Ft. Adorjáni Dezső Zoltánnal, az Erdélyi Evangélikus-lutheránus Egyház püspökével a közelmúltban Fazekasvarsándon megszervezett ravatalozókápolnaszentelés után beszélgettünk.
Amint előrebocsátotta, a COVID-időszak után biztosra vette, hogy egy posztválság-időszak is következik. Nekünk manapság nem a válságról kell beszélnünk, hanem arról, hogy ezt a válságot hogyan tudjuk fel-, vagy megoldani.
– Ft. püspök úr, a jelzett válságokat megoldhatjuk-e mi?
– Nyilvánvaló, hogy a gazdasági válság meghaladja a kisebb közösségek erejét, de erre kell, hogy legyen válaszunk, illetve stratégiánk. Az egyház mint közösség, illetve a még nagyobb európai közösség vagy egy nemzetközösség a posztválság időszakot kezelheti, s ebben reménykedünk. Annak az idejét vagy az óráját senki nem tudja, de e kérdésekre kell, hogy legyen egy válaszunk. Ha csak gondolkodunk, és nincs stratégiánk, akkor tehetetlenül kapkodhatunk. Akkor azt vehetjük észre, hogy a közösségeink bomlani, gyengülni fognak, az emberek letargiába esnek, erőt vesz rajtuk a kilátástalanság, a félelem, a gyötrelem: hogyan kerekedhetünk felül a jelzett nehézségeken. Én azt mondom, hogy mind a válság, mind pedig a válságot követő időszakban legalábbis az egyháznak épülőnek, illetve építőnek kell lennie. Egyetlen konkrét válasz, amit az emberek adni tudnak a válság időszakára, az, ha még jobban összefogva dolgoznak. Akarnak valamit, céljaik vannak, nem mondanak le az álmaikról, a vágyaikról. Ha bizonyos dolgokat lassabban tudunk is kivitelezni, de még jobban, intenzívebben kell dolgoznunk és élnünk. Mert a dolog sokkal összetettebb a puszta munkánál, hiszen már egy ilyen közösségi együttlét is megerősítheti a közösségi tudatot, ezért az ilyen alkalmakról nem szabad lemondanunk. Értékes hagyományainknak a megőrzése nagyon fontos, ugyanakkor a mostani generációnak is meg kell teremtenie a saját hagyományait, amelyeket át kell adnia a következő generációknak. Ahogyan a prédikációmban is próbáltam hangsúlyozni, a lényeg: nekünk minden körülmények között örvendező emberekké kell lennünk, és ez ne legyen valamilyen tudatmódosító szer által gerjesztett hangulat. Mert az édeskevés, a hangulat után érkezik a másnaposság, ami betegség. Tisztáznunk kell: mit jelent az, ha az embernek erős hite van Istenben. Mert az a tudat, hogy a történelemnek ura van, a történések, a dolgok nem véletlenek, hanem egy teremtő, gondviselő Isten van, erősít. Ebből a tudatból, hitből kiindulva, a lényeg, hogy még intenzívebben kell megélnünk a közösségi életünket. A hitből kiindulva építenünk kell az iskolát, a jövő generációjának az oktatásáról kell gondolkoznunk, mert számunkra nem mindegy, hogy a gyermekeink milyen iskolába járnak, milyen tanárok hogyan és mit tanítanak nekik.
Társadalmi vita, kölcsönös megértés szükséges
– A jelzett kérdésekre milyen megoldás lehetséges?
– Én nagyon fontosnak tartanám, ami manapság nincs, a társadalmi vitákat. Vagyis legyenek olyan kerekasztal-beszélgetések, vitafórumok, ahol a dolgokat megpróbáljuk nevükön nevezni, illetve szakértőkkel és kevésbé szakértőkkel, de élettapasztalattal rendelkező emberekkel megosztani a gondolatainkat, és ebből valami jót, építő jellegűt kihozni. Amit én a mai politikában látok, az a tűzoltás. A politikusok mindig választási ciklusokban, azoknak a megnyerésében, a választók maximalizálásában gondolkodnak, egyik ciklusról a másikra megpróbálnak túlélni. Ez a hozzáállás azonban hosszú távú stratégiákra alkalmatlan. Tehát ezt a fajta gondolkodásmódot tudom javasolni a társadalomnak, a vezetőiknek, a politikusoknak, hogy hosszú távú stratégiákban gondolkodjunk! Ténylegesen intenzív munkával, stratégiával tudjunk válaszolni a kihívásokra, pontosan a krízisre. Mert ez feloldja a dolgokat.
– Úgy gondolja, hogy az egészségügyi válság után következett gazdasági válság lelki válságba is sodorta a lakosságot, a híveket, felekezeti hovatartozástól függetlenül?
– Igen, ez így van.
– Mondjuk egy ilyen hatalmas kiterjedésű egyházkerületben, mint az evangélikus-lutheránus, mennyivel nehezebb a kapcsolattartás, mint más egyházaknál, ahol egy-egy megyében működő egyházmegyék léteznek?
– Mi területileg óriások vagyunk, létszámban azonban kevésbé, hiszen szórványegyház vagyunk. Azt hiszem, hogy mi a kisgyermek tulajdonságaival rendelkezünk, aki a családban a nagyok ellenében mindenképp érvényesíteni akarja a saját személyiségét. Tehát karakterünk a szórvány, ahol azonban egymással törődünk, foglalkozunk, találkozunk. Ezek nagyon fontosak. Ami Fazekasvarsándon történt, az nem egy kivételes esemény, talán csak a helybeliek számára. Ez azonban nem szabad, hogy kivételnek számítson, hiszen rengeteg dolog épül, sok mindent adunk át, és ilyenkor ezeknek a találkozásoknak abban is látjuk az értelmét, hogy máshonnan is eljönnek. Ide is Kiskapusról, Nagyváradról, Simonyifalváról, Aradról és érkeztek szép számban. Nem csupán a varsándiak jöttek el, akik itt születtek, vagy valamilyen szálak idekötik, hanem egyszerűen azért jöttek máshonnan is, mert együtt akartak lenni a többiekkel. Erősítenünk kell az összetartozásnak a tudatát, ami biztonságot ad. A találkozások során ismeretségek, barátságok, életre szóló kapcsolatok köttetnek. Akár párkapcsolatok kialakulásában is reménykedhetünk, mert a kisebbségben élő egyháznak a hátránya ezzel a módszerrel az előnyére is válhat, mert személyessé, meghittebbé teszi. A közösség a személyes ismeretségek révén megerősödhet. Nekünk meglehet, ez több munkával jár, mert nem csupán egy-két megyét kell bejárnunk, hanem mondjuk Bukaresttől Szatmárnémetiig kell összefognunk a gyülekezeteinket. Ez azonban a bizonyos nehézségek mellett öröm is. Öröm, hogy találkozol különböző helyeken élő hívekkel, emberekkel, nem csupán evangélikus-lutheránusokkal, hiszen mi szívesen látunk mindenkit, aki velünk jól érzi magát. Nyitott közösség vagyunk, és ez az igyekezet jellemez minket. Szerintem a többi történelmi egyház is hasonlóan tesz, még akkor is, ha kisebb területekre terjed ki a tevékenységük, mert máshol is elég nagy a szórás. A református egyházban is két püspökség van, a katolikusoknál több megyés püspök is, de azoknál is sokat kell járni a közösségépítés érdekében. A katolikusoknál működő többnyelvűség színesíti a palettát, ugyanakkor nehézségeket is jelenthet. Nekünk van egy szlovák enklávés közösségünk is, miközben a magyar–szlovák kapcsolatok nem mindig voltak kiválók. A történelemben voltak súrlódások, de sokat dolgozunk azon, hogy ezeken túltegyük magunkat. Ugyanolyan fontosnak tartom a szlovákok identitásának a megőrzését, mint a magyarokét. Ebben közös a törekvés, erősíti mindkét közösséget. Nem egymás ellen, hanem egymás javára tudunk törekedni. Mert mindegy, ki, milyen nyelven beszél, az a fontos, hogy Istent szolgálja, dicsőítse. Ugyanakkor fontos a kulturális, nemzeti identitása, az önazonossága mindenkinek. Az egy óriási érték, ha azt elveszítjük, nemcsak a személy, hanem a közösségnek a karaktere, a személyisége is válságba kerülhet.
A jó kompromisszumok többet érnek a rossz háborúknál
– Az ukrajnai háborúnak az árnyékában élünk, ezért bármikor belekeveredhetünk. Ez a tudat felekezeti szempontból hogyan munkál?
– Markánsan a béke mellett kell kiállnunk, mert a XXI. században, civilizált országok között a háború semmit nem fog megoldani. Az csak pusztulást, pusztítást, rombolást jelenthet, nem épít. Ráadásul a gazdasági érdekeket is csak részben szolgálja, mert bizonyos csoportoknak a gazdasági érdekei motiválják. A 40-50 millió átlagembernek, sőt az európai polgároknak az életén sem segít. E kérdésben az egyházaknak elsőrendű szerepük a béke mellett markánsan felszólalni, kérni a politikusokat a józan ész által sarkallva a tárgyalóasztaloknál megegyezni. Ne akarják a hatalmat mások fölött gyakorolni, hanem legyenek készek a kompromisszumokra. A jó kompromisszumok többet érnek a rossz háborúknál. Azok semmilyen tekintetben nem jelentenek megoldást, bármelyik fél is hangoztatja a maga igazságát. A háború semmi szín alatt nem igazságos, az a XXI. században a rációnak az utolsó lépcsőjét képezi, hiszen manapság már az is felvetődik, hogy az emberiség már nemcsak másokat, hanem saját magát is el tudja pusztítani. Itt már csak az a kérdés: melyik fél fogja először bevetni az atomfegyvert, amit csakis egy őrült tehet meg, és elindulhat egy olyan láncreakció, amelyik az egész civilizációt elpusztítja. E lehetőség azonban felveti a bűn kérdését, ami a mai gazdasági életre is rányomja a bélyegét: a haszon csakis az enyém legyen! Ha a hatalmak leülnek egymással, és megegyeznek, mindenki jól jár.
– Urunk születése, karácsony közeledtével mit üzen a bármilyen felekezetű híveknek?
– Az embereknek azt, hogy próbáljuk megélni az ünnep mélységét és lényegét! Az ne csak eszem-iszom, ne csupán egy családi találkozó legyen, ami fontos ugyan, hanem mindezzel együtt ne felejtsük el a lényeget megélni: nekünk Megváltónk született, és mi az élet Istenének vagyunk a gyermekei. Örvendezzünk, ne legyünk búskomorak, hanem éljük ki a találkozásoknak az örömeit!
– Ft. püspök úr, köszönöm szépen a beszélgetést!
– Én köszönöm a lehetőséget, áldott ünnepvárást, illetve karácsonyt kívánok mindenkinek!
Forrás: NyugatiJelen.com