Rendhagyó néptáncoktatás Kőhalomban

2019 őszén új ösztöndíjasokat delegált Magyarország Kormánya a Petőfi Program keretében többek között Fogarasföldre is, így Halmágyra, Fogarasra és Kőhalomba is. E három település – lévén, hogy nagyon közel van egymáshoz -, kiváló teret tud biztosítani az ösztöndíjasok közös munkájára, legyen szó bármely két, vagy akár mindhárom helyszínről.

Az ösztöndíjasok mentoraiként felelősségünk, hogy olyan „munkaterületeket” találjunk, vagy szabadítsunk fel számukra, melyeken jól és otthon érzik magukat. Halmágyi ösztöndíjasunk, Farkas Emőke, a Dunántúlról érkezett hozzánk, magával hozva azt a nagyon gazdag népzenei, néptánc és néphagyomány világot, amelyben ő ott él és „dolgozik”. Emőke az első pillanattól kezdve nagy érdeklődést mutatott a halmágyi és környékbeli hagyományok iránt, akár táncról, viseletről, mesékről, énekekről vagy népi játékokról volt szó. Nagy örömünkre rövid időn belül komoly kutatómunkába kezdett, személyesen teremtett kapcsolatot kóbori származású személyekkel, illetve a halmágyi idősekkel. Munkájának célja, hogy ezt a lassan elfeledett és megfakult képet újra színezze és újra bemutassa.

E gyűjtési folyamathoz kapcsolódott a Kőhalmi Diákotthon vezetőjének, Szilágyi Zoltán református lelkésznek azon kezdeményezése, hogy az újesztendő kezdetén néptáncoktatásnak szeretne helyet adni az intézményben, melynek vezetésére Farkas Emőke halmágyi ösztöndíjast kérte fel.

Az első alkalomra, rögtön az első januári tanítási héten sor került, melyről Emőke nagy lelkesedéssel tért haza és kérte, hogy a halmágyi gyermekeknek is biztosítsunk lehetőséget az órákon való részvételre.

A szülőkkel való egyeztetést, önkéntes jelentkezés követte, és végeredményként öt halmágyi gyermek rendszeresen vesz részt az órákon.

Önmagában véve egy nagyon szép kezdeményezésnek lehetünk tanúi, és ha egyszerű nézőként vagyunk jelen, akkor elmondhatjuk: milyen jó, hogy ez történik, van lehetőség testmozgásra, a hagyományok továbbadására, kimozdulásra, a közösség élményének megtapasztalására. Ez bizonyára így is van, viszont ennél sokkal többről van szó. Emőke felfigyelt legközelebb eső felgyűjtött néptánc és népzene anyagra, nevezetesen Nagymoha szellemi kincseire – ezt és a halmágyi gyermekjátékokat tanítja vissza a gyermekeknek – amiknek mozgás és esztétikum kincse a fogarasföldi gyermekekhez a legközelebb áll, talán a génjeikben is ott van, hiszen családjaiktól örökölték. Jelenleg egy olyan zene és táncanyag áll rendelkezésre, melynek újra tanítására egy félév is kevés. A résztvevő gyermekek valahol értik ezt a zenét és ezt a mozgáskultúrát, valamiért nem idegen a tanult népdal – bár ők talán nem tudják megmagyarázni miért. A lappangó hagyományok, egy-két generációs kihagyás után minden csütörtök délután a kőhalmi diákotthon nagytermében életre, vagyis hangra-, és lábrakelnek. Mert megelevenedik a nagyszülők által táncolt tánc, az általuk énekelt ének, és hirtelen fontossá lesz minden olyan dolog, amiről eddig csak feltételeztük, hogy van. Mindenkinek van saját mozgás-, és zenekulturája, a kérdés csak az, hogy mennyire ismerjük, mennyire vagyunk otthon benne, mennyire érezzük a sajátunknak. Generációk találkozása történik itt, akár a mozgásmotívumokon, akár a dallamokon keresztül.

Emőke fogalmazta meg, hogy a gyűjtés nehezen indult, de ahogy elkezdte szépen lassan nyíltak ki az ajtók egymás után, és hirtelen ott zenélt előtte az a nagyapa, akit egy más forrásból kapott régebbi hangfelvételen már hallott. Megelevenedett a hagyomány, és a nagyapa mellett ma ott zenél az unoka is, és ez a lényeg. Egy olyan világban, ahol szakadunk el időseinktől, itt a példa: lehet és kell együtt lenni, mesélni és hallgatni, tanítani és tanulni. Most, minden csütörtökön olyan sok gyermek vesz részt a két órás foglalkozáson, hogy elengedhetetlen Halász Hargita kőhalmi ösztöndíjas asszisztáló segítsége és jelenléte, hiszen az óvodástól a középiskolásig mindenki számára nyitott az oktatás. Szabadon lehet népdalt, néptáncot, népi játékokat, és végül népi furulya-játékot is tanulni.

Hálásak vagyunk Istennek ezért a csodájáért, mert rólunk és nekünk szól, viszont olyan lehetőséget biztosít a távolról érkező, és az otthonuktól távol szolgálatot teljesítő ösztöndíjasoknak, melyben örömüket lelik és talán nálunk is otthon érezhetik magukat.

Bandi Márta lelkész