Máté 16,13–17 alapján.
Kinek mondanak engem az emberek? – teszi fel a kérdést Jézus az apostoloknak. Egyesek Illésnek, mások Jeremiásnak, vagy valamelyik prófétának – hangzik a válasz, ami utalás is egyben a végidőkre. Arra, amikor valamelyik nagy próféta visszatér lezárni a történelmet, s következik a végső ítélet, az emberi jelenvaló lét, a történelem vége. De a leglényegesebb, a legváratlanabb, a legkritikusabb, s egyben a legnehezebb kérdése Jézusnak csak ezután következik: Hát ti kinek mondotok engem? Ez ugyanakkor a kereszténységnek is a mindenkori legidőszerűbb kérdése.
Kicsoda nekünk Krisztus? Egy legenda, egy mítosz, egy nagy vallásalapító, egy rendkívüli erkölcsfilozófus? Egy lázasan álmodozó harmincéves fiatalember? Egyáltalán – teszik fel a kérdést egyesek – létezett Jézus nevű személy ott, abban az időben? Rengeteg válasz van erre, rengeteg spekuláció és filozofálgatás. Ti kinek mondotok engem? Te, személy szerint, kinek mondasz engem? Péter válasza így hangzik: Te vagy a Krisztus, az élő Isten fia. És ez a válasz az, ami a húsvét lényegét, a hit, a kereszténység lényegét magában foglalja.
Péter és a többi tanítvány számára a kérdésre adott válasz egyértelmű és hiteles: te vagy az élő Isten fia, az élő Krisztus, akiben a felfoghatatlan, örök, mindenható Isten emberré, egészen és valóságosan emberré lett, hogy az én embervoltomat, részes, töredezett, véges létemet felemelje az örökkévalóságba, részesítse Isten lényegi létének ajándékában.
Jézus kérdése nemcsak kétezer évvel ezelőtt volt meghatározó és primordiális, hanem ma is az. Ez a kérdés ma és mindig, minden emberi generáció számára időszerű, egzisztenciális lett. Ugyanis minden ember életében eljön az a nagyon fontos, lehet, hogy egészen kritikus pillanat, amikor választ kell adni erre a sorsdöntő kérdésre: kicsoda számomra Jézus Krisztus?! Ma egyre fontosabbá és égetően sürgetővé válik ez a kérdés és a rá adott személyes válasz, mert egy furcsa, szélsőségesen zavarodott, kusza világban élünk. Nap mint nap tanúi és elszenvedői vagyunk a beteges társadalmi tüneteknek. Látjuk, mennyire sérül a humánum, sérül a teremtési, biológiai rend, sérülnek a klasszikus, jól bevált emberi értékek és az értelem. Azt is látjuk, bőrünkön tapasztaljuk, ahogy lépten-nyomon, erőnek erejével próbálják a keresztény tartalmat, eszmeiséget, erkölcsöt és életrendet egyszerűen kitörölni, megsemmisíteni. Ezért merem kimondani azt, hogy a mai nagy bajaink, globális agóniánk, a nagy létrontás gyökere lelki, spirituális eredetű.
Mennyire fontos lenne ma minden embernek válaszolni erre a kérdésre: Kicsoda neked Krisztus?! Hol van a te életedben Isten?! Ameddig még felteszik a kérdést, ameddig Isten létezése mellett pro vagy kontra érvek vannak, ameddig Isten benne van a hit, a gondolkodás, a vívódás, akár a kétkedés kérdéseiben, addig van jelenvalósága a lényegnek! Mai világunk legnagyobb baja, hogy fel sem teszi ezt a kérdést. Nem utasítja el feltétlenül Istent, nem is tagadja radikálisan, inkább kiüresíti a jelentését, megfosztja tartalmától, lényegétől, autoritásától, egyszerűen elfelejti és félredobja.
A kérdésre maga Isten adja meg a választ a kereszt eseményében. Bár ennek a történetnek a látványos, a tapasztalatilag is érzékelhető csúcspontja maga a kereszthalál, amikor a kiengesztelés, az egyetemes, örökérvényű bűnbocsánat realizálódik, a történetnek mégsem ez a vége. A végső pont a feltámadás, a húsvét rendkívüli eseménye, amely egészen más értelmet ad az addigiaknak. Jézus Krisztus kereszthalála csakis a feltámadás valóságában nyer értelmet. Ez az a momentum, amely meghaladja a történelmet, mert a kereszthalál akár egyszerű emberi történet is lehetne, hiszen ezrek, tízezrek végezték életüket a kereszten. Maga a jézusi történet is lehetett volna az áldozat megható példája: egy nagyszerű ember vállalja a nemes halált a világmegváltó és humánus eszméiért, és ezzel le is lehet zárni a drámát. De nem ez történik. Jézus nem marad a halálban, nem válik eszméi mártírjává, hanem feltámad. Itt már nem a történelem szintjén vagyunk, ahová a kereszthalál, a szenvedés eseménye betagolódik, hanem egy történelem feletti szintre léptünk. Egy, a történelmet transzcendáló esemény tanúi lettünk. Jézus feltámadásával már az üdvtörténetben vagyunk, mert ez már kizárólag Isten minden értelmet, törvényt, emberi realitást meghaladó cselekvése. A feltámadás Isten új teremtésének üdvtörténeti cselekedete. Jézust megváltóként megismerni, ez az üdvösség.
Ezen a húsvéton tegyük fel magunknak őszintén a kérdést, ki nekünk Jézus? Mert egyszer erre a kérdésre minden embernek válaszolnia kell! Mi a te válaszod Jézus kérdésére? Kinek mondasz te engem?!
Adja Isten, hogy mindannyian tudjuk a tanítványok hitével vallani: Te vagy a Krisztus, az élő Isten fia! Nekünk te nem csupán egy történeti hős, egy legenda vagy, nekünk nem vallásalapító, filozófus, politikai mozgalmár vagy, hanem te vagy az üdvösségszerző! Te vagy az, aki az élő Isten képét és valóságát megjeleníted. A te egész életműved, a haláltól a feltámadásig, ezt támasztja alá. A valóságos, a megfoghatatlan, felfoghatatlan Isten vált benned kézzelfoghatóvá, megragadhatóvá, emberré. Benned a véges emberi természet befogadta a végtelen istenit! Nekünk te nem voltál, hanem te velünk vagy, mert feltámadtál, élsz, és isteni hatalmaddal uralkodsz. Jézus mondta: „az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust!”
Áldott, hitben gazdag húsvéti ünnepet kívánok minden embertársamnak!
a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház nevében
Adorjáni Dezső Zoltán püspök