Életünk színei

Három héttel ezelőtt a soron következő igehirdetésre készültem volna, amikor jött a hír, hogy nem kell. Vagy legalábbis abban a formában, ahogy eddig normális volt, nem.  Akkor azon gondolkodtam el, hogy a böjt mire is jó most, az én életemben első sorban, hiszen nem mondhatnám szokványosnak az elmúlt 4 hónapot, mintegy kijöttünk a megszokott kerékvágásból – na és ami új kerékvágás lett, az most megint nem fog működni, mert a valóságból át kell menni a virtuális térbe, és le kell szorítani nagyjából mindent a telefonbeszélgetésekre és videókra.

Egy olyan dolog vett hirtelen körül bennünket, amiről nem hittük volna, hogy körül fog venni, és persze nem ismerjük, és hirtelen vagy nem vesszük komolyan, vagy pánikolunk, vagy megpróbálunk az Isten Igéjének közelségében nyugalmat találni. A napi igéket olvasva ez utóbbi mellett döntöttem. Tettem ezt annál is inkább, mert most amikor hazamegyek a parókiára, a lakásunkba, már nem csak ketten vagyunk otthon. Decemberben a karácsonyt már hárman, az éppen akkor örökbe fogadott négy éves fiunkkal ünnepeltük. Úgy éreztük akkor, hogy a miénk a világ, sok év küszködés után, Isten csodálatos módon megadta, amire vágytunk. Bár másképp, mint mi gondoltuk, de ott volt, szó szerint a fa alatt, egy csillogó szemű fiúcska, akinek most mi jelentjük a világot. Éppen kezdtük ezt a helyzetet így megszokni, amikor néhány héttel később jelentkezett nálunk egy újabb élet, aki reményeink szerint augusztusban meg is születik, és akkor már teljes valójában négyen leszünk. Ez amolyan isteni csoda 2 az 1-ben számunkra.

De ha nem szaladunk ennyire előre, akkor a böjt elején, ebben a helyzetben a magyar órás gyerekek dolgait pakolgattam a gyülekezeti házban, amikor a kezembe kerültek a vízfestékek. Az egyik festék tartó doboz átlátszó fedelén keresztül láttam, hogy a gyerekek összemaszatolva hagyták ott. Kicsit bosszankodtam miatta, de rájöttem, hogy tulajdonképpen ilyen az életem. Mert az én életem és a szeretteimé – a szüleimé, testvéreimé, a férjemé, az örökbe fogadott gyermekünké, és a magzatunké is – ilyen csodálatosan egybeszerkesztett színes isteni csoda. Összemaszatolódik az évek során, hiszen élünk, de ugyanakkor ott van a megtisztulás lehetősége. Jelen esetben egy pohár tiszta víz és egy ecset, aminek segítségével ezt a vízfestéket ki tudtam mosni és a böjti idő, az a kegyelmi idő, amikor az életünk színeinek megtisztítását elvégezhetjük. Különösen, amikor elkezdtem a gyermek nevelés komoly feladatát, hogy is vannak az életem színei? Most amikor várom egy élet érkezését, és egyelőre még csak érzem a finom mozgását, én magam hogy vagyok?

Megkérdezhetjük magunktól, hogy a szeretetet jelképező piros, hol van most? Hogy vannak az emberi kapcsolataink? Hogy vagyunk a családunkban? Aztán ott a kék – a hit és a hűség színe. Pont ebben a böjtben mennyire bízok meg Istenben? Mennyire bízok meg az embertársaimban? Felfedezhetjük az aranyra emlékeztető narancssárgát. Jelképezze ez a szín a barátságainkat. Most a bezártság idején, hol vannak a barátaim? Mikor hívtam fel őket utoljára? Mit jelentenek ők nekem? Talán találunk olyan festéket is, ami már megtöredezett, kiszáradt és kiesik a helyéről: mik a kudarcaink? Hol nem tudtunk helytállni? Mit nem tudtunk megtenni és miért? Nem szégyen bevallani gyengeségeinket, sőt szükség van rá, hogy tovább léphessünk. Végül pedig marad két festékkorong – a fekete és a fehér. Ahogy az általában lenni szokott, a feketéből sok van, a fehérből pedig kevés. Hála legyen azért, hogy kevés volt a sötét és nehéz pillanat az életemben. Hála azért, hogy elfogyott a fehér,amely tisztaságot, örömöt, boldogságot és békességet hordoz.

Eddig mindig arról panaszkodtunk, én magam is, hogy nincs időnk semmire, és rohanunk. Ebben a böjtben, azt hiszem, van bőven időnk a „színeinkkel” foglalkozni. Eltelt három hét, és sok igeforrás segítségével én is másképp látom a hétköznapokat, a böjtöt. Van időnk családon belül vagy akár egy telefonhíváson keresztül minőségi időt tölteni egymással, amire már régen volt példa. Talán változik az élethelyzetünk, talán újra kell alakítani berögzött szokásainkat és talán érzékeljük is a tisztulás folyamatát, és bár nem tudjuk milyen lesz fizikai valójában az idei húsvétunk, de biztos vagyok benne, hogy amikor majd újra találkozhatunk, akkor életünk csillogó, éles és tiszta színeivel tehetjük meg.

Bandi Márta