Karantén, avagy találd fel magad otthon – A vizsga

Emlékszem, úgy izgultam azt se tudtam mit kezdjek magammal. Az énekeskönyv volt a kezemben, figyeltem a Luther rózsát a könyv borítóján, sorra helyeztem a rózsa szirmaira a kezem és számoltam egy, kettő, három, négy, öt, egy, kettő, három, négy, öt és így tovább…

Lassan, kis apró léptekkel és halk, izgalom teljes énekléssel bevonultunk a templomba. Édesapám és keresztapám neki fogtak az istentiszteleti rendnek… még mindig helyezgetem az ujjaim a könyvön és számoltam egy, kettő, három… Egyszer csak édesapám (a pap) közelebb lépett hozzánk és ezt mondta: „Rám figyeltek, engem néztek! Nem lesz baj, ügyesek vagytok, én tudom…”

Mindez lejárt, de életem során sokszor felvillant ez a mondat: vizsgák közben, az első igehirdetésemkor, a jogosítvány megszerzésénél, az első edzésem után a konditeremben..

De lassan ezeknek mind vége, ezek mind lejártak és hála Istennek minden jól sikerült. Ma reggel megkaptam egy ajándékot, amelyet még keresztszüleimtől kaptam a konfirmációkor. Egy iránytű, amelyen ez az ige áll: „Aki mindvégig állhatatos marad, az megtartatik.” (Mt 10,22).

Talán ez az egész helyzet egy ilyen fura vizsga, amelyre azt mondjuk „nesze neked”. De mint minden vizsgán ezen is sikeresen kell teljesíteni. Vajon melyik a helyes irány? Hová tart az életünk? Majd ha lejár ez a vizsga visszatérünk a régi megszokott életünkhöz? Vajon minden meg fog majd változni? Majd az idő dönt ezekről… De addig is van egy irány, amelyet követhetünk hadd fogalmazzak így: a hit, a remény és a szeretet iránya.

S a vizsga alatt MIT kell tennünk?

Maradjunk otthon.

Imádkozzunk magunkért és egymásért.

Tegyünk másokért is valamit, ne csak magunkra gondoljunk!

Kajcsa Lóránt lelkészjelölt