Alternatív tanévnyitó istentisztelet a Kolozsvári Egyházközségben

2019. szeptember 22-én kicsik és nagyok, fiatalok és öregek lelkes közössége gyűlt össze akolozsvári egyházközség templomában, ahol alternatív távévnyitó istentiszteleten kértük Istenáldását az új tanévre. Az istentiszteletet jó hangulatú énektanulás vezette be, amit közvetlenhangvételű interaktív igehirdetés követett. A prédikáció során előkerülő mérőszalag ésmérőléc arra hívta fel a figyelmet, hogy az elkövetkező tanévben a versengés, az egymásméregetése és az egymásra mutogatás helyett próbáljunk inkább az elfogadást, és az egymásfelemelését gyakorolni, hiszen nekünk az a feladatunk, hogy ne egymásra, hanem Jézusramutassunk. Mindez viszont csak akkor sikerülhet igazán, ha megtaláljuk magunkban ésengedjük azt a kisgyereket érvényesülni, aki őszinte és engedelmes az ő Atyával szembe,mert, ha nem leszünk olyanok, mint a kisgyerekek nem láthatjuk meg az Isten országát. A gyerekek és szülők megáldása után vasárnapi iskolára került sor, ahol bizalomjátékok éséneklés vidította fel a gyerekek szívét.
Áldásokban és előrehaladásban gazdag tanévet!