Koronavírus: a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház felhívása

Kedves Testvérek!

A koronavírus gyors terjedése miatt, felelősséget érezve egyháztagjaink iránt arra kérjük Testvéreinket, hogy tartsák be a hatóságok által előírt óvintézkedéseket.

Kezeljék felelősséggel a helyzetet, kerüljék a nagy tömeget és amennyiben betegek, lázasak, influenzások ne vegyenek részt a vasárnapi istentiszteleteken, hanem otthonról lélekben és imával kapcsolódjanak be lelki alkalmainkba.

Egyházunk szokásaitól eltérve a járvány ideje alatt hagyják el a köszöntő kézfogást, az úrvacsora kiszolgáltatásánál ne igyanak közös kehelyből, hanem használjanak egyhasználatú poharakat vagy egy szín alatt úrvacsorázzanak, az ostyát minden esetben tenyerükre véve.

Közös imára hívjuk Testvéreinket a megfertőzöttek gyógyulásáért, a járvány megszűnéséért, valamint azokért, akik ennek megakadályozásán fáradoznak.

Isten kegyelmében bízva nyugalmunkat megőrizve és hitünket megerősítve tartsunk ki a megpróbáltatás idején.

 

Köszönettel:

A Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház Vezetősége