Zarándoklat a peremvidékre
A szombaton megszervezett III. Barcasági és Királyföldi Csángó-Magyarok Zarándoklatának kiindulópontja a tatrangi evangélikus templom volt. Reggel nyolc órakor még alig-alig akadt járókelő az utcán, de a templom és a mellette lévő Fejér Katalin-emlékház kapuja nyitva volt, a szervezők már készen álltak és szívélyesen kívánták a jó reggelt. Pogácsát és vizet vehetett a zarándok. Csángóruhába öltözött fiatal nő fogadta az érkezőket. Mint elmondta, a tatrangi viseletet öltötte magára, amely abban különbözik más csángóruháktól, hogy fekete a szoknyája és fekete alapon színes virágokkal hímzett bársony pántlikája van. Időközben érkeznek a zarándoklat többi résztvevői is: lelkészek családjaikkal, színes csángóruhás fiatalok és felnőttek, székelyruhás gyerekek, városi ruhába öltözött brassóiak és magyarországi vendégek, nagylaki szlovák népviseletű evangélikusok. Időnként hangos, ritmikus zörrenés hallatszik, majd felbukkant egy-egy boricás fiú.
Elérkezett az indulásra kitűzött időpont, de úgy tűnik, a gondos szervezés nem irányíthaja az időjárást. Kisebb zápor kezdődik, majd eláll. Mire mindenki elindul, megered az igazi eső. Énekszóval, esernyők, esőköpenyek védelmében halad előre a menet. A próbatételt kiállták, és jutalmul az eső eláll, még van egy pár kilométer Pürkerecig. Zajzonban már vidáman halad a társaság, csodálatos a táj. A pürkereci templomhegyre a házak közötti szűk utcában felkígyóznak a résztvevők, majd onnan kitárul a láthatár, alant a rendezvény helyszíne, ahol a színpad előtt padok várják az érkezőket és cserkészek sorfala üdvözli őket.
Patmosz szigete
A rendezvény kiemelkedő eseménye az istentisztelet volt.
Koszta István püspökhelyettes reménykeltő gondolatai után Ft. Adorjáni Dezső Zoltán püspök igét hirdetett. Ünnepi beszédében elmondta:
„Ma történelmet írunk – a történelmi időknek jelentősége és súlya van. A pürkereci kereszt lábánál öt evangélikus püspök jelenléte és közös szolgálata látható formában fejezi ki a magyar evangélikus egyház egységét. Az öt történelmi egyházkerület népe itt, a Barcaságon, a Királyföldön, Erdélyben először van együtt; ilyen talán még nem volt – hát épp itt az ideje!”
Adorjáni Dezső Zoltán így fogalmazott:
„Patmoszt, a szigetlétet említve szeretném veletek együtt továbbgondolni a sziget metaforájának jelentését. Tegnap és tegnapelőtt is elmondtam a sziget allegóriája kapcsán, hogy a sodródó, zavarodott, nyugtalanul vergődő mai világunkban az autentikus, hiteles keresztény lét egyfajta »szigetlét«, patmoszi jelenség. A sziget mint kultúrtörténeti metafora gazdag tartalommal felruházott fogalom. Egy különleges, kiemelt minőségű, szellemi, lelki és hitbeli élettér; egyszerre jelkép, metafora, gondolati konstruktum, másrészt konkrét hely, toposz, fizikai valóság – akár ez a mai zarándoktér is –, amely műhely, a lélek forrása, a genezis és a formálódás helye. A sziget lélektér, kegyelmi tér, amely menedék: hitet, értéket és életet ment át. Más hely, amely kivonja magát a birodalmi logika alól, és felszabadít a kronologikus történelmi idő sürgető nyomása alól. A sziget a biztonságos tér, de nevezhetném a világgal szemben álló ellenképnek is, mert védett, körülzárt, biztonságos hely, behatárolt valóság. Jelen esetünkben a józan értelem, a szellemi értékek, az élet és a hit átmentésének és megőrzésének a helye. De még ennél is több a jelentése!
A sziget akkor és úgy tölti be rendeltetését, hivatását és célját, akkor marad életben, akkor válik autentikus, hiteles élettérré, akkor lesz belőle valódi szigetlét – a keresztény lét mint szigetjelenség csakis akkor nyer értelmet –, ha időtálló, szép és jó értékeket teremt, ha itt alkotó energiák szabadulnak fel, ha olyan szellemi és lelki fényt sugároz, amely beragyogja a világot, s valójában kitágul és kiterjed az egész világra.
A sziget, a keresztény Egyház Patmosza nem azért van, hogy oda bezárkózzunk, ott görcsösen megkapaszkodjunk, és végleg benne maradjunk, hanem azért, hogy arról a szent helyről megújult erővel induljunk el a növekedés, a gyarapodás és az újjászületés útján. Ez az új lét.
A zarándoklat maga is egy célba érő szigetlét, amelynek lényege a történés, az esemény, az elmozdulás, a kilépés a megszokásból, a komfortzónánkból, az egyhangúvá vált keresztény rutinból és automatizmusainkból. Kilépés a friss levegőre, átlépés a sziget csendjébe és nyugalmába, ahol meg lehet tapasztalni, hogy micsoda teremtő erő és dinamikus valóság a mi kereszténységünk. Kilépés a fényre!”
Adorjáni Dezső Zoltán Atlantisz példáját is felhozta, ezúttal a görög mitológiából. Egy másik szigettípusét, ahol a legenda szerint ideális társadalom volt, isteni eredetű civilizáció. A birodalmat az isteni mérték és a belső lelki harmónia tartotta fenn. Ez volt a tökéletes világ, az ideális emberiség szinonimája – az Aranykor. A sziget vesztét az okozta, hogy lakosai elvesztették lelki kincseiket, józan eszüket, becsületüket, a mértéket és az arányt. Zeusz haragja miatt Atlantisz egyetlen nap és egyetlen éjszaka alatt az óceánba süllyedt örökre.
A püspök kifejtette: „Szükséges a sziget, a patmoszi csend, az üresség, hogy meghalljuk és megtapasztaljuk Isten valóságát. Ahol az emberi lehetőségek elfogynak, ott kezdődik Patmosz, a szigetlét mint elővételezése a teljes és tökéletes, örök isteni teremtésnek, az új teremtés valóságának. Hogy megszülessen az új ég és az új föld, a réginek, Atlantisznak el kell süllyednie, meg kell szűnnie.
Kedves Testvérek! A huszonegyedik század emberisége, a világ, és ezzel együtt a kereszténység és az egyház is egy izgalmas és veszélyes új korszakba lépett.
Testvérek, a mi evangélikus szigeteink ma nem a menekülés és a bezárkózás, hanem a küldetés helyei. Küldetésünk és feladatunk van az új világrendben is: épülni, építeni szigeteinket, patmoszainkat, megmaradni és növekedni. Ma már nem a dicsőséges egyház korát éljük, hanem a küzdő egyház korszakába léptünk. Ami ezután következik, egészen más alapállást, más magatartást és más lelkületet követel. Más munkát, más tempót. Több, sokkal több bátorságot, egyenességet, világos kiállást eszméink és értékeink mellett, elköteleződést és hitelességet. Nem lehetünk a meghátrálás és a megalkuvás emberei. A bűnnel, az őrülettel, a minden normalitást deformáló szellemi devianciákkal nem lehet kompromisszumot kötni.
Bátran, hitelesen, tiszta szívvel vállaljuk önmagunkat, és végezzük a világban a só, a kovász és a fény szép és emelkedett szolgálatát – építsük a szigetet!”
Az istentisztelet alkalmával úrvacsoraosztásra is sor került.
Adorjáni Dezső Zoltán püspök pásztorbotot ajándékozott a jelenlevő püspököknek, mintegy jelzésként az elkövetkező komoly feladatokra.
Szemerei János püspök a kisebbségi lét kihívásairól beszélt. Az erdélyi viszonylatban kisebbségben lévő evangélikusok és a Barcaságban többségben lévő hittársak számára egyaránt lényeges, hogy megőrizzük megőriznünk identitásunkat. Végül püspöki áldásával zárult az istentisztelet.
Megcsángált harangok, határvédők
A zarándoklat alkalmával Varga Nándor, a Brassó megyei RMDSZ elnöke is beszédet mondott, amikor a Barcaságra mint végvárra reflektált, ahol „ma nyelvet, hitet, emlékezetet és önazonosságot kell védenünk – más eszközökkel, de ugyanazzal a szilárd tartással, amiért mindig is tiszteltem a barcasági csángó magyarokat”.
Varga Nándor a csángó szó egyik elfeledett jelentésére is rámutatott: régen a Barcaságban azt mondták, hogy megcsángatták a harangokat, amikor baj volt, tűz vagy veszély esetén.
„Én ma azt kívánom a barcasági csángóknak, hogy a harangot soha ne a baj miatt kelljen megcsángatni. Szóljon a harang, de ne veszélyre figyelmeztessen: ünnepre hívjon, hálaadásra, hitéletre, és annak az örömének a hirdetésére, hogy jó barcasági csángónak lenni.
És ha már tűzről beszélünk, az ne a pusztulás, hanem a lelkesedés és az önbizalom tüze legyen. Azé a belső tűzé, amely nem feléget, hanem világít” – mondta Varga Nándor.
A zarándoklat alkalmával színpadra lépett Tatrang község polgármestere, Severius Beşchea és alpolgármestere, Fehér László is, akik örömüket és támogatásukat fejezték ki a zarándoklattal kapcsolatosan.
A rendezvény második felében kulturális műsor következett. Időközben a résztvevők megtekinthették az evangélikus egyházközségek sátrait, ahol azok értékeiket mutatták be. Ezek közül mi is betekintettünk néhány helyre.
Csángó emlékek
A korábbi években, a zarándoklatok alkalmával is láthattuk a gyülekezetek sátrait. Öröm volt megtapasztalni, hogy most újabb tárgyakat, múltbeli emlékeket tártak fel. Megint újat tanulhattunk Csánglia múltjából.
Bácsfalu sátrában Hlavathy Zsuzsanna tájékoztatott arról, hogy idén Bácsfalu nagyjait kívánták bemutatni. Olyan személyeket, akik híressé tették Bácsfalut: Borcsa Mihály lelkész, iskolaépítő, dr. Papp Béla orvos, közösségszervező, Istók János szobrászművész, György Papp Margit népművész, iparművész, Barkó Etelka, a népművészet mestere, a tojásírás hagyományának újraélesztője. A sátorban megtudtuk, hogy Bácsfaluban indult el a hétfalusi fúvószenekar mozgalom. Bálint Árpád volt a kezdeményező, fia folytatta, majd nemrég unokája, Levente indította újra a hétfalusi fuvószenekart.
A krizbai sátorban a krizbai csipkéről tudhattunk meg többet Schmidt Klárától. Megtudtuk, hogy az idős asszonyok télen szőttek, a középkorúak fontak és a fiatalok csipkét kötöttek. A guzsalyasban egymástól elkérték és még el is csenték a csipkemintákat. Mindenki azt szerette volna, hogy az övé legyen a legszebb. A legrégebbi krizbai csipkék az 1600-as évekből származnak. Kendert fontak és abból készült törölköző, lepedő, ennek a szegélyére került a csipke.
Szintén a csipke volt a téma a hosszúfalu-alszegi evangélikus egyház sátrában, ahol a nőszövetség gyűjteményét állították ki. Paniti Izabella elmondta, hogy céljuk bemutatni a csipkék formavilágát, a technikát, a motívumokat. Mint mondta, a zarándoklaton tapasztalhatták, hogy annyira messziről jöttek zarándokok, ennek ellenére érdekes módon az ő őseik is hasonló csipkemotívumokat használtak, pedig akkor nem létezett olyan jellegű kommunikáció, mint most. A horgolt háló és varrott háló technikát mutatta be Izabella. Horgolt csipkefüggönyt, lepedőszegélyeket láthattunk, rojtcsipkét. Különlegességként egy 130-140 évesnek vélt menyasszonyi aljat és hímzett tüll csipkekötényt láthattunk kiállítva. Láthattunk méteres csipkét, amelyet a háziasszonyok munka után, a lócán ülve horgoltak szabadidejükben.
A türkösi evangélikus egyház sátrában megtudtuk, hogy 1886-ban készült el a türkösi templom. Gödri Anna a múltból átmentett tárgyakat mutatott: kelengyeládát, sótartót, 1804-es bibliát, konfirmációi emléklapot, 1858-as énekeskönyvet, régi népviseletetet, 1886-ban, a templom elkészülésekor készült fényképet.
Múltból a jelenbe
A rendezvény kulturális műsorán barcasági néptánccsoportok léptek színpadra, illetve láthattuk a nagylaki szlovák evangélikus közösség táncait, és meghallgattuk énekeiket, majd a zselyki táncokat is megcsodáltuk.
Gyerekek és fiatalok büszkén viselték a csángóruhákat, székelyruhákat, még kalotaszegi viseletet is láthattunk a mátkásokon, akik kalotaszegi táncot jártak.
A rendezvény harmadik napja a Tatros Együttes koncertjével zárult, amelyen a nézők is táncra perdültek.
Jó volt ott lenni a zarándoklaton. Jó volt kimozdulni a napi rutinból. Mintha ezen a napon fényesebben sütött a nap, erősebben fújt a szél, élesebbek voltak a színek. Jó volt megtalálni a patmoszi csendet.
Szöveg: Petki Judit
Fotók: Kovács László Attila, Kovács Ábel