Nehéz mostanában nem negatív töltetű híradással találkozni a megsárgult brékingnyúvszos médiában. Kétségtelenül a kor járványa igencsak rányomta bélyegét a mindennapjainkra és azon belül a kedélyállapotunkra. Keressük a jót, a reményt adót, a szalmaszálat, amibe kapaszkodhatunk hogy még egy nappal közelebb kerüljünk a várva várt megváltáshoz…
Nem tudjuk mit hoz majd itthon a holnap de aggódva figyeljük azt is hogy mi történik a szomszédunkban, hogyan próbálják menedzselni a problémát a határainkon túl, s leginkább a magyarhonban. Az Európai Unió közös fellépése utópia, az erőseket nem érdeklik a gyengék, most a saját fajta megmentése a cél, még akkor is ha feladjuk a máskor büszkén hangoztatott „nemzetek európája” hangzatos szlogenjét. Talán majd amikor lecseng akkor szükség lesz majd a nemzeti piacokon az uniós áru elosztására és akkor majd újraírjuk a törvénytárat és mézesen belecsomagoljuk az örömódába. Nehéz elfogadni, hogy egy ilyen komoly kutatási logisztikával dolgozó Uniónak, nem volt lehetősége időben felkészülni és felbecsülni a veszély súlyosságát és talán még nehezebb elfogadni azt az elzárkózást és tehetetlenséget, amelyet jelen pillanatban is produkál.
Fülembe cseng a szerb miniszterelnök kétségbeesett kérése egy szállítmány maszk és orvosi kesztyűre vonatkozóan és a kapott válasz néma csend. Szinte érzed ahogy elnéznek mellett mintha minden emberi együttérzés eltűnne.. Mint aznap amikor a magyar külügyminiszter segítségét kérték , humanitárius okokra hivatkozva, hogy tranzitfolyosót nyisson hazánk kinnrekedt de visszatérni akaró állampolgárainak…Cserébe a gesztusért megbírságoljuk Sepsiszentgyörgy polgármesterét, mert március 15-én a magyarság nemzeti ünnepén lobogtatta a nemzeti zászlót. Pedig máskor még kormányzati köszöntőt is kaptunk. De a folyosó megnyílt és továbbra is nyitva lesz ameddig szükség lesz rá..
Várjuk az intézkedéseket, amelyek arra hivatottak hogy segítsék a kisvállalkozókat, a turizmusban, vendéglátásban és szolgáltatásban dolgozókat, a jövendő munkanélkülieket, a gazdákat és persze mindenkit akit az ország állampolgárainak tekint. Függetlenül attól, hogy éppen most hol tartózkodik. Akarva akaratlanul is elégedetten csettintünk amikor látjuk hogy a magyar miniszterelnök gazdasági mentőcsomagja olyan intézkedéseket is tartalmaz, amely az állampolgárok és a kisvállalkozók hitelfizetési kötelezettségeinek kormányzati átvállalására vagy a NAV-tól kérhető adóelőlegmódosításra vagy fizetési halasztási kérelemre vonatkozik. Gazdasági öngyilkosság – suttogják a hazai szakértők – talán azért, mert a hazai realitásból indulnak ki. Való igaz, ahol a fekete vagy szürkegazdaság olyan méretű mint nálunk, valóban lehetetlennek tűnik egy ilyen intézkedés meghozása. És azért mert a makrogazdasági elméleteknek ellentmondana? Nemsokára a holnap úgy is átírja nemcsak a történelmünket és jogrendünket, hanem a gazdasági működési elveket is. A mostani járvány talán legnagyobb kihívása az lesz, hogy el tudjuk-e fogadni azt hogy a világunk, a konfortzonánk már nem lesz ugyanolyan mint amilyen előtte volt és hogy tudunk majd együttélni ezzel.
Japánban tart a cseresznyevirágzás. Az emberek megállnak és nézik, csodálják a rózsaszín virágokat. Ez a hanami. A cseresznyefa virágzása az élet átmeneti jellegét szimbolizálja, de egyben az új kezdetet is jelenti. Része a japánok kultúrájának, ott volt és van a művészetekben, a költészetben, az irodalomban. És azt hiszem ezek után ott lesz majd a mindennapokban is
Horváth Levente