XIX. Zselyki Falunap

“Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, / nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt / kis ország, messzeringó gyerekkorom világa. / Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága /s remélem, testem is majd e földbe süpped el. / Itthon vagyok.”

                                                                                    (Radnóti Miklós) 

– 1944 – ben írja Radnóti e sorokat és bennük megfogalmazza az emberi létezésben az erkölcsi tartás, kötelesség és áldozatvállalás legnagyobb értékét: a hazatalálás vágyát. Ezért a falunapok mottója is ez lehetne: HAZATALÁLÁS. Az ősi szülőföld eleven húsából táplálkozó mélyre hatoló gyökerek, a bölcső öröme és reménysége, a sorsunk előtt tornyosuló életfa, amely összekapcsolja az eget, a földet az ősök mélyen szunnyadó emlékével, Szilágyi Domokos hétmérföldes csizma-hite, József Attila rakpartja, Tamási Hargitája, Dsida Psalmus Hungaricusa, Kányádi fekete – piros tánca, mind – mind azt üzenik: “Itthon vagyok!” Itthon vagyunk az erőszakkal meghúzott harárok ellenére magyar véreinkkel, barátainkkal, itthon vagyunk azokkal a testvéreinkkel, akiket a sors szele a világ másik szélére sodort.

110 esztendővel ezelőtt vehette át a zselyki egyházközség az Amerikába kivándorolt zselykiek adományából elkészített úrvacsorai készletet és először augusztus havában, Újkenyér ünnepén került sor a kegyszerek felavatására, amikor is a közösség, az élő kommunió megvalósult Krisztus szent testében és vérében. Azóta is Ő az egyedüli megtartó erő. Nem vehetik el tőlünk, csak akkor, ha mi hagyjuk vagy lemondunk róla!

Ez a kis egyháztörténeti tény azt üzeni, hogy a házuktól, családjuktól, szülőfalujuktól elszakadtak, még az otthonra gondoltak, még talán az otthonról álmodtak, az otthoni ízekről, illatokról, a sejtekbe ivódott tájról, a félbemaradt ölelésekről, a lassan emlékekké mosodó mosolyokról, az idő barázdáival egyre gyarapodó arcokról.

Viszont az acélgyárakban görnyedő amerikások gyűjtése és adománya azt is üzeni, hogy az otthon utáni vágyat nem törte meg a globalizáció mindent felörlő gépezete, egy nemzeti és kulturális öntudatot feladni kívánó politikailag korrekt rendszer, egy minden józanságot és keresztyén identitást megtörni akaró felszínes, kétszínű vagy sokszínű, megjátszott, mesterséges érzelmeket nyújtó társadalom.

Itthon vagyunk és ez a mi otthonunk! Talán, parafrazálva József Attila egyik versét elmondhatjuk, hogy “kettős teher és kettős kincs, hogy szeretni kell…”

A szülőföld és a haza szeretete nem fehér lapokon megfogalmazott elmélet, hanem fáradtságos munka.

A szülőföld és a haza szeretete nem olcsó, érzelgős populizmus vagy propaganda, hanem felelősségteljes cselekedetek hosszú láncolta.

A szülőföld és a haza szeretete nem könnyen megalkuvó, 30 ezüstért megvásárolható érdekelvűség, hanem őszinte és önzetlen szolgálat.

A szülőföld és a haza szeretete nem teher vagy átok, hanem Istentől jövő áldás.

Nemzeti imánk nem a megfeneklett eszmék istenéhez szól, nem egy általunk megtervezett és bennünket kiszolgáló virtuális istenséghez, nem a gazdaságpolitika örökké éhes istenéhez, hanem az élő Istenhez: “Isten áld meg a magyart!” Mert hazája és otthona csak annak lehet, aki megdolgozik és áldozatot hoz érte, egy nép, egy nemzet, csak akkor lehet erős, ha Isten áldásában bízik és hisz!

Ezekkel a gondolatokkal köszöntötte Tóth Zoltán Csaba helyi lelkész a Zselykre érkezett vendégeket.

Az ünnepség istentisztelettel kezdődött, ahol az igehirdetés szolgálatát Nt. Fehér Attila főtanácsos, esperes végezte és a felolvasott alapige – Zsolt 33, 12. “Boldog az a nemzet, amelynek Istene az Úr, az a nép, amelyet örökségül választott.” – kapcsán elmondta: “Igazán boldog csak akkor lehet egy nép, ha nem a politikai vezetés korrektségében vagy társadalmi trendekben bízik, ha nem gazdasági vagy személyes, önző érdekek irányítják, hanem egyetlen Istene az Úr és Ő vezeti. (…) Az örökséghez nemcsak a szellemi, kulturális, népi értékek tartoznak, hanem a vallásos – felekezeti öntudat, a krisztusi örökség és keresztyén hagyomány is.”

Szabados János, a zselyki egyházközség felügyelője baráti szavakkal és verssel üdvözölte a vendégeket.

A templomban köszöntötték és megosztották ünnepi gondolataikat:

Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa részéről Simon István Előd konzul, Simon László, Fejér megye főispánja, Lajoskomárom nagyközség képviseletében Pirtyák Zsolt polgármester, Beszterce – Naszód megye és az RMDSZ Beszterce – Naszód megyei szerevezetének képviseletében Décsei Attila alprefektus, megyei elnök, Horea Petruț Sajónagyfalu polgármestere, valamint Máthé Attila, Beszterce városi tanácsos.

A templomi ünnepséget követően emléktábla avatásra került sor, amikor lelepleztük az országzászlóra felhelyezett, “Lajoskomárom – Zselyk 10 éves testvértelepülési kapcsolatát” megpecsételő emléktáblákat. Beszédében Pirtyák Zsolt Lajoskomárom polgármestere visszatekintett az elmúlt tíz esztendő együtt eltöltött pillantaira, eseményeire, valamint kiemelte a jövőbe néző közös tervek fontosságát. Méltatta ezen momentum jelentőségét és hangsúlyozta a határon átívelő baráti kapcsolat értékét és egyre erősödő voltát. Borsos Károly László ny. tanító, a Pro Zselyk Egyesület egykori elnöke ismertette a táblák elhelyezésének körülményeit és reménységét fejezte ki, hogy a kialakult élő kapcsolat az együttműködésre és kölcsönös testvéri viszonyra épül. A templomdombon négy fenyőcsemetét ültettünk, mintegy kiemelve az összetartozás és barátság érzését: egyet a Magyar Köztársaság képviseletében Simon István Előd konzul és Pirtyák Zsolt polgármester, egyet a Zselyki Fúvószenekar, egyet a Zselyki Evangélikus – Lutheránus Egyházközség és egyet a Pro Zselyk Egyesület.

A kulturális műsor keretében fellépett a Zselyki Hagyományőrző Néptánccsoport fiatal és idősebb táncos csapata, valamint Borsos Károly László ismertette a Pro Zselyk Egyesület 20 éves tevékenységét.

Az est utcabállal és tábortűzzel zárult.

Köszönet támogatóinknak, akik erkölcsileg és anyagilag támogatták rendezvényünket, az RMDSZ -nek és a Communitas Alapítványnak, hogy folyamatosan támogatják programunkat!