Milleniumi megemlékezés

Fennállásának ezredik évfordulóját ünnepelte a magyar nemzet 1896-ban. Ezer éve múlt amióta Ó-pusztaszeren megtörtént a hét vezér között a vérszerződés, és megalapozták a magyar államot. Természetesen, ez nagy ünnepségekkel zajlott le, egész évben az országban megemlékezések, előadások, felvonulások voltak. De ami ennél is több, az akkori kormány úgy döntött, hogy a Millennium tiszteletére az országban -az akkori igényeknek megfelelően- ezer iskolát fog építeni. Az ezer iskola közül az egyik Kiskapuson ugyan abban az évben fel is épült és megkezdte működését, mint magyar állami iskola.

A 730/896 sz. levelében a fő-konzisztórium elrendeli, hogy máj. 10 tartandó ünnepi istentisztelet keretében emlékezzenek meg az 1000 éves Magyarország fennállásáról. Szép számban jelentek meg az ev. hívek a Millennium tiszteletére rendezett ünnepi istentiszteleten. Lehet mondani, hogy a templomunk úgy megtelt a résztvevőkkel, hogy üllőhelyet alig lehetett találni. Az ünnepi istentisztelet oly visszhangot keltetett a lelkes ev. egyháztagok és presbitérium soraiban, hogy ezt követően, a jún. 14 összehívott presbitergyűlésen napirendre került. Az elnök (Mihályi Károly tiszteletes) a jelenlevőket szívesen üdvözli és felhívja figyelmüket, hogy „édes magyar hazánk ezred éves fennállásának évfordulójára a templom köré ültessünk és kereszteljünk meg 14 fát, amit jegyzőkönyvileg is megörökítsen azon fáknak neveit, valamint az egyházi tanács hivatala presbiteriális tagjainak neveit”. A templom kerítésén kívül, a papi lak előtt álló nagy fa Magyarország (ez volt a 15-ik, amit nem kellett ültetni) nevet kapta. A frissen ültetett fák neveik (a  templom bejáratától balra indulva): Árpád, Álmos, Előd, Ond, Kond, Tas, Huba, Töhötöm, Hunyadi János, Hunyadi Mátyás, Appafy Mihály, Petőfi Sándor, Széchényi István, Kossuth Lajos. „A presbitérium tagjai szívvel-lélekkel azon hőn táplált kívánságának ad kifejezést, valamint édes magyar hazának egy ezred év lefolyása alatt minden veszély közt atyailag megőrizte, úgy kéri a kegyelem istentől [istenétől], őrizze meg kisded egyházunkat a jövőbe, és minden viszonytagságok közt virágoztassa föl és tegye minden egyes hívét boldoggá.”   (a fenti kép: két fa abból a négyből, melyek még őrizték az 1970-es években a millenniumi faültetést. Ha hitelt adunk a jegyzőkönyv pontosságának, ezek Árpád és Álmos).

A beirt presbiterek: Mihályi Károly – lelkész, Bartha Mózes – tanító, jegyző, Czika Mihály (64), Geréb Mihály (180), Czika István (31), Székely Ferenc (39), Molnár Ferenc (80), Székely György (187), Bartha György (70), Benkő Ferenc (65),. Bartha Mózes indítványozására, a presbitérium beleegyező szavazata a jegyzőkönyvbe belekerült Székely Ferenc (55), aki már több mint 30 éve működött mint kántor és énekvezér.        

Czika Béla, Kiskapus