Hitélet Erdélyben a koronavírus-járvány idején

A koronavírus-járvány az egyházakat is nehéz helyzetbe hozta, elvágva a hívek és lelkészek közötti személyes kapcsolatok lehetőségét, megnehezítve az egyházak alapfeladatainak ellátását. A kihívással szembesülő lelkészek főleg az internet nyújtotta lehetőségekkel éltek, újítások széles skáláját alkalmazva, nem kis feladat elé állítva ezzel híveiket is, akiknek az online közvetítésekbe való bekapcsolódás lehetőségeinek elsajátítása mellet azt is ki kellett találni, hogy otthonuk miként váljon az istentiszteletek és szentmisék szakrális helyszínévé. Az így kialakult helyzet feltérképezésére indított online kérdőíves kutatást a kolozsvári Valláskutató Intézet Hitélet Erdélyben a koronavírus-járvány idején címmel, arra a kérdésre keresve választ, hogy a kijárási tilalom következtében hogyan változott meg az erdélyi magyarok gyülekezeti élete, valamint egyéni hitélete, vallásgyakorlata.

A kérdőív külön részeket tartalmaz hívek és lelkészek számára. A lelkészek esetében a gyülekezeti/plébániai élet fenntartása érdekében hozott megoldásokra és az ezek alkalmazása alatt felmerült akadályokra, nehézségekre kérdez rá. A hívek esetében pedig arra szeretne válaszokat kapni, hogy milyen gyakran és milyen módon kapcsolódtak be az élő istentiszteletek/szentmisék közvetítéseibe, és milyen esetleges kellemetlenségekbe ütköztek ezek követése során.

A május 2.-ig kitölthető kérdőívet az alábbi linken lehet elérni:

Hitélet Erdélyben a koronavírus-járvány idején – kérdőív

A kutatók reményei szerint az eredmények segítenek kiértékelni az elmúlt egy hónap alatt az egyházi életben bekövetkezett változásokat, hozzájárulva ezáltal egyházak és híveik közötti kapcsolatok javításához.