Emlékezés 2.

„Hozsánna! Áldott, aki jön az Úr nevében! Áldott a mi atyánknak, Dávidnak eljövendő országa! Hozsánna a magasságban! (Mk 11,9-10)

A barcasági evangélikus gyülekezetekben úgy tartják, hogy az az igazi virágvasárnap, amikor van konfirmáció és a templom ki van szépen díszítve. A fenyőfák a templom és paplak bejáratánál állnak. A gyermekek virágvasárnap szombatján a Kátéból „vizsgáznak”. Másnap megtörténik, ünnepélyes keretek közt a hitvallás, megkapja mindenki a konfirmációi áldást, az első „gyónással”, úrvacsoravétellel egybekötve, majd köszöntők szavalásának sorozata hangzik a konfirmandusok ajkáról. Istentisztelet után az új gyülekezeti tagok, konfirmáltak megünneplése következik és közös családi ebéd. Másnap, nagyhét első napján folytatódik, zajlik az élet a maga kihívásaival és reményeivel.

Jómagam is 45 évvel ezelőtt éltem át a fent leírtakat kisebb-nagyobb sikerrel, örömmel. Minek is örvendtem akkor? Egyéves felkészítő után, őszintén úgy éreztem, nagy gondtól szabadultam. Antal Béla majd Antal Márton lelkészek próbáltak odaadással és sok türelemmel a felkészülés göröngyös útjain, feszült alkalmain keresztül nem csak oktatni, tanítani, hanem megérteni és nevelni. Göröngyös volt az út, igen bonyolult, amikor kátéóra előtt néhány perccel a focimérkőzést abba kellett hagyni. A feladott leckét öltözködés közben tanulni… A helyzet nagyon bonyolulttá vált, amikor magyarázkodni kellett a konfirmandus társak és lelkész előtt, hogy mennyire elfoglalt voltam az elmúlt hét napban és nem sikerült tanulni… Feszült volt a a helyzet az iskolában is, ahol sok osztályfőnöki órán azt kellett tudomásul vegyem, vegyük, hogy a káté tanulása, meg a konfirmáció fölösleges dolog, Isten létezése pedig csak feltételezés és badarság. Zűrzavaros érzések és feszült lelki vívódások után megnyugodott a szívem a konfirmációi istentisztelet végén!

Édesapám megsimogatott és azt mondta: „… ügyes voltál fiam, szépen feleltél a kérdésekre és ügyesen mondtad a verset is”. Másnap Rakéta karórával és Fecske biciklivel ajándékozott meg. Miközben a biciklimet próbálgattam a türkösi templom előtti „placcon”, találkoztam Antal Márton lelkésszel. Tudtomra adta, hogy a sikeres konfirmáció elismerése révén megajándékoz! Nagyra nyíltak a szemeim, pedig annyiszor megszidott „magyarázkodásaim” miatt… Gondosan előkészített ládácskát és borítékot adott. Azt mondta: „vidd haza, Sándor (apám) tudja miről van szó!” Haza érve, kíváncsian nyitottam ki a ládikót. Két nyuszi volt benne, amit nagy örömmel ketrecbe zártam. Este ágyba bújva arra gondoltam, nem is volt bonyolult, jövőre megérné még egyszer konfirmálni…!

E sorok olvasói talán mind hasonló érzésekkel élték meg a konformáció egyedülálló, kivételes és szép eseményét életükben. Most pedig, visszaemlékezve kérdem magamtól: hol volt a Hozsánna!? Hol maradt az „Áldott, aki jön az Úr nevében…?” Az átadott boríték „titkáról” még nem írtam, a következő verset tartalmazta, amit a templomban szavaltam. (Mellékelt foton olvasható)

Fűrészmezőn azt terveztük, hogy az idén, virágvasárnapon megünnepeljük a gyülekezettel az 50 és 75 éve konfirmáltakat. Bezártságunk miatt nem lehet templomba ünnepelni, de lehet emlékezni és lélekben HOZSÁNNÁT mondani! Lehet konfirmandus társainkra EMLÉKEZNI, nekik telefonálni, közös emlékeket felidézni! Lehet HÁLÁT adni a hit ajándékaiért! A konfirmációi istentiszteleti rend végén a feljogosítások után, minden evangélikus konfirmandust arra kér a lelkésze: „…meg ne feledkezz az Úr szaváról: Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.” ( Jel 2,10c)

75 éve, 1945 virágvasárnapján 18 ifjú konfirmált. Ezek közül 17 elhunytak. A 18. gyülekezetünk tagja Miklós Piroska, aki 1929. február 22-én született.

50 éve, 1970 virágvasárnapján konfirmált: Buna János, Csáki István, Csont Ibolya, Csukás István, Fejér Sándor, Giró Ilona, Gocsmán János, Jakab Anna, Jani Anna, Miklós Béla, Páter Ilona, Tamás Mihály.

10 éve, 2010 virágvasárnapján konfirmált: Lőrincz Herceg Tímea, Baricz Anita, Manoliu Krisztina, Köpefalnagy Krisztina, Tódor Henrietta, Barkó Zsolt, Varga Róbert, Szitás Zsombor, Szitás Ferenc.

A mindenható kegyelmes Isten engedje meg, hogy a felsorolt testvérek neve legyen felírva egykoron az élet könyvébe!

A magam és gyülekezetünk nevében azt kívánom: Isten éltesse önöket hitben, egészségben, békességben!

Kajcsa László lelkipásztor

Az “Emlékezés” c. rovat első bejegyzése itt olvasható.