A türkösi vallásórások és konfirmandusok Uzonkafürdőn

Folyó év július 25. és augusztus 4. között került sor a Türkösi Evangélikus-Lutheránus és a Négyfalusi Református Egyházközségek második közös szervezésű vallástáborára Uzonkafürdőn.
A 10 napon át zajló tábor két különböző korosztályú gyermekcsoportot érintett: július 25. – 30. között 33, 6 és 12 év közötti gyerek, július 30. – augusztus 4. között pedig 28, 13-14 év közötti gyerek részesült a programokban. A tábor megszervezésében és lebonyolításában összesen 7 felnőtt vett részt.
A délelőttöket áhítattal, bibliai történetek ismertetésével és feldolgozásával indítottuk, melyek kapcsán játékokat, kézműves foglalkozásokat szerveztünk és témához illő énekeket tanultunk. Ebéd után, a legtöbb napon strandolás, kirándulás, máskor csapatépítő játékok, vetélkedők tarkították a programot. A vacsorát követően társas játékokkal, illetve keresztyén témájú filmnézéssel zártuk a napokat.
Természetesen, egyik csoport esetében sem maradt el az alkalmakat záró tábortűz, a közös éneklés és ima.
Istennek hála, hogy mindez megvalósulhatott! Reménység szerint, jövőben folytatjuk a munkát.