Elkísértük utolsó földi útjára Rab Gyula nyugalmazott lelkészt

„Emlékezzetek meg elöljáróitokról, akik Isten beszédét hirdették nektek, figyeljetek életük végére, és kövessétek hitüket!” Zsid. 13,7

Nagytiszteletű Rab Gyula koporsója mellett állva az első szavunk a köszönet és a hála szava. Köszönet és hála egy hosszú életért, amelyet teljes hosszában a közösségi gondolkodás hatott át, s amelyben a magánélet és a közösségért való cselekvés mindig elválaszthatatlanul összefonódott.

A lélek és az értékmentés szenvedélye jellemezte Nt. Rab Gyula lelkészt, szolgatársunkat. Az ő életében Jézus Krisztus volt a középpont és mindent, családi életét, gyülekezeti pásztorációját ez indította, ez mozgatta. Őt nem az egyéni ambíció, hanem a Krisztus szeretete tartotta a pályán. Hajdani konfirmandusai, ma is elmondják, hogy Rab Gyula tiszteletes úrnak nem lehetett előre köszönni. Sokszor kerékpáron járta végig a falut, Zajzont, kereste az alkalmat a híveivel való találkozásra. Nagyon közvetlen természetű, lágy hangú lelkész volt, aki szerette népét és egyházát.

1939. július 19-én született Krizbán, Rab József és Jakab Mária harmadik gyermekeként. Itt végezte az elemi iskolát, majd 1953-ban a brassói 4-es számú Vegyes Liceumba iratkozott.

Szülei földműveléssel foglalkoztak, a gyermekek is kivették részüket a mezei munkából, miközben ő arról álmodott, hogy lelkész lesz. Ebben nagy szerepe volt volt az akkori krizbai lelkésznek Máté Jánosnak. A középiskola elvégzése után, 1957-ben a kolozsvári Protestáns teológiára iratkozott be. Tanulmányaiból három évet a kincses városban, egy évet pedig Nagyszebenben végzett német nyelven.

1961-ben lelkésszé szentelték Kolozsváron, majd ugyanebben az évben helyettes lelkészi kinevezést kapott a székelyzsombori gyülekezetbe. Három évet töltött Székelyzsomboron, ahol fiatal pályakezdő lelkészként szembesült a lelkészi hivatással járó kihívásokkal. Fiatal lelkészként már érezte, hogy minden szószékről elhangzott szónak értéke súlya van. De vállalta.

Ugyanebben az évben, 1961-ben házasságot kötött a krizbai születésű Sándor Ida tanítónővel, akivel 7 hónap híján 60 évet töltött házasságban, és aki hűséges társa volt a gyülekezet szervezésben, egyházi szolgálatban. Házasságukból két lány született, Enikő és Csilla.

Székelyzsomborról Nagyszentmiklósra került, ahol rendkívül mostoha körülmények között élt és szervezte a szórvány életét.

A következő fontos állomás az életében zselyki gyülekezet volt. Zselyket nagyon megszerette, könnyen be tudott illeszkedni az ott élő egészséges műveltségű emberek közösségébe. Feljavította a templomot, az állami hatóságok által eltulajdonított, elbitorolt parókiát visszaszerezte az egyházközségnek, ezen kívül a zselyki gyülekezeti életet hivatástudattal szervezte, vezette.

Az 1971. esztendő a zajzoni egyházközségben találja, és itt 40 éven át szolgált. Gyülekezeti lelkészként családjával együtt mindent megtett a zajzoniakért, szó szerint benne élt a gyülekezetben. Ezt a szeretetet viszonozták hívei és tisztelték  Nt. Rab Gyula lelkészt és családját.

1990-ben a változás után rögtön, sok húza-vona után visszaszerezte a nagy gyülekezeti házat, visszaszerezte a földeket, az erdőket, a teljes ingatlan vagyont. Gyülekezeti házat épített a parókia udvarán és ravatalozó házat a temetőben.

Évekig együtt dolgozott a finn egyház diakóniájával, ennek eredményeként finn segítséggel teljesen átépítették, modernizálták a brassói tüdőkórházat (Aleea Dealul Spiri 12).

Szolgálata idején, a 90-es évek elejétől rendszeresen bejárt az iskolába hittanórát tartani a gyereknek, kulcsfontosságú feladatnak tartotta a gyerek, az ifjak lelki, hitbeli  nevelését.

Vasárnapi iskolát tartott rendszeresen és ifjúsági csoportot vezetett, híveit rendszeresen látogatta, öregeket, betegeket karolt fel. Magyarországi (a tordasi és az óbudai gyülekezetek) és finnországi testvérgyülekezeti kapcsolatokat hozott létre és ápolt. A gyülekezet művelődési és kultúrális életének is szervezője, otthont adója és mozgatója volt, élénken és lelkesen kapcsolódott be a helyi közéletbe.

Nt. Rab Gyula lelkész testvérünk közegyházi tisztséget, szolgálatot is vállalt, egyházkerületi és egyházmegyei presbiter volt sok éven át. Diakóniai előadója és tanácsosa volt az egyházkerületünknek nyugdíjas koráig.

A zajzoni 40 esztendős szolgálati ideje alatt, 393 gyermek részesült a szent keresztség szentségében, 434 ifjú konfirmált, 207 alkalommal kötöttek házasságot és 529 alkalommal állt koporsó mellett hírdetve a feltámadás evangéliumát.

2011-ben nyugalomba vonult, ámde nyugdíjasként is egy évtizeden át lelkiismeretes kórházlelkészként szolgált.

Amikor 2017 június 4-én a zsúfolásig megtelt brassói templomban, a VII. Szórványnapon a Reformáció 500 ünnepkörében átvehette a Járosi Andor díjat, így fogalmazott.

 “Hálát adok az Úristennek a gondviselésért amivel engem hordozott, megengedte, hogy szolgálati helyeimen őt képviseljem, köszönöm rég elhunyt szüleimnek, feleségemnek, leányaimnak, kis és nagy családomnak, a gyülekezetnek a sok szeretet amit tőlük kaptam. Köszönöm a sok bíztatást és köszönöm a sok imádságot amit értem mondtatok. Minden alkalom, amikor zajzoni templom megtelt, azt juttatta eszembe, hogy Isten sokkal jobban szeret engem, mint ahogy én valaha is szerettem őt! Ez a legnagyobb megvalósításom, hagytam, hogy az Úristen dolgozzon általam!”

Így emlékezünk rá zsomboriak, zselykiek, zajzoniak, krizbaiak, hétfalusiak, brassóiak, barcaságiak.

Így emlékezik rá egyházunk lelkészi kara, zsinata, kerületi presbitériuma, mindannyian akik személyesen találkozhattunk vele. Íme ezáltal Őrajta beteljesedik mindaz, ami mindannyiunk élete végén beteljesedhet, és ez kötelez mindannyiunkat: „Emlékezzetek meg elöljáróitokról, akik Isten beszédét hirdették nektek, figyeljetek életük végére, és kövessétek hitüket!” Zsid. 13,7.

Itt vagyunk, itt állunk körülötted Nt. Rab Gyula lelkész, kedves Gyula bácsi, közénk tartoztál, szolgatársunk voltál, Isten embere voltál és nemcsak azért mert evangélikus lelkész voltál, mert felszentelt lelkész voltál, hanem azért is mert Isten Lelkétől felkent szolgája voltál az Úrnak! Egész életed, szolgálatod arról tesz bizonyságot, hogy neked a Nagytiszteletű lelkészi címzés nem presztízst, privilégiumot, hanem szolgálatot jelentett. Egy lelkésznek az igazi élet-eleme a gyülekezet, a közösség a maga örömeivel, bánatával, gyászával. A lelkészi szolgálat minőségét, fajsúlyát a gyülekezeti munka képezi. És Te ezt tetted, Te benne éltél a gyülekezetben éjjel és nappal, és ebben az értelemben rendkívüli módon megajándékozott ember voltál. Mély Istenhited volt és ezt elmondásod szerint otthonról hoztad családodból, szülőfaludból Krizbáról.

 Kedves Testvérek Nagytiszteletű Rab Gyula életét ez az Istenhit kísérte végig és meghatározta minden máshoz való viszonyulását. Meghatározta a családjához való viszonyulását, mind jó családapa, nagyapa mindent tőle telőt megtett gyermekeiért, unokáiért – szerette őket, és büszke volt rájuk,

Meghatározta a gyülekezethez és az egész világhoz való viszonyulását. Együtt örvendezett a frissen megkeresztelt gyermek családjával, örömmel és hálaadással mondott áldást a a házasságra lépett ifjak fölött, és ott állt a koporsók mellett is a feltámadott Jézus Krisztus evangéliumával.

Köszönjük Nagytiszteletű Rab Gyula lelkész! A Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház és az egyetemes lelkészi kar nevében köszönetet mondok a hűséges szolgálatért, a helytállásért. Az Úr Isten ki elhívott és elküldött téged a szolgálatra és akiért hosszú évtizedekig jártál követségben, ragyogtassa fel neked a Krisztus örök világosságát az Ő országában, menj be a te Uradnak Örömébe.

Mi lelkészek sok ravatal mellett álltunk meg, én is  és alkalomról alkalomra feltűnt nekem, mindig láttam, hogy a hívő ember halálakor az Úrnak mindig van mondanivalója. Miért van ez így? Azért, mert “az Úr szemei előtt drága az Ő kegyeseinek a halála” Zsolt. 116. Nos, kedves testvéreim, az övéi hazamennek.

Gyula bácsi hazaért! Isten áldja meg emlékét, vigasztalja a gyászolókat! Ámen

Erős vár a mi Istenünk!

2021. január 11., Zajzon

Koszta István püspökhelyettes