Emlékezés

Nem is olyan rég még arról írtam, hogy nehezemre esett az üres templomban imádkozni, igét olvasni és hirdetni. Megvallva az igazat mindenféle bajom volt. Kavarogtak a gondolataim, zűrzavaros érzéseim voltak, feszített a lelkiismeretem, létem minden energiája a visszájára fordult. Mindezek mögé pedig felsorakozott ingatag hitem is. Mindent egy fikciónak fogtam fel, ami valami mesebeli, vagy rossz álom, egy rémisztő elképzelés, ami nem lehet igaz valóság!

Vasárnap! A harmadikat ”behúzták”. A palást rajtam volt (amit most az egyszer igazi tehernek éreztem) a Biblia és az Ágenda a kezemben. Az istentisztelet előtti imádságot egyedül mondtam -nem volt mellettem a szolgálatos presbiter: ”Mindenható Isten! Áraszd ki ránk szent Lelkednek gazdagságát és erejét. Szenteld meg munkánkat, Igédet, Igédnek hirdetését. Szenteld meg lélekben velünk szolgáló népedet, és Jézus Krisztusért a Te szent Fiadért hallgasd meg imádságainkat, könyörgéseinket! Ámen”. A templom felé haladva arra gondoltam milyen szomorú ez a nap! Ketten leszünk a templomban hitvesem és én. Arra is gondoltam, hogy ez mennyei Atyám büntetése, mert nem bizonyultam eléggé hűségesnek, nem voltam eléggé kitartó és buzgó! Aztán a kilincsre tettem kezemet és kinyitottam a templomajtót. Ilyen furcsa csend soha nem fogadott az elmúlt 32 év alatt. Amint haladtam az oltár fele rápillantottam feleségemre. Csillogott szeme sarkában a vissza nem tartható, meghatódottság jelei. Bár minden elő volt lelkiismeretesen készítve ,semmi nem úgy történt mint máskor. Nem tudtam olvasni az imádságot, nem tudtam olvasni a kijelölt Igéket…. Mondatot hagytam ki a Mi Atyánkból, a Hiszek egy-et is dadogtam…A „gyülekezet” bevallása szerint csak az „Uram könyörülj rajtunk és kegyelmezz meg nekünk…” hangzott érthetően, normálisan. Aztán szégyenkezésemben ennyit mondtam: „ennyire telt mára…” Felségemnek most is jó ötlete volt: ”… gyere ülj mellém és maradjunk csendbe…”.

Csendben maradni a papnak a templomban!? …. bizony jó volt csöndben maradni! Eszembe jutott jó Megváltom ígérete: ”… ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük” (Mt.18.20) Még mindig csöndben voltam amikor ez is szíven ütött: „Kicsi fehér templomotokba/ Most minden erők tömörülnek./ Kicsi fehér templom-padokba/ A holtak is mellétek ülnek./ A nagyapáink,nagyanyáink,/ Szemükben biztatás vagy vád:/Ne hagyjátok a templomot,/ A templomot s az iskolát!” Reményik Sándor :Templom és iskola (részlet)

Most amikor írom e sorokat csak ezt tudom szívemből írni ,érezni és mondani: „Öröm van nálad még ha búbánat, ér is minket Jézusunk…”

Kajcsa László lelkipásztor