Gyertek velünk Betlehembe!

Négyfaluban már néhány éve szokássá vált, hogy a történelmi egyházak helyi magyar képviselői Karácsony előtt kézműves-foglalkozásra hívják a településen tanuló magyar kisiskolásokat. A városban működő két iskolából az előkészítősöktől a negyedikesekig érkeztek a Csángó Házba a fiatalok – mintegy 140-150 gyermek – a pedagógusaikkal.

Idén a Bácsfalusi Evangélikus – Lutheránus Egyházközség volt a rendezvény főszervezője. Hankó Gabriella tiszteletes asszonnyal már december 2-án elkezdtük a szervezést, ötletelést, majd heti rendszerességgel összeültünk, mintákat készítettünk, előkészítettük az alapanyagokat, csomagoltunk. Szerettünk volna az egész napnak egyfajta keretet adni, ezért a rendezvényen egy nagy utazásra invitáltuk a lurkókat, melynek a végén Betlehembe érkezhetnek, ahol a kis Jézus ajándéka vár rájuk. A jelenlévőket 10 csapatra osztottuk. Minden csapat külön nevet kapott, a csapatokat a tanítóik kísérték a különböző foglalkozásokra, illetve játékokra. Az asztaloknál és a játékoknál a Zajzoni Rab István Középiskola önkéntes diákjai, Hankó Szilamér lelkész, Kajcsa Lóránt segédlelkész és párja, valamint testvére és mi ketten a tiszteletes asszonnyal segítettük a munkát.

Ahhoz azonban, hogy a – Betlehembe tartó – nagy utat megtegyék a gyerekek, szükségük volt egy útlevélre, amelyet mindannyian megkaptak. Az útlevélben megrajzoltuk az útvonalat, amelyet be kellett járniuk. Minden csapatnak különböző útlevele volt, ezzel elkerülvén a zűrzavart. Az utazáshoz kaptak egy-egy táskát, amelybe az útjuk során készített dolgok belekerültek. Nagyon fontos szabály volt, hogy csapatként működjenek. A csapat csak akkor mehetett át egy másik állomásra, ha mindenki elkészült a feladattal. Fontos volt tehát, hogy nagyon figyeljenek egymásra, és segítsék egymást!

A nagy utazás állomásai:

  • Angyalkészítő műhely – hiszen, hogy eljussanak Betlehembe, szükségük van az Angyal segítségére! Így mindenki elkészítette a saját angyalkáját újságpapírból, fonalból és fagolyókból hajtogatással, ragasztással, lukasztással, fűzéssel.
  • Táskadíszítés – hogy össze ne keverjék a táskáikat az út során, egyénileg kidíszítették őket ragasztással, rajzolással.
  • Madáretető – Útközben – Betlehem felé – útitársaik is akadtak. Gondoskodnunk kell a madarakról, hogy télen is élelemhez juthassanak! Ezért csodaszép madáretetők készültek kartonból, mézből és magvakból.
  • Szív – Bármit csinálsz, tedd jó szívvel! Hogy ezt mindig észben tartsuk, készítettünk egy szívecskét vágással és fűzéssel.
  • Csillag, Rudolf – A csillag elvezet Betlehembe, hogy el ne tévedjünk az úton. Ha szerencsénk van, még egy rénszarvas fogat is segítségünkre lehet! Ennél az asztalnál rénszarvast, vagy csillagot készítettek a gyerekek fapálcikákból ragasztással, festéssel.

Hogy játékokban se legyen hiány az út során, beiktattunk 3 játékpályát is.

  • Kirakó – A hosszú úton néha összekeverednek a dolgok. Rendet kellett rakni, azaz kirakni az összevágott képet! Fel kellett ismerni, melyik bibliai jelenetet ábrázolja az összerakott kép, illetve elmesélni néhány szóval a a történetet.
  • Horgászat – A kalandozások során bizonyára nagyon megéheztek. El kellett képzelniük, hogy egy nagy tó partján állnak, amiben halak úszkálnak. Onnan kellett kifogniuk a saját élelmüket.
  • Csengettyűs – Árkon-bokron kellett keresztül menni, ahol időnként veszély leselkedett rájuk. Úgy kellett átbújni a kifeszített kötél alatt, hogy meg ne szólaljon a csengő!

Miután végigjártak minden pályát és játszottak is, megérkeztek Betlehembe! Finom teával és kaláccsal készültek vendéglátóink, s a végén mindenki kapott egy-egy kis ajándékcsomagot is. Jó móka volt ez az év utolsó időszakában, kellemesen el is fáradtunk. Köszönjük a segítőknek, a vendéglátóknak és a tanítóknak, hogy együtt voltunk, és széppé varázsoltuk a gyermekeknek és magunknak is ezt a napot! Áldott Karácsonyt kívánunk mindenkinek Négyfaluból!

Beszámoló: Simon Andrea

Fotók: Kajcsa László lelkész, Simon Andrea