Március 15-én ökumenikus istentiszteletet tartottak az Egyetem utcai Piarista-templomban a magyar történelmi egyházak vezetői Kolozsváron. A továbbiakban Fehér Attila főtanácsos – esperes gondoltait olvashatják:
Ünneplő gyülekezet! Keresztyén testvéreim!
„Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (2Tim 1,7)
Nemrég egy ismerősöm azt mondta, hogy a szabadságnak nincsen már színe, elkopott, de valahogy mégis vissza kellene adni a színét. Igen, pontosan egy esztendeje, hogy az egész világ ezt a mondhatni színtelen szabadságot, színtelen életet éli. Tényleges ünneplésekről alig beszélhetünk, és igen boldogok vagyunk, ha egy ilyen ünnepséget, mint a mai kolozsvári istentisztelet, részben, vagy hogy éljek a mostanában igen gyakran használt szóval, „hybrid-en”, azaz félig ténylegesen és félig virtuálisan tudunk megrendezni.
De mindenképp öröm, hogy ma itt ünnepelhetünk, felelősen, de mégis együtt emlékezhetünk ezen az ökumenikus istentiszteleten. Mert ma, keresztyén testvéreim egy dicső napra emlékezünk! A múlt életben tartása Istentől kapott feladat, úgy ahogy felhívásként a Bibliában is sok helyen olvashatjuk ezt, hogy „beszéld el vagy mond el fiaidnak és leányaidnak”, hogy mit tett Isten. Emlékezni jó, emlékezni kell! De azt is hozzá kell gyorsan fűzzem, hogy mi magyarok, sajnos elsősorban nem győzelmeinkre, hanem inkább a veszteségeinkre szoktunk emlékezni. Folyamatosan arról beszélünk, hogy itt meg ott pórul jártunk vagy jogtalanul jártak el velünk, hogy ezt meg azt vették el tőlünk…. Sajnos több a panasz, több időt és energiát fordítunk sebeink nyalogatására, mint az örömre és a hálaadásra. Pedig, ha belegondolunk, igazán lenne okunk ezekre is: hálát adni Istennek azért, mert vagyunk, mert létezünk, mert élünk, mert magyarként élhetünk anyaföldünkön, itt a Kárpát-medencében. Sokszor próbáltak minket megtörni, elpusztítani, volt itt már tatárjárás, volt török, német, orosz és folytathatnám tovább azzal, hogy igen sokszor ma sem rózsás a helyzetünk, sem itt Kolozsváron, sem Erdélyben, sem Európában, de mi mégis több, mint 1100 éve itt vagyunk. Ezért kellene hálát adni, ezért kellene örvendeni!!!
Most 2021-et írunk és az emberiség idősebb és gyengébb részét továbbra is veszély fenyegeti, és ennek következtében az idei szabadságharcra való emlékezés is elővigyázatosan és felelősen történik – sok helyen hybrid-en, vagy csak családias légkörben, netán külön-külön koszorúzva vagy éppen csak virtuális térben ünneplünk. Próbálunk felelősen dönteni, próbálunk egymásra vigyázni.
Tavaly nélkülöznünk kellett a közös ünnep élményét, nem tudtunk megemlékezési ünnepséget tartani, hisz pont akkor zártak le mindent, és elkezdődött a karantén, ami azóta is kisebb-nagyobb enyhítésekkel, de még mindig tart, fogva tart, egymástól távol tart, és a bizonytalanság alagutja végén egyelőre kérdéses, hogy meglátjuk-e hamarosan a reményt adó kiutat.
A történelem folyamán sokszor voltak nehéz idők és bizony ma is ilyet élünk. Amikor már-már úgy gondoltuk, hogy egy szabad világban élünk, ahol korlátok nélkül utazhatunk, ahol megszoktuk a szabad mozgást, hirtelen elvették tőlünk e külső szabadságot.
Tanácstalanok és tehetetlenek lettünk, félünk és fogságban érezzük magunkat. Ma egy másfajta szabadságharc, a szabadságért való harc van folyamatban… Mert már nagyon vágyunk a szabadságra, éhezzük a közösséget, mert mi emberek társas lények vagyunk, közösségi létre, tényleges és nem virtuális együttműködésre lettünk teremtve. Türelmünk fogytán van, várjuk már a karantén, a XXI. század szabadságharcának végét és csak reménykedni tudunk abban, hogy minden rendben lesz, hogy ismét szorosabbra tudjuk fonni az egymás közti köteléket, magyar közösségeink kötelékét.
„Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” – írja Pál apostol Timóteusnak.
Gyönyörű iránymutatás ez a nehéz időkben. Pánik, tagadás és közömbösség helyett erőre, szeretetre és józanságra van szükségünk. Ez pedig Istennél található meg.
Ma, 2021. március 15-én azt kívánom mindenkinek, hogy ne féljen, hanem józanul, felelősen gondolkodva és cselekedve, türelemmel és nem utolsó sorban Istenbe vetett bizalommal tartson ki. Ez most egy olyan harc a szabadságunkért, egy olyan lépés, amit meg kell tennünk, annak reményében és érdekében, hogy ismét szabad világban, szabadon élhessünk. Adjon Isten nekünk erőt a megpróbáltatások idején, hogy a nehézségeket elviselve majd a szabadság örömét és az Ő áldását tudjuk élvezni. Emeljük lelkünket ünnepben az Isten elé, hogy kiemelhessen a félelemből az Ő távlataira és terveire!!! Isten áldd meg a magyart! Ámen.
Fehér Attila, főtanácsos-esperes