„Gyermekkoromban a karácsony meditáció volt, boldogságélmény, amikor egyedül botorkáltam a hóban, felnéztem az égre, beszívtam a friss levegőt és úgy éreztem: engem szeret az Isten. Csoda volt nekem akkoriban a karácsony. Most nem az, most elég gondterhelt.” Müller Péter.
Rendhagyó s talán gondterhelt karácsony elé nézünk az idén! Bár ott vannak a karácsonyi fények az utcán, a bevásárló központok, üzletek vonzó kirakatai az előző évekhez hasonlóan csábítóan hívogatnak, s a karácsonyi hangulatot előidéző különféle énekek is felcsendülnek az éter hullámain keresztül, mégis sokan gondterhelten, félelemmel, gyásszal, bizonytalansággal és fájdalommal lépik át a karácsony küszöbét. Sokak számára ez az év nem volt más, mint egy magányos botorkálás, amikor nem találkozhatott szeretteivel, amikor a legjobb barátjától, kedves szomszédjától, ismerősétől is óvakodnia és rejtőznie kellett. Amikor nem volt természetes az ölelés, a kézfogás és a baráti csók, amikor másfél méter távolságot jelentett a közelség, és interneten valamint telefonon keresztül történtek a személyes beszélgetések.
S ahogyan lassan a világjárvány ideje alatt a szokatlan megszokottá vált, a nem természetes természetessé, az addig elfogadhatatlan elfogadhatóvá, úgy az idei karácsony is megváltozhat, s megváltoztathat bennünket is. Most engedjük, hogy a megszokott felületes, „nagyon emberi” karácsony szokatlanná váljon. Váljon egyszerűvé, amikor nem önmagunkat, hanem csakis Őt ünnepeljük, amikor nem egymásnak, hanem Neki adunk ajándékot, amikor a szeretetünk nem látszat, hanem őszinte, amikor a csillogó díszek mögött, meglátjuk a bölcsőben fekvő gyerekben az Istent. A nehézségek ellenére az otthon meleg csendjében merjünk felnézni az égre! Mennyire egyszerű, mégis mélyen kifejező és tartalmas, talán a legtartalmasabb mozdulat, ha azt őszintén tesszük. Ahogyan a gyerek felnéz a szülőre, amikor valamit kíván, mondania sem kell, a szülő már tudja. Aki képes felnézni, az friss levegőt is tud szívni, Isten szeretetének a levegőjét, és így megérzi: „engem szeret az Isten”, bárki és bármilyen is vagyok. S ez az isteni szeretet a legmélyebb, legmeghatározóbb valósága földi létünknek, ez a szeretet testesült meg a betlehemi jászolban. Amikor nem én adok valamit Neki, és nem az én szeretetemről, jóságomról van szó, hanem arról, hogy Isten feltétel nélkül szeret, megajándékoz és megvált. Ez a szeretet egyedi, tápláló, továbbadható és megragadható. Olyannyira kézzelfogható, hogy a mennyei örök dicsőségből kisgyermekként szállt alá a konfliktusokkal, gyűlölködéssel, haraggal, bűnnel telt világba, hogy a bűn járványából és nyomorúságából kiszabadítson bennünket és emberi méltóságra emeljen.
Azt kívánjuk minden kedves testvérünknek, hogy ez a szokatlan karácsony legyen elsősorban feltekintés az égre, azután mély lélegzetvétel, végül pedig őszinte, mély felismerése annak: engem szeret az Isten!
s.k. Adorjáni Dezső Zoltán s.k. Fejér Olivér
püspök/ parókus lelkész lelkész