Négyfalusi konfirmandus találkozó

Az első négyfalusi konfirmandus találkozóra idén nyáron Bácsfaluban került sor, ahol 22 fiatal vett részt. A találkozó áhítattal kezdődött amelyet Kajcsa Lóránt, a bácsfalusi segédlelkész tartott, majd Gödri Anna zászlóanya tartott előadást a mileneumi zászlóról. Ezután a kis csapat egy kirándulásra indult, amely által meglátogatta a bácsfalusi, illetve türkösi 1848-as szabadságharc emlékművét, a Luther szobrot, a csernátfalusi templomot, valamint megcsodálhatta a Hunyadi kelyhet. Ezek után közös pizzázásra és játékra került sor. A napot Kajcsa László felszegi lelkipásztor áhítata zárta. A találkozón nem hiányzott a jókedv, az ének sem. Nem jöhetett volna létre ez az alkalom a Négyfalusi Evangélikus-Lutheránus Egyházközségek támogatása nélkül.

Kajcsa Lóránt bácsfalusi segédlelkész