Kondor Pétert, a Magyarországi Evangélikus Egyház Déli Egyházkerületének püspökét, több mint két évtizedes barátság köti a barcasági evangélikus lelkészekhez, ezért a zarándoklaton való részvétel számára egyfajta „hazatérést” jelentett. Az egyházi vezető készséggel válaszolt kérdéseinkre.
– Miben látja a barcasági zarándoklat jelentőségét?
– Olyan alkalom ez a zarándoklat, ahol együtt lehetünk mi, a nagyvilág minden részéből ide- és sok esetben hazaérkezett magyarok. Egyek vagyunk, egy nemzettest részei. Az istentiszteletek, imádságunk valamint hálaadásunk meghittebbé teszi együttlétünket, és így erősödünk a hitben, és minden törekvésünkben, amely a nemzet boldogulását hivatott szolgálni. Amint a megnyitó istentiszteleten is mondtam: ezt rajtunk kívül a világon senki nem végezheti el. Hiszem, hogy egy nép sorsának az alakulására minden más tényező mellett döntő hatással van az, hogy milyen buzgón imádkoznak érte. Hiszem, hogy sokak számára látható, erőt adó jel ez a zarándoklat.
– Miért tartotta fontosnak a részvételt?
– Amikor megkaptam a meghívást, egyenesen kötelezőnek éreztem a részvételt ezen a lélek-megújító eseményen. Egyrészt a Romániai Evangélikus Lutheránus egyházzal meglévő testvéri kapcsolatunk, és a közös múlt kötelez. Nagyon fontos számomra az Adorjáni Dezső Zoltán püspök úrral és Koszta István püspökhelyettessel, valamint a Barcaságban és Erdélyben szolgáló sok lelkész kollégával és hívő testvérrel meglévő barátságunk, mely szintén mozgósító erőt jelentett. Kapcsolatom a külhoni magyarsággal mindig meghatározó volt, mert ez nemcsak a segítségnyújtást jelenti, hanem a tanulás, a megerősödés lehetőségét is, látva szolgálatukat, amint Istentől kapott küldetésként élik életüket itt kijelölt őrhelyükön.
– Hogyan érezte magát Erdély ezen régiójában?
– A Brassói Egyházmegye lelkészeivel több mint két évtizedes nagyon szoros barátságban vagyunk. Úgy érzem, hogy hazaérkezhetek ide. Testvéri, baráti szeretet vesz itt körül, fél szavakból is értjük egymást. Ennek a kapcsolatnak az egyik erős, éltető eszköze a jelenlét. Ez sokkal több és mélyebb, mint egyfajta passzív „létezés”, ez egy határozott kiállás amellett, hogy egyek vagyunk, minden határon átívelően. Jelen vagyunk egymás életében, ha kell egymás terhét hordozva, egymás örömeit és a közösség összetartozását megélve. Isten ajándéka, hogy itt lehettem.
– Melyik esemény volt Önre a legnagyobb hatással?
– Akik eljöttünk és részt vettünk a zarándoklaton, mind azt éltük át, hogy Isten többet adott ebben a három napban nekünk, mint ahogy azt előtte reméltük. A pénteki megnyitó istentisztelet a brassói szász evangélikus Fekete templomban, ahol első magyar nyelvű igehirdetőként szolgálhattam, és mintegy 2500 testvérrel együtt énekelhettünk hálaadó éneket, felejthetetlen ajándék. Másnap a zarándoklatra felsorakozó több ezer hívő vonulása, a huszárok, a népviseletbe öltözött testvérek, a fúvósok szolgálata, a pürkereci templom melletti téren bennünket fogadó cserkészek éneke, az istentisztelet, a néptánc bemutatók, a személyes találkozások, baráti beszélgetések, mind-mind Isten megtartó, bennünket egybeölelő szeretetének jelei.
Némethi Katalin
Fotó: Kovács László Attila