Gnoti se auton (ismerd meg önmagad)

Rövid keretbe kényszerítve be kell vallanom töredelmesen roppant nehéz sommás, bölcs és kielégítően frappáns választ adni arra a kérdésre, hogy a koronavírus-járvány negatív hatásai ellenére milyen pozitív hozadéka lett ennek az időszaknak?!

Mivel messzemenően egyetértek nagy elődöm Argay György püspök szavaival, miszerint „próbás időket élünk” – ennek jelen idejével és tartalmi analógiájával is, engedtessék meg nekem a rövidség kedvéért tovább idéznem elődöm gondolatait: „most mutatkozik meg mindenkinek valódi arca és igazi értéke”. A nagy járvány által keltett sok hűhó és feje tetejére állított világunk rengeteg negatív hatása és kellemetlensége mellett talán ez lenne számomra az egyik – mert elismerem, több is adatott – pozitív hozadéka az egésznek, amit két kulcsszó fejez ki a legtömörebben és legtalálóbban: láthatóság és megismerés.

Sokan fogalmaztunk úgy az utóbbi időben, hogy apokaliptikus korszakot élünk. És ez így is igaz, de nem a végítélet rettenetes vízióira kell itt gondolni, a végső megrázó titkok kinyilatkoztatására, hanem arra az eredeti jelentésre, amit a szó a maga ógörög eredetiségében hordozott. Leleplezni, megnyilatkozni, a szem, a lélek, az értelem számára láthatóvá és érthetővé lenni. Hogy mi is történt itt valójában? Egy törvényszerű jelenség, az, ami kritikus, válsághelyzetben általában történni szokott az emberrel, veled és velem. Lehull a lepel, lehull minden aggatott cicoma, járulékosság, dísz, megszűnik a magunkra erőltetett társadalmi szerep, a környezet kényszere. Megszűnik a „persona”, vagyis lehull a magunkra vett álarc, feleslegessé lesz minden színjáték és képmutatás. Kitárulkozik szinte akaratunk ellenére is igazi valónk, rejtett emberi mivoltunk. Átlátszóvá, egyértelművé válik életünk. Láthatóvá lesz az Ember. Egyszóval a kitettségben, a határhelyzetben mutatkozik meg igazi énünk, a nyers valóság és születnek meg hétköznapi hősök vagy éppen „szürke hegedűsök”, gyáva bujdosók. Páratlan ember és önismerettel gazdagodtunk meg, ami nélkül sokszor válik bizonytalanná, kétségessé életünk tisztasága és hitelessége. Isten próbatételében, a mindent átvilágító, kétélű fényben lesz leplezetlenül megismerhető az ember. Önmagam és a másik. Így lehet ez a katartikus pillanat egy új kezdet lehetősége, egy első lépés a „megvilágított”, megújuló, egyszerű és tiszta létben.

Tanulunk, „Isten mérlegre állított”, így láthatóvá és érthetővé vált, hogy kiben mi lakik és innen az apokalipszis, a feltárulkozás, a leplezettség új létformája „hadd lássa a világ, mit érünk” (Argay). Ideális kettősség, a külső megtapasztalás, a belső önismeret, a közös felismerés, amelyben őszintén és nyitottan egymásra találunk Te meg Én.

Adorjáni Dezső Zoltán püspök

(Az írás az Evangélikus Harangszó 2020/2-es számában, a Vezetői 5-ös rovatban megjelent válasz kibővített változata.)