A III. Barcasági és Királyföldi Csángó-Magyarok Zarándoklata második napjának rendezvényei a Bácsfalusi Evangélikus-Lutheránus Egyházközség udvarán zajlottak. A parókia és ifjúsági központ mögött egy új épület emelkedik a magasba, a Gillich Fülöp Óvoda és Oktatási Központ, amelynek avatására a zarándoklat keretében került sor.
Az avatóünnepségre gyülekező zarándokok a helyi fúvószenekar muzsikájával hangolódtak a jeles eseményre. Az előző naphoz képest még több csángó népviseletbe öltözött asszony, férfi és fiatal lány vett részt az ünnepi istentiszteleten, akik az Erős vár a mi Istenünk ének dallamára sorfalat állva fogadták a népes lelkészsereget.
Hitből épített szigetek
Az óvodaavató ünnepséget Ft. Adorjáni Dezső Zoltán nyitotta meg. Beszédében a kisebbségi létet történelmi adottságnak nevezte, amely ugyan több erőfeszítést, kitartást és tudatos építkezést kíván, ugyanakkor minőségi többletet is hordoz magában. Hangsúlyozta, hogy az erdélyi evangélikus közösségek jövője azon múlik, képesek-e olyan lelki, szellemi és közösségi tereket teremteni, amelyek egyszerre őrzik meg értékeiket és adnak jövőt a következő nemzedékeknek. Az új óvoda és tanulmányi központ ennek a jövőképnek a megvalósulását jelképezi. „Ez a felszentelendő tanulmányi központ és óvoda ennek az álomnak egyik kézzelfogható gyümölcse. Annak bizonyossága, hogy az álom nem vált lázálommá, nem maradt meddő elképzelés, hanem valósággá lett. Annak a bizonysága, hogy érdemes álmodni, tervezni és küzdeni, mert az erőfeszítésnek mindig van gyümölcse.”
A püspök a felszentelendő intézményt az Insula Lutherana, vagyis a lutheránus sziget jelképeként értelmezte. Kifejtette, hogy ezek a közösségi terek olyan biztonságos szellemi és lelki műhelyek, ahol hit, tudás és identitás formálódik, majd innen sugárzik tovább a környezet felé. Robinson szigetéhez hasonlítva úgy fogalmazott, hogy az ilyen helyek a megmaradásból az értékteremtés, a növekedés és az újjáteremtés tereivé válhatnak. Kiemelte: „Konkrétan a Gillich Fülöp és Barkó András neve által fémjelzett Insula Lutherana akkor tölti be hivatását és történelmi célját, ha teremtő, alkotó szigetté válik.”
Beszéde végén annak a kérésnek adott hangot, hogy az új intézményben Isten Lelke formálja a következő nemzedékeket, mert az evangélium teremti meg az igazi lelki és közösségi megújulást. Mint fogalmazott: „Így lesz ez a sziget insula vitae – az élet szigete, insula fidei – a hit szigete, insula sapientiae – a bölcsesség szigete, insula cognitionis – a tudás szigete, insula caritatis – a szeretet szigete. De mindenekelőtt és mindenekfelett insula Dei, insula Christi.”
Az istentisztelet liturgiájában Koszta István püspökhelyettes, Zelenák József és Fehér Attila esperesek igeolvasásai, imádságai is helyet kaptak.
Gyermekként az Atya előtt
Kondor Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház Déli Egyházkerületének püspöke Lukács evangéliuma 18. fejezetének 15-től 17. verséig terjedő részt választotta igehirdetése alapjául: „Kisgyermekeket is vittek hozzá, hogy megérintse őket. Amikor a tanítványok ezt meglátták, rájuk szóltak, Jézus azonban magához hívta őket, és így szólt: Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony mondom nektek, aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen nem megy be abba.”
A magyarországi püspök prédikációjában rámutatott, hogy Jézus nem csupán a gyermekek iránti szeretetéről tesz bizonyságot, hanem azt is megmutatja, milyen lelkülettel közeledhet az ember Istenhez. A gyermeki bizalom nem tudatlanságot vagy felelőtlenséget jelent, hanem annak felismerését, hogy az ember önmagában nem képes elnyerni Isten országát. „Nem gyermetegségre hív, nem értetlenségre, nem felelőtlenségre. Nem azt kívánja, hogy az ember mondjon le az értelméről, a tapasztalatairól, a józanságáról, hanem azt, hogy amikor az ember Isten elé áll, akkor ne önmagát vigye oda erőként, érdemként, biztosítékként, hanem merjen odamenni úgy, mint aki rászorul, mint aki elfogadni akar, mint aki bízik. A gyermek nem azzal tűnik ki, hogy nagy dolgokra képes, hanem azzal, hogy kész elfogadni azt, amit szeretetből kap, és Isten országa éppen ilyen módon fogadható el. Nem megszerezni lehet, hanem elfogadni. Nem kiérdemelni lehet, hanem ajándékként a szívünkhöz ölel.”
A püspök hangsúlyozta, hogy a hit középpontjában nem a vallásos teljesítmény, hanem az Istennel való személyes kapcsolat áll. „A hit legmélyebb lényege nem a vallásos teljesítmény, hanem a kapcsolat. Nem az, hogy én milyen sokat tudok az Istenről, hanem hogy odafordulok-e, egész szívemmel, lényemmel hozzá. Nem az, hogy kívülről mennyire tűnök hívőnek, hanem az, hogy valójában rá merem-e bízni magam.”
Kifejtette, hogy a gyermeki lelkület nem követel, nem önmagát igazolja, hanem bizalommal vár Istenre, ami különösen nehéz egy olyan világban, amely az önállóságot, a teljesítményt és az önérvényesítést tekinti a legfőbb értéknek.
Kondor Péter azt is kiemelte, hogy Isten nem a tökéletesnek látszó embert várja, hanem azt, aki őszintén vállalja gyengeségeit. „Nem nekünk kell előbb alkalmassá válnunk arra, hogy az Istenhez közeledjünk, hanem oda kell mennünk hozzá, hogy ő tegyen bennünket, formáljon bennünket alkalmassá. A gyermek odaviszi azt, amije van. Ha piszkos a keze, akkor odaszalad, megmutatja. Ha elszakadt a ruhája, akkor odafordul vele. Ha megütötte magát, sírva kér segítséget. Nem azért megy oda a gyermek, mert rendben van, hanem azért, mert nincs rendben. Ugye értitek, hogy kellene Isten elé érkezni? Így kellene elé állnunk. Nem csiszolt vallásossággal, nem gondosan felépített látszattal, hanem azzal, ami valóban bennünk van. Bűnnel, fáradtsággal, félelemmel, zavarral, hiánnyal és tehetetlenséggel. Mert az Isten előtti őszinteség mindig több, mint a vallásos szerepjátszás.” Hozzátette, hogy a zarándoklat csak akkor tölti be valódi célját, ha az ember leveti a látszatot, és őszintén, teljes valójában érkezik Isten elé. „Akkor igazi a zarándoklatunk, ha ki merünk lépni a jónak tűnő látszatból, a komfortzónánkból, és úgy érkezünk meg Isten elé, ahogyan vagyunk.”
Az igehirdetés második felében a püspök arról beszélt, hogy a gyermeki bizalom nem emberi teljesítmény, hanem Isten ajándéka, amelyet a Szentlélek munkál ki az emberben. „A gyermeki lelkület végső soron nem emberi erőfeszítés eredménye, hanem Isten ajándéka. Újjászületés kell hozzá, új szív kell hozzá, olyan belső fordulat, amelyet nem mi termelünk ki magunkban, hanem a Szentlélek munkál ki bennünk.” Kiemelte, hogy Krisztus megváltó műve nyit utat az Atyához, ezért a keresztény ember bizalommal fordulhat Istenhez. „Azért nevezhetjük újra Atyának az Istent, mert Krisztus utat nyitott hozzá. Azért nem kell elrejtőznünk előle, mert Jézus hordozta a bűneinket. Azért mehetünk oda bizalommal, mert a kereszt által bennünket nem eltaszít, hanem magához fog. Ez a gyermeki lelkület nem naiv vallásos hangulat, hanem kegyelemből születő új életforma.”
Prédikációja végén hangsúlyozta, hogy Isten országába nem emberi érdemek vezetnek, hanem a kegyelem elfogadása. „Ez nem költői túlzás. Lelki valóság. Mert Isten országába nem azok lépnek be, akik elég erősek és elég okosak, elég vallásosak és elég fegyelmezettek, hanem azok, akik elfogadják, hogy minden kegyelem. Azok, akik nem a saját kezükben akarják tartani az életüket, hanem akik rábízzák magukat az Atyára. Azok, akik nem önmagukat igazolják, hanem Krisztus igazságát keresik. Azok, akik nem kívülről akarják felépíteni a hitet, hanem engedik, hogy Isten az ő Lelke által belülről formálja át őt.”
Ennek nyomán a gyermeki lelkület lényegét így foglalta össze: „Gyermekké lenni Isten előtt azt jelenti, elengedem az önigazolást, leteszem a látszatot, feladom az önelégültséget, és azt mondom: Atyám, nélküled nem megy. Taníts, vezess, tisztíts meg. Hordozz és formálj engem. És ez nem egy megalázó állapot, hanem ez a legigazabb emberi helyzet, mert valójában mindig is rá voltunk utalva Istenre.” Beszédét imádsággal zárta, kérve, hogy: „Isten szabadítson meg bennünket a megjátszott kegyességtől, a rideg önbizalomtól, a belső keménységtől. Tanítson meg bennünket egyszerűen hozzá menni. Nála megmaradni és tőle várni mindent. Kérjük, hogy a Krisztus által újra gyermekei lehessünk.”
Az öt jelenlévő püspök megáldotta a Gillich Fülöp Óvodát és Oktatási Központot, az ünneplő zarándokok pedig meghallgathatták a csákvári Harmonia Floriana Kórus szolgálatát. A 133. zsoltár felcsendülésekor felemelő volt átélni: „Mily gyönyörűség, íme, lásd, Amikor az atyafiak együtt muzsikálnak!”
Miután Ferencz Zsolt építész átadta az épület kulcsát Ft. Adorjáni Dezső Zoltán püspöknek, Ivan El’ko szlovák püspök kapott szót.
Hit, identitás, üdvösség
Ivan Eľko, a Szlovákiai Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház püspöke köszöntőjében – amelyet Dušan Vanko, a szlovák egyházmegye esperese fordított – hangsúlyozta, hogy a kisebbségi lét kihívásait a közép-európai népek és egyházak egyaránt jól ismerik. Elismerését fejezte ki a barcasági magyar evangélikus közösségnek azért a szolgálatért, amelyet identitásának, anyanyelvének és hitének megőrzéséért végez. Kiemelte, hogy az óvoda és az oktatási központ létrehozása fontos eszköze a kulturális, nemzeti és felekezeti önazonosság erősítésének, ugyanakkor hozzátette, hogy a keresztény ember számára mindennél fontosabb az üdvösség kérdése. Mint fogalmazott: „A kulturális, nemzeti és felekezeti identitásnál is fontosabb számomra, hogy az ember lelke átadja magát Istennek és elnyerje az üdvösséget.”
A püspök azt kívánta, hogy az intézményből olyan gyermekek és fiatalok kerüljenek ki, akik anyanyelvükön ismerhetik meg az evangéliumot, és biztos hitre jutnak Jézus Krisztusban. „Azt kívánom, hogy ebből az épületből olyan gyermekek és fiatalok lépjenek ki, akik a legnagyobb bizonyosságot az Úr Jézus Krisztusban találják meg.” Hozzátette: hálás azért, hogy a magyar, szlovák, német és román nyelvű evangélikus közösségek egyaránt anyanyelvükön hallhatják Isten igéjét, hiszen ez erősíti hitüket és identitásukat.
Ivan Eľko köszönetet mondott a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyháznak azért a nyitottságért és támogatásért is, amelyet a romániai szlovák evangélikus közösségek iránt tanúsít. Elismeréssel szólt a szlovák esperesség lelkipásztorainak, presbitereinek és önkénteseinek szolgálatáról, valamint kiemelte, hogy munkájukat szabad és befogadó környezetben végezhetik. Beszédét azzal a reménységgel zárta, hogy a testvéregyházak közötti kapcsolat tovább erősödik, és Isten békéje, valamint áldása kíséri a közös szolgálatot.
Emberek között maradni
Markó Attila parlamenti képviselő köszöntőjében személyes hangvételben szólt a jelenlévőkhöz, felidézve brassói gyermek- és ifjúkorának emlékeit, valamint azt a közösséget, amelynek tagjai között ma is otthon érzi magát. A prédikációhoz kapcsolódva hangsúlyozta, hogy az embernek önmagát kell vállalnia, és ezt a gondolatot továbbfűzve a közösség életében megjelenő kettősségekről beszélt. Rámutatott, hogy a barcasági evangélikusok egyszerre élnek tömbben és szórványban, mégsem fogyatkozó, hanem élő és erős közösségként tekint rájuk. Felidézte azt is, hogy sokan olyan időszakban nőttek fel, amikor nem lehetett szabadon és nyilvánosan magyarul ünnepelni vagy megszólalni, ezért különösen nagy értéknek tartja a ma megélt szabadságot.
A képviselő kitért a jelenkor kihívásaira is, hangsúlyozva, hogy a közélet és a világ bizonytalanságai közepette is az ember marad a legfontosabb. Mint fogalmazott: „Első számú dolgunk az, hogy az emberek között maradjunk, mert mindig az emberek a legfontosabbak.” Kiemelte, hogy a most átadott óvoda és oktatási központ nemcsak a jelenről, hanem a közösség jövőjéről is szól, hiszen azt üzeni, hogy a barcasági magyarságnak van jövője.
Beszéde végén kifejtette, hogy a gyermekek jelentik a reményt, akik képesek a könnyeket nevetéssé, a gyűlöletet szeretetté, az ellenséget pedig barátsággá formálni. Végezetül azt kívánta, hogy „a gyermekeinkből hozzuk ki a mosolyt és teljen meg ez a ház nevetéssel, önfeledt szórakozással, ricsajjal, boldogsággal, ünneppel, jókedvvel, és mi magunk is így éljük az életünket”.
„(…) ez az óvoda már itt van, és itt is marad!”
Nagy János leköszönő államtitkár beszédében hangsúlyozta, hogy ezúttal nem a magyar kormány képviselőjeként, hanem Erdély és az erdélyi magyarság barátjaként szól a jelenlévőkhöz. Köszönetet mondott azért, hogy tizenhat éven át szolgálhatta a magyar nemzetet, majd rámutatott: „Nem úgy szólok most itt Önökhöz mint a magyar nemzeti kormány képviselője. Erről csak annyit, hogy én személyesen rendkívül büszke vagyok mindarra, amit 16 év alatt elértünk az anyaországban és a külhonban. Hálás vagyok, hogy nemcsak a hazámat, de a nemzetemet is szolgálhattam. Ahogyan az Írás fogalmaz: az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úr neve!”
Beszédében kiemelte, hogy a nemzet megmaradása közös felelősség, amely túlmutat az országhatárokon. „A magyarság ügye, a megmaradás ügye nem kormányzati ügy, hanem összmagyar cél.” Hangsúlyozta, hogy az erdélyi magyar közösség példát mutat kitartásból, hitből és közösségépítésből, amit jól jelképez az új óvoda is. „Az óvoda annak jele és pecsétje, hogy Önök hisznek abban, hogy a jövőt magyarul írják. Itt, a Barcaságban is.” Úgy fogalmazott, hogy az intézmény nem csupán oktatási helyszín, hanem a magyar nyelv, kultúra és keresztény értékek továbbadásának egyik legfontosabb műhelye.
A leköszönő államtitkár arról is beszélt, hogy a közösség fennmaradásához szükség van egymás támogatására és a nehéz időkben való összefogásra. „Egyszer azt hallottam, hogy az igaz barátaink arról ismerhetőek fel, hogy segítenek vinni a terheinket. Egymás terhét hordozzátok – tanítja a Szentírás is. Nekünk, magyaroknak pedig roppant méretes farönkök jutottak. Önöknek különösen. Ebben a felkészülésben igyekezett segíteni Önöket a nemzeti kormány 16 éven át. És Önök derekasan fel is készültek. És mondhatnak bármit Budapesten vagy Bukarestben, ez az óvoda már itt van, és itt is marad.” Zárásként megköszönte mindazok munkáját, akik hozzájárultak az intézmény létrejöttéhez, és arra biztatta a szülőket, hogy gyermekeiket továbbra is magyar nyelvű, keresztény nevelésben részesítsék, mert ez a közösség jövőjének egyik legfontosabb záloga.
„ (…) lehet és szabad álmodni, merni, megvalósítani.”
Géczi Gellért ünnepi beszédében személyes emlékeken keresztül idézte fel a Barcasági és Királyföldi Csángó-Magyarok Zarándoklatának kezdeteit. Elmondta, hogy tíz évvel ezelőtt, az első zarándoklatra készülve határozta el, hogy teljes csángó férfi népviseletben vesz részt az eseményen. Akkor még kevesen viselték ezt az öltözetet, ezért hosszú hónapokon át kutatta össze a viselet darabjait, mestereket és hagyományőrzőket felkeresve. Úgy fogalmazott, hogy az egykor merésznek tűnő elképzelés mára valósággá vált: egyre több férfi ölti magára büszkén a csángó népviseletet, amely ismét a közösségi ünnepek természetes részévé vált.
Az alpolgármester párhuzamot vont saját kezdeményezése és a bácsfalusi óvoda, valamint oktatási központ megépítése között. Hangsúlyozta, hogy mindkettő hosszú tervezés, kitartó munka és számos bizonytalanság után valósult meg. Felidézte, hogy az építkezés során is sokan tették fel a kérdést, szükség van-e egy ilyen intézményre, és hogyan tudja majd a közösség megtölteni élettel. Meggyőződése szerint azonban a jövő ugyanúgy igazolni fogja ezt a vállalkozást, ahogyan a csángó férfi viselet újjáéledését is igazolta az idő.
Beszéde végén reményét fejezte ki, hogy az új intézmény hosszú távon a barcasági magyarság egyik meghatározó közösségi és oktatási központjává válik. „Bízok benne, hogy akár tíz év múlva elmondhatjuk, hogy itt is beért a kezdeményezés gyümölcse, megérte a sok fáradozás, a sok munka, a sok gyötrődés, és semmi nem volt hiábavaló, gyerekzajtól hangos lesz az épület, közösségi élettől teli, és mindez csupán csak azért, mert lehet. Mert lehet és szabad álmodni, merni, megvalósítani.” Az alpolgármester köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak az óvoda megépítéséhez, és azt kívánta, hogy a közösség a jövőben is ugyanilyen kitartással szolgálja a barcasági csángó magyarság megmaradását.
Végül a zarándokok nagy érdeklődéssel járták be a Ft. Adorjáni Dezső Zoltán püspök nagyapjáról elnevezett Gillich Fülöp Óvoda és Oktatási Központot, és beszélgetéseikben abbéli reményüknek adtak hangot, hogy az impozáns épület hamarosan betölti rendeltetését, és e falakat mielőbb megtölti majd a vidám gyerekzsivaj.
A III. Barcasági és Királyföldi Csángó-Magyarok Zarándoklata második napjának délutánján a barcasági és királyföldi evangélikus gyülekezetek bemutatták kiállításaikat és értékőrző tevékenységüket. Az est a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta fergeteges Jazzkívánságműsorával ért véget.
Szöveg: Ambrus-Moisza Melinda
Fotók: Kovács László Attila, Kovács Ábel