Méhek és vírusok

Nagy tapasztalattal rendelkező amatőr méhészként – ezt úgy értsd, hogy méheim nincsenek, soha nem is voltak; fáj nagyon, ha véletlenül egy kóbor méh megszúr; évek óta készülök nekifogni méhészkedni, de mindig csak azt mondogatom: majd, ha lesz időm rá…– régóta tanulom könyvekből és internetről a velük való foglalkozás csínját-bínját.

Lenyűgöző társadalom. Rövid kis életük alatt sok életszakaszon jutnak át és ennek megfelelően sokféle feladatot látnak el. Mind hasznosak és nélkülözhetetlenek a család számára. Sajátos kommunikációjuk szinte tökéletesnek mondható társadalmi rendet biztosít számukra. Valóságos kis társadalom minden egyes család, amelynek teljhatalmú irányítója az anyaméh. Emberi szemmel nézve tökéletes rendet tart a több ezer „alattvalója” között, s közben fáradhatatlanul petézik és a család jövőjét alapozza meg.

Lenyűgöző az a rend és fegyelem, ami jellemzi a családot. Minden egyes méh végzi fáradhatatlanul az életkorának megfelelően kiosztott munkát, s ezzel járul hozzá a családja jólétéhez, fejlődéséhez, biztonságához. Járvány idején nem császkál össze-vissza, nem pánikol, és nem halmoz fel teljesen fölöslegesen, csak magára gondolva WC papírt meg lisztet (utóbbi kapcsán talán fogalma sincs, hogy miként kell abból kenyeret előállítania). Nem gúnyolja társait, akik másképp viszonyulnak a helyzethez, nem bagatellizálja, és nem túlozza el a helyzet súlyosságát sem. Végzi a dolgát a kaptár belső szabályai szerint.

Egy másik érdekes dolog a méhekről, hogy több ezer méh egyetlen anyát, egyetlen vezetőt ismer, és ahhoz ragaszkodik. A méhek számára ez nem elhatározás vagy döntés kérdése. Még csak nem is demokratikusan megválasztott és beiktatott vezetőjük az anya, aki választ magának minisztereket, tanácsosokat és hoz létre törvényhozó, végrehajtó és ellenőrző intézményeket és bizottságokat, azért, hogy a kaptárban minden jól menjen. Ez úgy történik köztük, hogy az anyához fizikailag közelebb levő méhek lábaira és testére rátapad az anyáról valami, amit a méhészek anyaterméknek neveznek, és ezt adják tovább akaratlanul is a kaptár távolabb levő részein tartózkodó és ott szolgálatot ellátó méheknek, szintén fizikai érintkezéssel. Szóval terjed, mint a vírus. Annyi különbséggel, hogy míg a vírus fertőz, az anyatermék nyugtatja a méheket és ösztönösen ragaszkodásra és hűségre neveli őket.

Egy szomorú tény a méhekről: ijesztő mértékben pusztulnak világszerte. Pusztulnak, mert az ember pusztítja őket. Persze nem szándékosan írtja őket, tudja az ember, hogy mekkora szüksége van rájuk a beporzáshoz, a mezőgazdasághoz, de azért csak gyomírtózza a mezőket, és meghinti jó vastagon mindenféle kemikáliával, mert ugye a profitnak nőnie kell, ez szabály. Füstöljenek a gyár kéményei, égig érjen a füstoszlop, mert csak akkor nő a profit. Ha pedig nem nő, akkor válság van. Gazdasági. Meg morális, erkölcsi. Csak úgy mellékesen.

Ha lehet jó dolgot megnevezni a jelenlegi helyzetben, akkor talán ez az: járvány ide vagy oda, a világ számos pontján, olyan helyeken, ahol ez idáig ez lehetetlen volt, ismét lehet tiszta, friss levegőt szívni. Paradox módon talán pont erre van szüksége a globális falunak, hogy rádöbbenjen: a profit nem mindenható. Amit emberi akarat évtizedek alatt nem tudott elérni, a koronavírus három hónap alatt elérte: a termelés leállása tiszta levegőt jelent. Így olvastam valahol: ismét tud lélegezni a Föld.

Magam részéről igyekszem lehetőségként tekinteni erre a helyzetre: egy új sansz az emberiségnek (talán az utolsó), hogy rádöbbenjen valamire, és visszatérjen, visszaforduljon. Reformálódjon, ha úgy tetszik.  Kezdve a szolidaritás újratanulásával, ami most egyetlen eszköz arra, hogy a járványt minél inkább fékezzük, folytatva a teremtett világ tiszteletével és megbecsülésével, ami egyetlen módja annak, hogy emberi élet legyen a Földön.

Eljutva végül a felismeréshez, hogy kitettségében, kicsinységében az ember még sincs elveszve, nem kell félnie, mert nemcsak a világ, hanem az ő élete is annak a Mindenhatónak a kezében van, aki teremti, megváltja és megszenteli az Életet, nap mint nap. Aki maga az Élet.

Ami biztos: nehéz idők állnak előttünk. Sok mindenről le kell majd mondani. Az a fajta kényelmes élet, amit eddig éltünk, már a múlté. De talán nem is baj. Talán pont szükségünk is van egy ilyen pofonra, hogy rádöbbenjünk: mi magunk is fogyasztói voltunk a kényelmes élet címszó alatt eladott rabszolga létnek, amelyik a fogyasztással csak tovább dagasztotta a profit hatalmát és látszólagos tekintélyét.

Persze, a méheket mindez nem érdekli. Tudomást sem vesznek erről. Mivel közben kitavaszodott, elindulnak, hogy virágport keressenek és szorgos munkával, fegyelmezett élettel, kitartással és az anya iránt érzett hűséggel fognak neki mézet termelni. Ami az új fiasítás, az új nemzedék táplálására szükséges.

Úgy érzem itt az ideje nekem is beszerezni pár családot. Van, mit tanuljak tőlük.

Bácsfalu és Pürkerec lelkésze