Vannak helyek életünkben, ahova, gyakran, akár évente is szívesen elmegyünk, elzarándokolunk, ahol kikapcsolódunk, megnyugszunk, feltöltődünk, és ahonnan lélekben megerősödve térünk vissza mindennapi életünkbe. Nem sajnáljuk az időt, a ráfordított energiát, talán még az anyagiakat sem, mert kell az érzés, kell a lelki megnyugvás, az erőgyűjtés az egyre bizonytalanabb holnapokhoz.
Ennek nyomait láttuk már az ősatyáknál is. Jákób például Bételt, vagy inkább a város közelében fekvő helyet szenteli zarándokhellyé, ahová majd visszatér. Később, a jeruzsálemi templom megépítése, és a kultuszcentralizáció után az egész országból, majd a diaszpóra kialakulása után az egész világból ide zarándokoltak, és teszik ezt a mai napig is az istenkereső emberek. Katolikus testvéreink számára pedig, a csíksomlyói búcsú az a hely, amely számukra teljes bűnbocsánatot jelent, mely tudjuk, hogy eredetileg a székelység középkori eredetű fogadalmi zarándoklata volt, ami mára már összmagyar ünneppé vált.
Ilyen élményt nyújthat számunkra, elsősorban evangélikus hitben élő és járó emberek számára – de természetesen nem csak -, a II. Barcasági és Királyföldi csángó-magyarok Zarándoklata, mely nem titkolt vágya a szervezőknek, hogy hagyományt teremtsen belőle. A négy napos rendezvény színhelye Brassó és környéke, kiemelten Háromfalu, ahol gazdag program várja a résztvevőket: ünnepi istentisztelet, hangverseny, lesz népművészeti találkozó, kerekasztal beszélgetések, hálaadás a felújított zajzoni templomért, és természetesen sok minden más is. Magának a zarándoklatnak a helyszíne a festői környezetben levő pürkereci templom-domb mögötti tér, a bacasági csángó-magyar népünk „szent helye”, ahova hét év szünet után zarándokolhatunk ismét el, a lelki megtisztulás-megújulás reményében. Talán nem véletlen a helyszín kiválasztása, hisz a „templom dombról” elénk táruló festői tálynak a kisugárzás példaértékű. Csodálatos a hely, az Istennel való találkozásra.
Mert zarándoknak lenni azt jelenti, hogy megállok egy „szent helyen” Isten és útitársaim – családom, szeretteim, barátaim, ismerőseim, stb. – jelenlétében, és csodálattal és hálával elfogadom Isten ajándékait: a hitet, a megtérést, a gyógyulást, az egységet, a bátorságot és a közösség élménye nyújtotta örömöt. A zarándoklat viszont nem csak az úticél elérése, nem csak a jelen esetben több mint három km útnak a megtétele, hanem ilyenkor lélekben, Istenhez kerülünk közelebb. Lélekben Istenez is megérkezünk. Neki köszönjük meg mindazt, amivel naponta megáldja életünket, útközben és annak a végén is, hozzá fohászkodunk. Mert a közös imádságnak hatalma van.
Ezért, élve a média adta lehetőségekkel, mint a brassói egyházmegye esperese szólítok meg mindenkit erről a helyről, és kérem, hogy legyünk ott minél többen a zarándoklaton, mert a közös imádság csodákra képes. Isten hív mindenkit a vele való közösségbe. „Szólj Uram, mert hallja a te szolgád”. – hallottuk a vasárnapi igében. Az ifjú Sámuel válasza volt ez, amikor Isten elhívta őt, a neki való szolgálatra. Gyönyörű ez a mondat. Órákig elmélkedhetnénk ezen az egy mondaton, olyan sok minden van benne. Odaadottság, alázat, lemondás, kötődés, rajongó szeretet az én Uram iránt. Így legyünk ott a találkozón.
Zelenák József
lelkész, esperes