”
Dušan Vanko kiemelte, hogy a romániai szlovák és magyar evangélikus közösségek hasonló kihívásokkal néznek szembe kisebbségben élve, ezért különösen nagy értéke van a kölcsönös tiszteletnek, a testvéri támogatásnak és az együttműködésnek. Örömét fejezte ki amiatt is, hogy a zarándoklaton jelen van Ivan Eľko, a Szlovákiai Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház püspök-elnöke, ami jól jelzi a testvéregyházak közötti szoros kapcsolatot. Beszédét azzal a kívánsággal zárta, hogy Isten továbbra is áldja meg a brassói egyházmegye szolgálatát és a zarándoklat közösségét, „hogy mindig elmondhassuk magunkról a zsoltáros szavait: »Íme, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor a testvérek egyetértésben élnek!«”
Ambrus Izabella alprefektus köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy a zarándoklat jóval több egyszerű utazásnál: a lelki megújulás, a közösség és az egymásra találás alkalma. Kiemelte, hogy a dél-erdélyi szórványban élő magyarság számára az ilyen találkozások különösen fontosak, hiszen megerősítik a hitet, az összetartozás érzését és a közösségi identitást.
Beszédében hangsúlyozta, hogy őseink örökségét nemcsak megőrizni, hanem továbbadni is kötelességünk. Így fogalmazott: „A templom nem csupán épület, hanem megtartó erő. Az anyanyelv nem csupán kommunikációs eszköz, hanem lelki otthon.” Hozzátette: „Erős közösség nélkül nincs erős jövő”, ezért közös felelősségünk olyan jövőt építeni, amelyben a következő nemzedékek biztonságban, hitükben és magyarságukban megerősödve élhetnek.
Végezetül a Cserkész Emese karmester vezette Sepsi Gospel szólalt meg angyali hangon a templom karzatáról. A lélekemelő dallamok az üléstől elgémberedett végtagjainkat önkéntelenül is mozgásra bírták. Az idősebbek visszafogott pillantásokkal, a fiatalok elismerő mosollyal fogadták a különlegesen ható dicséreteket.
A közgyűlés szünetében a bácsfalusi parókia udvarán szeretetvendégség várta a zarándokokat. A frissítő nedűk, a pogácsák és sütemények elfogyasztását a közgyűlés adminisztratív része követte Zelenák József esperes és Fülöp Károly egyházmegyei felügyelő vezetésével, amelyet a csákvári Harmonia Floriana Kórus előadása nyitott meg.
Ft. Adorjáni Dezső Zoltán püspök vezetésével a meghívottak koszorút helyeztek el néhai Gillich Fülöp esperes sírjánál a bácsfalusi temetőben, majd meglátogatták a néhai esperes nevét viselő evangélikus diákotthont.
A III. Barcasági és Királyföldi Csángó-Magyarok Zarándoklata első napjának záróakkordjai Tatrangban és Zajzonban zajlottak. A zajzoni gyülekezeti házban a jó hangulatról István Ildikó és barátai gondoskodtak, a tatrangi gyülekezeti házban pedig a Kaleidoszpók Társulat előadásában a Petőfi, az én barátom címmel készült zenés-verses összeállítást hallgathatták meg az érdeklődők.
Szöveg: Ambrus-Moisza Melinda
Fotó: Kovács László Attila