Koronák harca – Forgács rovat

WhatsApp-on hívtam Kittit. Csak telefonon értekeztünk, mert a szükségállapot miatt nem tudtunk találkozni. A sokadik csengetésre végül megjelent Kitti arca a képernyőn. Szia papbácsi. Hogy vagy? Köszönöm jól, és te? Mit csinálsz? Játszok. De már nagyon unom. Nincsen suli és az olyan unalmas. Királykisasszonynak öltöztél? Kérdeztem. Igen. De jó volna inkább sétálni a szabadban, mint régen. Nem volt az annyira régen. Két hete volt csak. Igaz. Kitti levette a fejéről a királynői koronát, majd a palástot is. Most itt vagyok anyáéknál. Mondta. És várad is van, vagy csak koronád? Építettem egy kis kuckót, most az a váram. Anya bevásárolt száz guriga vécépapírt, ha jön a válság, legyen, abból építettem meg. Nézd csak! Igen, látom, való előkelő hely a trónoláshoz. Állapítottam meg, aztán nagyot nevettünk ezen a szóösszetételen. Elmarad az istentisztelet? És a húsvét is papbácsi? Nem, nem marad el, a húsvét sohasem marad el Kitti, ne aggódj. Tudod, hogy tanultuk, minden vasárnap egy kicsit húsvét. Minden vasárnap Jézus feltámadását ünnepeljük. Az istentisztelet formája az változik, lehet, hogy online lesz, közvetítem facebookon. Jaj de jó! Nekem nem tetszik annyira, de most ez van, alkalmazkodnunk kell. Beszéltem a mamával. Sokat sírt azt mondta. Miért? Mert a szektások azt mondták itt a világvége, és majd jön Jézus és elviszi őket. Csak őket? Kérdeztem. Igen, csak őket. Ez elég igazságtalan volna. Hümmögtem. És mit mondott még? Hogy lehet, hogy elhívja a román papot, hogy szentelje meg a házat, mert már többen hívták. De a mama evangélikus! Mondtam csodálkozva. Psszt! Mondta Kitti. Azt én is tudom, de te nem jársz házat szentelni. Mi imaláncot hirdettünk. Mondtam. Bólogatott Kitti. Mondta a mama a faluban valakinek és az csak legyintett: „nem ér az semmit, te Böske, úgy is mind megdöglünk.” Erre a mama azt válaszolta, hogy nem azért nevelt ennyi libát meg disznyót, hogy most megdögöljön. Várjon az a vírus addig, legalább, amíg felesszük. Hát ez van. Komolyodott el Kitti. Ja, meg mindig azt mondogatja, hogy igaza volt öregapádnak, amikor azt mondta, hogy nem ér ez az élet semmit! „Bár, tudja tiszteletes úr, amikor az én uram ivott, akkor erősen paraszt tudott lenni”. Jutott eszembe ez a mentőgondolat. Azért nem épp így van, és öregapád sem pontosan így gondolta, ez szilárd meggyőződésem. Nyugtattam meg Kittit. Dinu bácsi pedig látta az ördögöt az erdőszélen. Folytatta Kitti, mintha csak hirtelen jutott volna eszébe. Hogyhogy ki tudott jönni Dinu bácsi a sáncból? Ha látta, miért nem vitte el az ördög magával? Talán, mert olyan, mint ő, van nála elég. Ezen jót nevettem. Kitti mindig bölcs válaszokat ad. Gyermeki őszintesége és humora mindig felráz. És te félsz papbácsi? Nem. Kicsit sem? Kicsit sem. Tényleg? Tényleg. Hogy csinálod? Nem csinálom, hanem csak úgy van. Jön magától? Nem. Emlékeztetem magam arra, hogy az életnek van egy Ura. Aki megígérte, hogy gondot visel ránk, meg, hogy vigyáz ránk és megoltalmaz. Most ezt a leckét kell újra tanuljuk. Te is számítógépen tartod a hittanórát? Van amikor igen. Kissé személytelen, meg mű az egész, nem igazán jön át sem az emberség, sem a lelkület, de azért próbálkozunk. És mit tanultok? Mi a húsvéti ünnepkört. Válaszoltam. Azt, hogy Jézus is megkapta a koronát az emberektől. Egy szúrós töviskoronát, holott nem azt érdemelt volna. És amikor felszegezték a keresztre, nem fenyegetőzött és nem átkozta azokat, akik korábban megkorbácsolták, kicsúfolták, királynak öltöztették és leköpték, hanem imádkozott értük és kérte, hogy Isten bocsásson meg nekik, mert nem tudják mit cselekednek. Én biztosan nem ezt csináltam volna. Állapította meg Kitti. Igen. Mi bosszút szeretnénk állni és megvédeni a magunk igazát. Én hiszem, hogy ez a töviskorona lefogja győzni a koronavírust. És, ha nem papbácsi? Azért mondtam, hogy én hiszek ebben, és ha azt mondjuk: hiszek, akkor már nincs „éshanem”. Érted? Igen, értem. Sokan meg fognak halni? Nem tudjuk. Én azért félek egy kicsit. Nem baj? Nem baj. Komolyan kell venni az óvintézkedéseket, előírásokat, mert azokat a javunkra találták ki. És mikor lesz vége? Én már nagyon unatkozom. Nem tudjuk. Lehet, hogy majd a nyáron. Ó, az még nagyon messze van! Igen. Messze. De, amikor ez az egész járvány véget ér majd, teljesen más lesz a világ. Már nem lesz olyan, mint volt eddig. Másképpen fogjuk látni a világot. Talán kicsit felelősebben fogunk élni, kicsit jobban odafigyelünk majd a másikra, nem csak magunkért és magunknak élünk, és bizonyára sokkal értékesebbnek fogjuk látni majd az életet. És akkor én most mit csináljak? Kérdezte elkeseredve Kitti. Például segíthetnél nekem. Kéne egy rajz. Azt akarod, hogy rajzoljak neked? Igen. Most? Nem, ráér azonnal is. Jó, hozom a szineseimet. Mit rajzoljak? Emlékszel arra a történetre, amikor a választott nép zúgolódott Isten ellen a pusztában és az Úr mérges kígyókat bocsátott rájuk? Kitti résnyire összehúzta a szemét, szinte hallottam, ahogy a fejében forognak a kerekek, majd apró kattanás. Igen, megvan, emlékszem. És mit kellett csinálni, hogy a veszedelem, a csapás elmúljon? Hát, nem is tudom… Volt egy pózna, amin egy kígyó volt. Igen. Mózes egy rézkígyót készített és feltűzte egy magas póznára, hogy mindenki lássa. A betegség, a csapás kiábrázolása volt. És utána már csak annyit kellett tenni, hogy ránéztek. És aki ránézett erre a rézkígyóra meggyógyult. Emlékszem. Bólogatott Kitti. De hogy lehet ez? Hiszen, a kígyó mérge már benne volt a vérükben, már elkezdte a pusztítást. Nem? Pontosan ez a lényeg. Már a méreg, úgy, ahogy mondod a vérükben volt, nem tudtak megszabadulni tőle, de egy valamit még tudtak csinálni. Engedelmeskedni egy nagyon egyszerű előírásnak: feltekinteni. Vagyis bevallani: vétkes vagyok, én vagyok a hibás és ezzel beengedte Istent az életébe. És ez az engedelmesség tetszett Istennek és megszabadította azokat, és itt ez a rész is fontos, akik felnéztek. Akik könnyelműen legyintettek és azt mondták: „mese az egész”, meg „nincs ennek semmi értelme”, vagy „Mózes, csak te hiszel ebben”, azok sajnos meghaltak. Akkor olyan csodás ereje volt annak a rézkígyónak? Nem. A rézkígyónak nem volt semmi ereje. Istennek volt ereje és szabadulást is ő adott. A rézkígyó az embereknek kellett, hogy lássák. Nekünk mindig kell valami, amit lássunk, tapasztaljunk, hogy a hitünk megtámaszkodjon valamiben. És ez rossz dolog? Nem. Nem rossz dolog. Csak azt is meg kell tanuljuk, hogy túl lássunk ezeken a tárgyakon, legyen az kereszt, ikon, festmény, szentkép, bármi más. Meglássuk a mögötte munkálkodó Istent. Egy darabig hallgattunk. Nem hallatszott más, csak a filctollak zizegése a papíron. Elkészültem papbácsi. Nagyon jól sikerült a rajz. Állapítottam meg. Írjuk rá az aranymondást: „Én, az Úr vagyok a te gyógyítód!” Fényképezd le, és küldd át. Aztán én majd elküldöm a hittanórásoknak is és átismételjük ezt a leckét is. És akkor most ez azt jelenti, hogy Jézusra is fel kell nézzünk? Igen, azt. Mert az Emberfia azért jött, hogy az ördög munkáit lerontsa. És nem számít honnan jössz, hívő családból, vagy nem hívőből. Az a fontos, hova érkezel. És arra is emlékszel mi lett a történet vége? Igen. Arra jól emlékszem, mert volt is egy kérdésem. Azzal ért véget, hogy az eset után énekelve mentek tovább. És én akkor azt kérdeztem, hogy nem furcsa, hogy előbb volt a „nyafogás”, aztán a bűntetés, azután a szabadulás, és a végén mindenki énekelt? De, furcsa volt. Mert Isten belépett az életükbe. Ezért énekeltek. No, de nekem most mennem kell. De azért énekeljünk valamit a végén, jó? Rendben.

„Fogjad kezem, oly gyenge vagyok, érzem,
Hogy nálad nélkül járni sem tudok.
Fogjad kezem, mert akkor, hű Megváltóm,
A félelemre többé nincsen ok.”

Horváth Csaba (Kiskapus)